Antikvárium-illat. Régi könyvek tömkelege. Hideg padló a könyvespolc előtt. Twisted Sister. AC/DC. Főző édesanya a konyhában. Radiátorok halk susogása. Hat nagy mappa tele Britney-s képekkel, poszterekkel.
Olyan impulzusok, amelyek együttesen gyönyörű emlékeket idéznek bennem. Ősz van, hideg, nem lehet kint semmit csinálni. 15-20 évvel ezelőtt ilyen időkben pontosan ugyanebben a helységben voltam, amit a szüleim egyszerűen "tanulósnak" neveznek, ugyanis édesapám itt fogadta mindig a tanulóit korrepetálásra.
Ez alatt az idő alatt kétszer volt újrafestve, mégis minden pontosan ugyanoda került vissza, ahol eddig is volt. Ahogy a bátyám által és általam készített két gipszkép, szalvétával a közepén. Ahogy a többezer képből álló Britney-gyűjteményem a sarokban. A radiátor előtt ugyanaz az asztal, ugyanazokkal a székekkel. Mióta a szüleim itt laknak, mióta ideköltöztünk, ez azóta úgy van - új terítővel a régi asztal, újrafestve a régi szék.
Sok évvel ezelőtt képes voltam órákon át ücsörögni a poros könyvespolc előtt, szebbnél szebb könyveket lapozgatva.
Most pedig kinyitom előttetek ezt a kincsesládát - mert édesapámon kívül én vagyok az egyetlen, akinek van hozzá kulcsa, és megmutatom a tartalmát.