Az olvasás nagyon hasonlít arra, amikor az ember álmodik. A cselekményeket nem te irányítod, de mindennek részese, szemlélője vagy. Mindkettő egyszer véget ér, és biztos, hogy ez valamilyen érzelmeket kivált belőled: visszavágynál, menekülnél, távolról néznéd, segíteni próbálnál, visszafordítanád az időt, és másképp cselekednél... Egy másik világ, amelyben nem élhetsz, amely nem a te világod, és éppen ezért sokkal érdekesebbnek is találod.
Éppen a fenti mondatok miatt úgy gondolom, egy olvasmány az emberre mindig hatással van valamilyen szinten. Lehet, hogy csak napokig, lehet, hogy egy életre megváltoztatja. Én legalábbis így vagyok a könyvekkel, ezért ha le szeretném írni, milyen könyvek voltak rám hatással és hogyan, a bejegyzés soha nem érne véget. Így kiemelném azokat, amiket én fontosnak tartok, amik hosszú távon alakították az életemet.
Képzeletben itt ül mellettem Dosztojevszkij, a nagyon is valóságos asztalomnál. Képzeletben kezembe veszem képzeletbeli diktafonomat, valóságos zöld, béka mintás tollamat és halványzöld papíromat, képzeletbeli interjúalanyom felé valóságos mosolyt intézek, ő képzeletben visszamosolyog, kiveszi a képzeletbeli teafiltert a képzeletbeli teájából, és valóságos békás kukámba dobja. Összevonom a szemöldököm, és csak magamban jegyzem meg, hogy a szemetes papírnak van az íróasztalom mellé téve, de szemet hunyok képzeletbeli balgasága felett, hiszen ő mégis Dosztojevszkij. A valóságban megköszörülöm a torkom, kérdéslistámat böngészem. 
Tehát képzeletbeli interjúm képzeletbeli alanya Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, aki Moszkvában született 1821. november 11-én, meghalt Szentpéterváron, 1881. február 9-én. Ő az a Dosztojevszkij, aki orosz író, és nem mellesleg kedvenc íróm. 
Szerző: Lev Tolsztoj
