Interjú Benyák Zoltánnal

Benyák Zoltán nevére még évekkel ezelőtt Bíró Szabolcs hívta fel a figyelmemet, amikor a Pokoli szimfóniákról beszélgettünk, s onnan elkanyarodtunk interjúalanyom egyik regényére, az Ars Fatalisra. Ám én mégis csak később ismerkedtem meg a munkái egyikével: A nagy Illúzió megjelenésekor olvastam először regényt tőle, s az olvasmányaim közül számomra 2017 legjobbja lett. Még most is, ahogy felelevenítem A nagy Illúzióval töltött napjaimat, előtörnek belőlem pontosan azok az érzések, hangulatok, amelyeket akkor Benyák kötete váltott ki belőlem. 

Most, hogy megjelent új kötete, Az utolsó emberig címet viselő sci-fi (amelyről hamarosan olvashattok A másik világ blogban is), úgy éreztem, kiváló alkalom, hogy interjút készítsek Tom Pastor és Nina megteremtőjével. 

Az első novellád 1997-ben jelent meg a Solaria internetes magazinban. Mikor kezdtél el írni, mikor érezted először azt, hogy te író szeretnél lenni? 

Már sokkal korábban. Grafikus és képregényalkotó szerettem volna lenni, ez a tizenéves álmom volt. Még a kilencvenes évek elején. Akkoriban kezdtek a külföldiek beszivárogni Magyarországra. Engem megvett a dolog. Szerettem rajzolni és fantáziálni is. Jó lett volna azon a pályán elindulni. Sajnos azonban elrettentettek a képzőművészeti iskolától, mert azt mondták, ha nincsenek kapcsolataim, akkor sosem fogok oda bejutni. Így kicsit elhalt a rajzos része a dolognak. A szöveg azonban maradt. Azt gondoltam, hogy a vizualitást majd megoldom szavakkal. Szokták is mondani, hogy eléggé képiesek a regényeim. Ennek örülök, mert ilyennek is akarom őket. 

Az első két regényed még Jonathan Cross néven publikáltad. Miért döntöttél az írói álnév mellett? 

Már az írás korai szakaszában szerettem fantáziálni. Hétköznapi szereplők, különleges helyszíneken, nem mindennapi dolgokba csöppennek. Azt gondoltam, hogy ezt majd idővel kinövöm, és ha megtalálom a magam műfaját, akkor előkapom az igazi nevem. Az első regényem a Veszett lelkek városa így jelent meg. Egy purgatóriumvárosról szólt, ahová Isten a bűnös lelkeket zárja, ahonnan nincs kiút. Ide keveredik egy fiatal fiú, aki elhatározza, hogy leszámol a régi dolgaival, és kijut ebből a városból. Már több, mint tíz éve, hogy megjelent. Arra jöttem rá azóta, hogy a fantáziálás nekem örök szerelem marad. Így később eldobtam az álnevet, és elővettem magam. :)

Talán az Ars Fatalis c. regényed volt az, amellyel igazán berobbantál a köztudatba (legalábbis én akkor ismertelek meg :)). Ez stílusában mennyiben tért el (ha eltért) a korábbi regényeidtől, novelláidtól? 

Nem sokban. Ennek is különleges a hangulata. A téma itt is komoly, konkrétan az, hogy az Úr a maga apró csodáit, mint szerelem, a szerencse, a sors, egy-egy emberre bízta a földön. Az ateista főszereplőnk, Anton Pal, rádöbben erre a világra, és nemcsak a világképe változik meg, de még meg is kell mentenie ezeket csodatevőket. 

Hogyan születik meg egy új ötlet? A műfaj, a történet vagy a karakterek rajzolódnak ki előtted először? 

Legelőször a téma van meg. Az Ars Fatalisnál a csoda, Az idő bolondjainál az idő és a nosztalgiája, a Csavargók dalánál a közöny és a törődés. Aztán időközben jön a karakter, aki leginkább szolgálja a téma kibontását, és a történet, ami megpróbálja a legtöbbet kihozni a dologból. A nagy illúzióban például tudtam, hogy a halált akarom kinevetni, elvenni a rémisztő élét. Ezért a főszereplőm az első percben meghal, és a halál utáni életét, egy kalandos utazását olvashatjuk, amiben újra találkozik a szeretteivel. Minél színesebbre, szagosabbra akartam írni, így az én túlvilágom egy virágzó kalandos hely lett, tele őrültséggel. 

A családod hogyan viszonyul ahhoz, hogy a könyveid által ekkora hírnévre tettél szert? 

Nem hiszem, hogy túl nagy hírnevem lenne. :) Két gyermekünk van, aki mellett nem ez a legkönnyebb tevékenység. Meg kell tanulni pelenkázás, és sulibamenetel közben is tovább szőni a mesét. De összességében szerencsém van, mert a párom nemcsak megtűri az írói mániám, hanem segíti is. Minden kéziratomat átnézi, javítja. Ő az első próbaolvasóm, és házi szerkesztőm. Ráadásul nagyon jól csinálja. :)

A karaktereidet valós személyekről mintázod, vagy mindegyiknek személyiségét, jellemét te alkotod meg, valós példa nélkül? 

Az ötlet mindig fiktív, de a karakterek egyes szövegeit, ha megfelelő az egyezés, az élettől lopom el. Ha az író csendben van és figyel, nagyon jó dialógusokat kaparinthat meg ingyen. 

Karakterformálás szempontjából a legutóbbi írásom, Az utolsó emberig a legjobb példa. Ennek a történetnek mind az öt fejezet más korban játszódik. A felfedezések korában, a francia forradalom idején, az ezernyolcszázas évek Londonjában. Itt történelmi szereplőket kellett megszólaltatnom, Sade márkit, Hasfelmetsző Jacket, Kennedy elnököt. Nem csak díszletek voltak ezek az alakok, hanem főszereplők. Nagyon élveztem velük a munkát. Fantasztikus élmény volt. 

Mely könyvek voltak leginkább hatással rád, akár az írói pályafutásodat, akár a könyvek iránti szeretetet nézve? 

Ez nagyon hosszú lista lenne. De összekapok gyorsan párat. Chuck Palahniuk: Kísértettek betegesen jó társadalomkritika. Orwell: 1984 - az egyik legjobb figyelmeztető mutatóujj a hatalom működéséről, Vonnegut bármelyik írott mosolya a legszomorúbb lemondó, de mégis szerető mosoly a világon. Dan Simmons: Hyperionja az egyik legelképesztőbb fantázia, amit ember alkotott. De sokan mások voltak még, Lovecrafttól kezdve Bradburyn keresztül Frank Herbertig. 

Engedj nekünk egy kis bepillantást a jövőbe... :) Dolgozol új könyvön? Elárulsz róla valami információt? 

Mindig dolgozok valamin. A mostaninak Éjféli nap a címe. A távoli jövőben játszódik, mikor az emberiség már nem a Földön él. Kiűzetett a paradicsomból, és fel kell lépnie az evolúció következő lépcsőjére, ha nem akar kipusztulni. Már nagyon az végső stádiumban van a kézirat, hamarosan felkeresem vele az Athenaeum Kiadót, akik a regényeimet gondozzák. Remélem, hamarosan a polcra kerül.

Köszönöm szépen Benyák Zoltánnak, hogy időt szánt arra, hogy ez az interjú megszülethessen! :) Én már nagyon várom az Éjféli napot!