Cím: Szürreália
Borító: Matsuoka Yoko
Borító: Matsuoka Yoko
Kiadás éve: 2016 (magánkiadás)
172 oldal
Fülszöveg:
"Az iroda fel-felvillanó neonjai megkezdik esti műszakjukat, s mi különc stopposokként várjuk taxinkat az erőszakosan rohanó élet egy lehagyott kanyarjának mérföldkövén. Susie ásítozik, majd felhúzza lábait, és sünivé gömbölyödve a padra heveredik. Engedem, hogy fejét az ölembe hajtsa. Puhán simogatom, mialatt szundikál, apró adagokban lopkodva szuszogásának bizsergetően békés melegét. Kettőnk közül csak ő látszódik. Mindenki őt nézi, mintha jómagam csupán a padot megállító sápadt fal kitüremkedett folytatása lennék. Élettelen anyag, egy magát őrangyalnak álcázott kísértet. Érzem, amint olvadó mivoltom a mozdulatlan tűnődés masszájába vegyül, miközben lassan porladó vázam körül temérdek, sötét uniformisba bújt kicsi hangya sürög."
A borítóról:
Már az írónő előző novelláskötetének a borítója is ámulatba ejtett, ez viszont még annál is jobban tetszett. Az illusztrátor ugyanaz (Matsuoka Yoko), a rajz a Szürreália című novellához kapcsolható. Külön mosolyt csalt az arcomra a felfedezés, hogy a borító majd csak a könyv hátoldalán teljesedik ki, azzal együtt mondható kerek egésznek.
A színválasztás is ideális, és az illusztráció hangulata már elővezeti a novellák hangulatát.
A borítóról:
Már az írónő előző novelláskötetének a borítója is ámulatba ejtett, ez viszont még annál is jobban tetszett. Az illusztrátor ugyanaz (Matsuoka Yoko), a rajz a Szürreália című novellához kapcsolható. Külön mosolyt csalt az arcomra a felfedezés, hogy a borító majd csak a könyv hátoldalán teljesedik ki, azzal együtt mondható kerek egésznek.
A színválasztás is ideális, és az illusztráció hangulata már elővezeti a novellák hangulatát.
Kapcsolatom a könyvvel:
A Nincs idő! címmel ellátott novelláskötet már olvastam, írtam is róla. A történetek mind stílusban, mind tartalomban magas színvonalat képviselnek, üde színfolt a kortárs magyar irodalomban. Már az első novellák olvasásakor "Hámori Zsófia-függő" lettem, úgy kellettek írásai a mindennapjaimba, mint az ébredés utáni tea, s ezt az érzést csak fokozta, amikor befejeztem a korábbi könyvének az olvasását. Éppen ezt az érzést kielégítve tehát csak napi egy novellát engedélyeztem magamnak, hogy sokáig elég legyen. Most pedig, tekintve, hogy az írónőnek még nem jelent meg további könyve, elvonóra kell járnom, meg kell értenem, hogy mostanában nem fogok tudni "szerekhez" nyúlni (legfeljebb a már felhasználtakhoz, tehát meg kell elégednem az újraolvasással).
A korábbi novelláskötet minden egyes novelláján végigmentem az értékelésemben, most nem ezt tenném, körülbelül a novellák feléről írok(és valószínűleg még így is hosszabban), de érdemes mind elolvasni!
A korábbi novelláskötet minden egyes novelláján végigmentem az értékelésemben, most nem ezt tenném, körülbelül a novellák feléről írok
A novellákról:
Tekintve, hogy sikerült már megismerkednem az írónő más munkáival, itt már nagyok voltak az elvárásaim - nagyobbak, mint az előző kötetnél. Szerencsére nem csalódtam, legfeljebb pozitív irányba.
Most sem értettem minden novellának a mondandóját, sőt, valószínűleg több olyan is volt, amiből teljesen más jött át, mint amit Zsófia közvetíteni szeretett volna az olvasói felé, de nekem így volt teljes. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy egy pillanatig sem lankadt a figyelmem, mindegyik elbeszélést élvezettel olvastam.
Nagy pechemre éppen aznap kezdtem olvasni a történetet, amikorra időpontom volt a fogorvoshoz, így a Morris Mignon nagyot ütött, a maga csúnya valóságával. Még ha tudtam is, hogy részemről nincs nagy probléma, csupán a szokásos éves vizsgálat, a novella mégis kihatott az érzéseimre, éreztette velem a fogorvosi rendelő fertőtlenítőtől szúrós szagát, hallatta velem az eszközök éles, szúrós hangját, és még a fogam is fájni kezdett.
A címadó novella az írónő által kapott egy keretet, amelyben megjelenik a Mennyország, mint más világ, ahonnan nincs visszaút. A Szürreália kiemelkedő problémája az idő, amely visszafordíthatatlan, még akkor is, ha úgy pazaroljuk, mintha egy homokóra belső tartalmát folyatnánk fölöslegesen magunk elé.
"Gondolataim peremtelenek."
/Szürreália, 18. oldal/
A Csak egy dobás - ahogy a legtöbb novella a könyvben, - görbe tükröt tart elénk, szerintem arra próbál rávilágítani, hogy bár nem játszunk orosz rulettet, s nem döntünk dobókockával emberek sorsa felett (magunké felett sem), mégis játszunk az életünkkel, nem vesszük komolyan, sokszor csak a sors, vagy a szerencse az, aminek köszönhető, hogy még létezünk. Ez azért gyakran elkerülhető lenne - ha nem egy dobókocka döntene helyettünk.
 |
| Forrás: http://www.vehir.hu/ |
Számtalan ember sétálgat az utcán egy monitorral a fején, nem számít semmi, csak a hajtás, a munka, a számítógép. Egy olyan világban élünk, ahol nem öleljük meg egymást, hanem megbökjük a másikat Facebookon, ahol alig hangzik el a szó: szeretlek, ahol a férj és a feleség sokszor csak esténként találkoznak otthon, futólag. Hangoztatjuk, hogy "karrieristák vagyunk", hangoztatjuk, hogy dolgozni kell, hogy utána a családnak élhessünk, miközben azt nem vesszük észre, hogy az életünk lassan eltelik úgy, hogy végig dolgoztunk, hogy utána könnyebben foglalkozhassunk a családdal... Csakhogy mire rájövünk, mennyi időt veszítettünk el, már késő lesz. Leéljük az életünket egy irodában, a számítógép előtt ülve, az az ember, aki fontos nekünk, legfeljebb majd a nyugdíjas éveinkből kap valamennyit.
A férjem rendszergazda. Leültem vele szembe a számítógéphez, és Facebookon, mondatonként gépeltem be neki ezt a történetet. Egy idő után észrevettem, már nem pötyög a billentyűzeten és nem kattintgat az egérrel, hanem olvassa, amit írtam. Sokat jelentett nekem, hogy utána beszéltünk erről, s bár Zsófia nem családterapeuta - gondolom -, a novellái mégis kizökkentették a férjemet a munkából, hogy egy kicsit rám is figyeljen.
A történet vége... az az utolsó pár mondat... szóhoz sem jutottam, épp azok voltak azok a mondatok, amelyek miatt nem láttam a betűket.
"Intim igényeimre mindig ugyanaz a hibaüzenet érkezik. Életünket múlhatatlan, virtuóz billentyűkoncertek és élettelen gépzaj tölti ki. Büszkén megvallom, hogy önfegyelmem irigylésre méltó. Olyannyira hasonultam új életemhez, hogy szinte már magam is gép vagyok. Gondolatok tömkelege ötlik fel bennem, melyek átalakult házasságunk okán „nem értelmezhetőek”."
/Parancshiba, 32. oldal/
A vörös tündér egy érdekes újragondolása A kis gyufaáruslány című Andersen-mesének. A főhőse nagymértékű piromániával megáldott kislány, felperzselne mindent maga körül. Elgondolkodtató, hogy míg rombolna maga körül mindent a saját szórakozására, szép lassan önmagát teszi tönkre - ahogy teszi ezt a valóságban is az emberiség nagy hányada.
A már említett kedvenc mellett az Ikrek volt a másik, amit leginkább szerettem. Az emberek lehetnek külsőre egyformák, de az értékrendek bizony nagyon változóak. Míg az egyik segít, a másik árt, az egyik kővel dobálózik, a másik kenyérrel. S van, hogy már többedjére rúgnak belénk és mi még ezután is csak jutalmazunk, szeretünk, óvunk.
"Ügyetlen lépteidet csokorba szedett ibolyával jutalmaztam. Te szúrós szögeket szórtál elém az útra, hogy azok felsértsék tipegni vágyó talpamat."/Ikrek, 47. oldal/
A télapó halála tavasszal játszódik egy téren, ahol a Télapó önként vállalja halálát. Mindezt az emberek úgy nézik végig, mintha csupán egy hétköznapi program lenne. Tipikus huszonegyedik századi mentalitás, amikor semmi nem érdekel, csak jól szórakozzak, teljesen mentesen mindenféle érzelemtől.
Az újonc egy nagyon abszurd - és a régi korok valóságához hű - világba csöppenti az olvasót, ahol a kamaszgyerek tele izgalommal, hogy átveheti édesapja helyét a szakmájában: ő az új hóér. Olvashatunk a gyermek belső vívódásairól, miközben mégis úgy beszél a munkájáról, mintha legalábbis kovács vagy ács lenne.
A következő novella, amit említeni szeretnék a Türkiz cipellők címet viseli. Főhősünk titkos szerelmének vágya egy modern Hamupipőke bébiszitter köntösbe bújva, pontosabban a gyerekfelügyelő türkiz színű cipője. A karakter először csupán a cipő által lett bemutatva, jelleme csak később bontakozik ki. Az erősen cipőfetisiszta kisfiú igyekszik mindent megtenni, hogy szerelmének tárgya közelében legyen. Itt is inkább a belső vívódásokon, elfojtott érzéseken van a hangsúly, mint a történeten - ahogy Hámori Zsófia legtöbb novellájában.
Az Egy pont a démonoknak az én értelmezésemben a félelmek megjelenése. Helyszíne a vonat, ami az életben tett utazást jelképezheti. Főhősünk a mellette ülő utasnak mesél látomásairól, félelmeiről, mindezt úgy, hogy még az olvasót is a hideg rázza az elbeszélés módjától.
A költő augusztusa volt a harmadik olyan novella, amely kedvencemmé avanzsált. Nos, így is lehet az időjárásól "beszélgetni", az idő, a nyár gyors elhaladását papírra vetni! Annyira szerettem minden mondatát... Olvasás közben a jegyzeteim valahogy így néztek ki:1. mondatot idézni! ||| 2. mondatot idézni! ||| 3. mondatot idézni! |||Bármit idézni! Ennek magyarázata helyett álljon hát itt egy random idézet a novellából:
 |
| Forrás: https://photos.starshiners.hu/ |
Az Egy pont a démonoknak az én értelmezésemben a félelmek megjelenése. Helyszíne a vonat, ami az életben tett utazást jelképezheti. Főhősünk a mellette ülő utasnak mesél látomásairól, félelmeiről, mindezt úgy, hogy még az olvasót is a hideg rázza az elbeszélés módjától.
A költő augusztusa volt a harmadik olyan novella, amely kedvencemmé avanzsált. Nos, így is lehet az időjárásól "beszélgetni", az idő, a nyár gyors elhaladását papírra vetni! Annyira szerettem minden mondatát... Olvasás közben a jegyzeteim valahogy így néztek ki:
"Rolleren száguld a szünidő, térdeket horzsol a járdán kergetőző ifjúság. Az országúton sportszellem karikázik túrakerékpárján, a nyikorgó pedál olajért kiált."
/A költő augusztusa, 134. oldal/
A Megtört akkord az alkoholizmus ellen kiált, ez már a sokadik novella, amely valamilyen szenvedélybetegség hátrányaira igyekszik felhívni az olvasók figyelmét.
A felsoroltak mellett több novella megtalálható még a kötetben, mind igen mély mondanivalóval - még ha nem is sikerül egytől egyig megérteni őket, ha csupán egyetlen szíven talál, akkor már megérte az embernek kezébe vennie ezt a könyvet. Én ide sorolnám magamat.
Zsófia novellái telítve vannak abszurditással, melankóliával, néhol meghökkentő, brutális, néhol szívet szorongató. A karakterei mind különlegesek, valami olyan problémával, amely hétköznapi, ám a novellák korántsem hétköznapiak. Tele belső monológgal, gondolatfolyamokkal, érzésekkel. Csak azt sajnálom, hogy nem ismerik többen az írónő műveit, sok ismerősömnek kötelező olvasmánnyá tenném őket, hogy felnyíljon a szemük. Nálam ő az év felfedezettje.
Szokásom a kötetek értékelésének végén pontozni borítót, tartalmat, stílust. Most nem teszem, mert nem érzem igazságosnak, hogy "csak" csillagos ötös legyen a kötet. Jóságából fakadóan tehát "pontozhatatlan".
A felsoroltak mellett több novella megtalálható még a kötetben, mind igen mély mondanivalóval - még ha nem is sikerül egytől egyig megérteni őket, ha csupán egyetlen szíven talál, akkor már megérte az embernek kezébe vennie ezt a könyvet. Én ide sorolnám magamat.
Zsófia novellái telítve vannak abszurditással, melankóliával, néhol meghökkentő, brutális, néhol szívet szorongató. A karakterei mind különlegesek, valami olyan problémával, amely hétköznapi, ám a novellák korántsem hétköznapiak. Tele belső monológgal, gondolatfolyamokkal, érzésekkel. Csak azt sajnálom, hogy nem ismerik többen az írónő műveit, sok ismerősömnek kötelező olvasmánnyá tenném őket, hogy felnyíljon a szemük. Nálam ő az év felfedezettje.
Szokásom a kötetek értékelésének végén pontozni borítót, tartalmat, stílust. Most nem teszem, mert nem érzem igazságosnak, hogy "csak" csillagos ötös legyen a kötet. Jóságából fakadóan tehát "pontozhatatlan".
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése