Cím: Utánad a sötétbe
Eredeti cím: Find you in the Dark
Fordította: Somogyi Eszter
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
keménytáblás, 407 oldal, 4299 Ft
(Find you in the Dark 1.)
Fülszöveg:
"Valami tényleg gyönyörű volt köztünk néhány boldog hónapon át. Valami őrülten szép. Vagy csak simán őrült."
Maggie Young átlagos lány volt. Átlagos barátokkal, átlagos szülőkkel, átlagos eredményekkel... átlagos élettel.
Aztán jött a fiú.
Clayton Reed a múltja elől menekült, olyan démonokkal a nyomában, amelyek bármikor leteríthették volna. Soha nem hitte, hogy esélye lehet a boldogságra.
Aztán jött a lány.
Maggie abban hitt, hogy a szerelmük mindent túlél. Clay abban, hogy csak a lány kell, és zavaros életének rendje helyreáll. Hogy együtt lesznek, ketten a világ ellen. De a sötétség mindig ott ólálkodik a közelben. Néha az igaz szerelem legnagyobb gátját saját magadban kell keresned.
A New York Times sikerlistás írónő érzelmes, szívszorító történetet mesél az első szerelem mindent felemésztő hatalmáról.
A borítóról:
Átlagosnak mondanám, nincs benne semmi extra, hozza a Könyvmolyképző jól megszokott stílusát, ez pedig jó, éppen ez sarkallt olvasásra is. Csak azt sajnálom, hogy a magyar címe alig látszik, így még most, a könyv elolvasása után is gondolkodnom kell, mi is volt az valójában.
A történetről:
Az első Rubin Pöttyös könyvem. Nem tudom, mind ehhez hasonló-e, vagy véletlenül jól kifogtam, remélem, inkább az utóbbi, és biztosan nem tántorít el attól, hogy további köteteket ismerjek meg ebben a kategóriában.
A történet elejénBella Maggie ül az iskola ebédlőjében a barátaival Jessicával és Mike-kal Rachellel és Daniellel, a hangulat olyan, mint az Alkonyat első iskolai ebédlős jelenetében. Beül egy másik asztalhoz a különc, csöndes, magának való helyes srác, Edward Clay, nem szól senkihez, a baráti hármas pedig kíváncsiskodva tekint oda. Maggie az ételébe harapva hátra-hátrapillant az ismeretlen fiúra, valami hasonlót érezhetett ebben a pillanatban, mint amikor Bella hátra-hátrapillantott Edwardra.
Voltak később is elvétve még olyan jelenetek, amik e Twilightra emlékeztettek, például a googleban belemerülten keresgélés, és a "nem ilyen életet érdemelsz, nem mellettem van a helyed"-pillanatok.
Miután Maggie és Clay közelebb kerülnek egymáshoz, Mag próbálja megérteni a fiút, és ami fontosabb, szeretne segíteni neki, ám ez sem megy mindig, pláne egy ilyen hirtelen temperamentummal, amivel a leányzó is meg van áldva.
Emellett végigkísérhetjük Rachel reménytelen, plátói szerelmét, és várhatjuk, mi sül ki belőle a végére.
Amennyire nem tetszett a könyv maga, annyira tetszett a történet vége. Itt már végképp nem tudtam eldönteni, hogy szeretem-e ezt a könyvet vagy sem.
A szereplőkről:
Maggie nagyon gyerekes, ahhoz képest, hogy 17 éves. Nyilván nem nagykorú, de nekem ennyi idősen azért több eszem volt. No meg azért máshogy is látom anyaként ezt a történetet, mint ahogy a tizenévesek esetleg láthatják. Nekik inkább az jön le a sztoriból, hogy szegény kamaszlányt nem értik meg a szülei, nekem pedig az, hogy hiába figyelmeztetik a szülők a veszélyről, nem lát a ködtől. Emellett mint egy birka, megy az után az ember után, aki rendszeresen megalázza, bántja.
Claytől szintén a hideg futkározott a hátamon, én még soha nem találkoztam ilyen depressziós, befordult, beteg elmével, mint amilyen ő. Nem tudtam megérteni, mert bármi bajom van, a szeretteimet soha nem tudnám bántani. Ráadásul baromira önző, csak magával van elfoglalva, és teljesen mindegy, mi a szituáció, elvárja, hogy körülötte forogjon a világ.
Ez a két karakter nagyon rossz példa az egyébként gyurmaagyú tizenéveseknek, akiket egyetlen film, zene vagy könyv is tud befolyásolni.
Rachel és Daniel karaktere sokkal jobban érdekelt, mint a főszereplőké, szívesebben olvastam azokat a sorokat, amelyek róluk szóltak. Így viselkednek a normális tizenévesek, egy reménytelen szerelem, vagy egy pasis vakság miatt.
A stílusról:
Volt némi szóismétlés, és nem tudom, hogy a fordító vagy az írónő hibája-e, de eléggé egysíkú volt a könyv nyelvezete.
Akadt bőven a könyvben olyan mondat, ami kiverte nálam a biztosítékot. Csak hogy néhány ilyet említsek:
"Clay pedig végig nevetett, de legalább mosolygott." - Ezt hogy lehet értelmezni? Mármint... Volt néhány furcsa reakció és mondat a könyvben eddig is, de itt végképp zavarba jöttem. Nevetett vagy mosolygott? Baj, hogy nevet, de szerencsére mosolyog? Közben?
"Nagy és gonosz világ ez egy ilyen kislánynak." - Anyuka mondja a tizenhét éves, majdnem felnőtt lányának. Annyira nem életszagú, hogy már-már bosszantó. Melyik anya mond ilyet egy tizenévesnek? A három éves lányommal szoktam ilyen stílusban beszélgetni. Valami olyasmit tudtam volna elképzelni helyette, mint: "Tudod, lányom, hogy vannak rossz emberek, akikkel nem árt vigyázni még így sem, hogy már majdnem felnőtt vagy." Nem arról írni, hogy csúnya bácsik vadásznak ilyen pici lányokra... Esküszöm, nem kerestem a kákán is csomót, de ezek annyira szembetűnően kiemelkedtek az egész könyv stílusából, hogy egyszerűen kizökkentettek abból a kis idillből, amit a történet könnyedsége teremtett.
Összességében:
Sok minden bosszantott a stílusban is, a szereplőkben is, de a történet miatt olvastatja magát, és bármennyire is ragaszkodtam ahhoz a véleményemhez, hogy nem tetszik, azért csak nem sikerült sok ideig elszakadnom a könyvtől, mert kíváncsi voltam, mi lesz a vége. Szóval kétes érzésekkel záródott az olvasmányom. Annyi biztos, hogy nem "kár a fáért" - mert ugye láttunk már ilyet is. Ez nem az a kategória, de a Vérmacskák sorozathoz vagy az Időtlen szerelem trilógia bármelyik kötetéhez nem érhet fel (mondjuk nem is VP, hanem RP).
Tehát attól függetlenül, hogy nem tudom hová tenni ezt a könyvet, azért mégis ajánlanám, kíváncsi lennék, mások hogy éreznek vele kapcsolatban.
Pontozásom:
Borító: 4/5
Történet: 4/5
Szereplők: 3/5
Stílus: 3/5
Átlagosnak mondanám, nincs benne semmi extra, hozza a Könyvmolyképző jól megszokott stílusát, ez pedig jó, éppen ez sarkallt olvasásra is. Csak azt sajnálom, hogy a magyar címe alig látszik, így még most, a könyv elolvasása után is gondolkodnom kell, mi is volt az valójában.
A történetről:
Az első Rubin Pöttyös könyvem. Nem tudom, mind ehhez hasonló-e, vagy véletlenül jól kifogtam, remélem, inkább az utóbbi, és biztosan nem tántorít el attól, hogy további köteteket ismerjek meg ebben a kategóriában.
A történet elején
Voltak később is elvétve még olyan jelenetek, amik e Twilightra emlékeztettek, például a googleban belemerülten keresgélés, és a "nem ilyen életet érdemelsz, nem mellettem van a helyed"-pillanatok.
Miután Maggie és Clay közelebb kerülnek egymáshoz, Mag próbálja megérteni a fiút, és ami fontosabb, szeretne segíteni neki, ám ez sem megy mindig, pláne egy ilyen hirtelen temperamentummal, amivel a leányzó is meg van áldva.
Emellett végigkísérhetjük Rachel reménytelen, plátói szerelmét, és várhatjuk, mi sül ki belőle a végére.
Amennyire nem tetszett a könyv maga, annyira tetszett a történet vége. Itt már végképp nem tudtam eldönteni, hogy szeretem-e ezt a könyvet vagy sem.
A szereplőkről:
Claytől szintén a hideg futkározott a hátamon, én még soha nem találkoztam ilyen depressziós, befordult, beteg elmével, mint amilyen ő. Nem tudtam megérteni, mert bármi bajom van, a szeretteimet soha nem tudnám bántani. Ráadásul baromira önző, csak magával van elfoglalva, és teljesen mindegy, mi a szituáció, elvárja, hogy körülötte forogjon a világ.
Ez a két karakter nagyon rossz példa az egyébként gyurmaagyú tizenéveseknek, akiket egyetlen film, zene vagy könyv is tud befolyásolni.
Rachel és Daniel karaktere sokkal jobban érdekelt, mint a főszereplőké, szívesebben olvastam azokat a sorokat, amelyek róluk szóltak. Így viselkednek a normális tizenévesek, egy reménytelen szerelem, vagy egy pasis vakság miatt.
A stílusról:
Volt némi szóismétlés, és nem tudom, hogy a fordító vagy az írónő hibája-e, de eléggé egysíkú volt a könyv nyelvezete.
Akadt bőven a könyvben olyan mondat, ami kiverte nálam a biztosítékot. Csak hogy néhány ilyet említsek:
"Clay pedig végig nevetett, de legalább mosolygott." - Ezt hogy lehet értelmezni? Mármint... Volt néhány furcsa reakció és mondat a könyvben eddig is, de itt végképp zavarba jöttem. Nevetett vagy mosolygott? Baj, hogy nevet, de szerencsére mosolyog? Közben?
"Nagy és gonosz világ ez egy ilyen kislánynak." - Anyuka mondja a tizenhét éves, majdnem felnőtt lányának. Annyira nem életszagú, hogy már-már bosszantó. Melyik anya mond ilyet egy tizenévesnek? A három éves lányommal szoktam ilyen stílusban beszélgetni. Valami olyasmit tudtam volna elképzelni helyette, mint: "Tudod, lányom, hogy vannak rossz emberek, akikkel nem árt vigyázni még így sem, hogy már majdnem felnőtt vagy." Nem arról írni, hogy csúnya bácsik vadásznak ilyen pici lányokra... Esküszöm, nem kerestem a kákán is csomót, de ezek annyira szembetűnően kiemelkedtek az egész könyv stílusából, hogy egyszerűen kizökkentettek abból a kis idillből, amit a történet könnyedsége teremtett.
Összességében:
Sok minden bosszantott a stílusban is, a szereplőkben is, de a történet miatt olvastatja magát, és bármennyire is ragaszkodtam ahhoz a véleményemhez, hogy nem tetszik, azért csak nem sikerült sok ideig elszakadnom a könyvtől, mert kíváncsi voltam, mi lesz a vége. Szóval kétes érzésekkel záródott az olvasmányom. Annyi biztos, hogy nem "kár a fáért" - mert ugye láttunk már ilyet is. Ez nem az a kategória, de a Vérmacskák sorozathoz vagy az Időtlen szerelem trilógia bármelyik kötetéhez nem érhet fel (mondjuk nem is VP, hanem RP).
Tehát attól függetlenül, hogy nem tudom hová tenni ezt a könyvet, azért mégis ajánlanám, kíváncsi lennék, mások hogy éreznek vele kapcsolatban.
Pontozásom:
Borító: 4/5
Történet: 4/5
Szereplők: 3/5
Stílus: 3/5
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése