Ez egy könyves blog, ám ha nem haragszotok, egyetlen bejegyzés erejéig félreteszem a könyveket, az ajánlókat, a kritikákat.
Van bennem valami, ami kikívánkozik onnan, és már napok óta érzem, hogy ha nem engedek neki szabad utat, akkor hosszútávon nehéz lesz kiűzni a fejemből. Így hát most teszem meg.
Az írónő műveivel 2016 októberében kezdtem ismerkedni, amikor a Nincs idő! című novelláskötetét olvastam. Már akkor úgy éreztem, rég nem találkoztam ennyire igényes kortárs magyar kötettel, így egyértelmű volt, hogy szeretném a másik könyvében található műveit is megismerni. Nem telt el sok idő, s a Szürreáliát is a kezembe vettem.
Az első köteténél is tudtam, de a másodiknál vált biztossá, hogy nálam Hámori Zsófia az év felfedezettje, s a 2016-os összesítő bejegyzésemben megérdemelten foglalja el a toplista első helyét.
Egy interjú reményében kopogtattam virtuális ajtaján, s a legnagyobb örömömre azonnal beengedett, úgyhogy azt gondolom, nálam most a számomra legfontosabb 2017-es poszt született meg. Kérdeztem Zsófiát a novelláiról, érzésekről, jövőről...
...elszánt könyvmoly vív véres csatát azért, hogy egy számára kedves sorozat ne úgy érjen véget, ahogy azt a záró kötetben olvasta. Vért és verejtéket nem sajnálva kiáltja: NEM LEHET ÍGY VÉGE! TENNI FOGOK VALAMIT ELLENE!