2017. március 29., szerda

Gary Chapman Pécsett járt

Már hetek óta úgy vártam a március 28-át, mintha életem legfontosabb napja lenne. Tény, hogy a top10-ben, sőt, talán a top5-ben is benne volt, hiszen régi vágyam teljesülhetett: láthattam/hallhattam Gary Chapmant. Idén ugyanis a Harmat Kiadó szervezésével Magyarországra érkezett és több városban is tart előadást, a pécsin pedig tegnap óta túl is vagyunk. Mivel ezen volt szerencsém részt venni, írnék róla Nektek. 

A www.szeretetnyelvek.hu-n lehetett izgatottan visszaszámolni, mikor érkezik a párterapeuta, pszichológus hazánkba. Nagyon hamar elkelt minden előadására minden jegy, így további előadásokat is indítottak, hogy ha jegyet vásárolna az ember, ne csak a "TELTHÁZ" felirattal szembesüljön mindenhol. 

2017. március 25., szombat

Meseszombat: Walt Disney Klasszikusok listája

Mostanában mindenki a Walt Disney Klasszikusokat vadássza az interneten, antikváriumokban, különböző Facebook-csoportban. Összeállítottam egy listát, hogy mely meséket tartalmazza ez a sorozat, ezzel segítve Benneteket abban, hogy mik hiányozhatnak még a gyűjteményből. Tudom, félig fölösleges ez a poszt, tekintve, hogy a lista megtalálható a könyvek hátulján is, ám ott nem biztos, hogy mind fellelhető. Én a 19. könyv hátulját nézve csak addig a darabig láttam a számozást - gondolom, amik addig megjelentek - így nagy segítség lehet azoknak, akiknek nincs az utolsó példányokból egy sem. 

2017. március 24., péntek

A könyvember - Magyar írók novellái a könyvről

Cím: A könyvember - Magyar írók novellái a könyvről 
Kiadó: Noran
Kiadás éve: 2002
Válogatta és összeállította: Kőrössi P. József
ISBN: 963-9356-45-X
291 oldal, 2000 Ft














2017. március 22., szerda

Borsa Brown: Az Arab szeretője

Szerző: Borsa Brown
Cím: Az Arab szeretője 
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2016
ISBN: 978-615-5596-13-1
puha kötéses
464 oldal, 3490 Ft 
Az Arab című sorozat második kötete, de önálló történetként is olvasható. 










2017. március 20., hétfő

2017. március 18., szombat

Meseszombat: Micimackó

Eredeti terveim szerint ma két Micimackó-könyvről írtam volna, amit az elmúlt napokban olvastunk. Az egyik az Élvezd az évszakokat Micimackóval!, a másik pedig a Micimackó újabb kalandos történetei. Aztán visszanéztem moly.hu-n az idei olvasásokat, és megdöbbentett a felismerés: még csak a harmadik hónap felénél járunk, mégis idén már hat olyan könyvet olvastunk a kislányommal, melyeknek szereplője egytől egyig Micimackó és barátai. Ezúton egy kis betekintést szeretnénk nyújtani Nektek abba, hogy melyek voltak ezek, hogy kerültek hozzánk és miféle sikert arattak - már ha arattak, -  a három éves kislányomnál. 

Mind a hat könyv Egmont kiadós, ezekből pedig négy olyan, amelynek mindegyike egy-egy viszonylag hosszabb mesét tartalmazott, kettő pedig mesegyűjtemény. 

2017. március 17., péntek

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos - A teljes trilógia

Szerző: Dan Wells 
Cím: Nem vagyok sorozatgyilkos 
Eredeti cím: I am not a series killer
Fordította: Szebegyinszki Szilvia
Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2016 
ISBN: 978-615-5514-81-4
812 oldal, 4995 Ft
A teljes trilógia egy kötetben. 











2017. március 12., vasárnap

Nyerd meg Alex Flinntől A szörnyszívűt!

A két könyvért már futó nyereményjáték mellé útnak indítunk egy újabbat, hogy minél többen lehessetek gazdái jó könyveknek. Ebben most Alex Flinn könyvét, A szörnyszívűt nyerhetitek meg. 

A játék március 27-én ér véget és 29-én megtörténik a sorsolás.

Nincs más dolgotok, mint a szövegdobozban található feladatokat végrehajtani.
Sok sikert mindenkinek! :) 



a Rafflecopter giveaway

Meseszombat: Mesés terveink a következő hétre

Gondolkodtam, és arra jutottam, kellene valami új, valami állandó. Egy pillanat alatt eldőlt, mi legyen az, hiszen a mesekönyvek központi szerepet játszanak a mindennapjainkban. Így ezentúl minden szombat meseszombat (...és már az első alkalommal átcsúsztam vele vasárnapra), amelyben vagy a meseolvasós terveinket, vagy mesés könyvtári kölcsönzéseinket, vagy mesekönyv-értékeléseket olvashattok - tehát ezek a posztok a gyerekekről fognak szólni. 


Forrás: http://www.nlcafe.hu



2017. március 9., csütörtök

Francine Rivers: Skarlátvörös fonal

Szerző: Francine Rivers
Cím: Skarlátvörös fonal
Eredeti cím: The Scarlet Thread
Fordította: Győri Katalin 
Kiadó: Harmat
Kiadás éve: 2017
ISBN: 978-963-288-342-7
431 oldal, 3900 Ft