Cím: Viharos érzelmek
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2016
468 oldal, 3499 Ft
Fülszöveg:
Szenvedély nélkül lehet élni, de vajon érdemes?
Jason Scott az FBI kommandós alakulatának tagjaként élte nem éppen hétköznapi életét. Egy napon azonban, egy balul elsült akció után, minden a darabjaira hullik körülötte. Létezésének új értelmet keresve elvállalja egy befolyásos szenátor lányának védelmét, ám hamar rá kell döbbennie, hogy nem kell a csatatérre lépnie, hogy kemény küzdelmeket éljen át.
A szépséges és lázadó Nina legfőbb szórakozása testőrei megleckéztetése. Mindennapi csatározásaik ellenére mindketten érzik, hogy lassan feltámad bennük az egymás iránti fékezhetetlen vágy, míg végül a lány egyszer csak meglátja a felszín alatt rejtőző valódi Jasont, és ráébred, hogy ő sokkal több mint egy testőr.
Heves ellenállásuk dacára hatalmába keríti őket a szerelem. A sors azonban újra és újra próbára teszi őket: támadások, ármányok, sötét titkok kereszttüzében rá kell ébredniük: a szerelemben nincs megalkuvás.
Vajon mindkettőjük vonzalmát csak a szenvedély mozgatja? Vajon van jövője a szerelemnek a múlt árnyékában?
Az Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green a 2015. év elsőkönyves felfedezettje, a váratlan fordulatokban bővelkedő legújabb romantikus-erotikus regényében válaszokat keres a sokakat izgató kérdésre.
A borítóról:
Már az írónő előző könyvénél is megjegyeztem, hogy nagyon tetszik ez az új, fiatalos külső. A kiadó ennél a kötetnél is igazán kitett magáért, semmi giccs, semmi túlzás. Imádom, hogy csak a szöveg színes, a kép szürke árnyalatokban úszik. Bízom benne, hogy az írónő további könyvei is majd ugyanebbe a stílusba öltöznek, ugyanis nagyon passzol a könyvek hangulatához, belső jegyeihez.
A történetről, szereplőkről:
A szenátor lányának, Ninának új testőre lesz - immár a sokadik, tekintve, hogy nem sokáig bírják elviselni az emberek. Ez a fiatal testőr - Jason - azonban teljesen más, mint az eddigiek, hiszen már az első pillanatban nagyon heves érzéseket váltanak ki egymásból. Nina az első fejezetekben ellenszenves és bosszantó volt, Jasont viszont hamar sikerült a szívembe zárni. Ahogy szépen alakult a történet és egyre jobban sikerült megismerni a szereplőket, egyre nagyobb kedvet éreztem a könyvhöz, s ez nagyon hamar odáig fajult, hogy nem tudtam tőle elszakadni, és a két gyereket gyakran apukára bízva kerestem azt a pár lopott percet, amikor elvonulhatok valamilyen ürüggyel, és vittem magammal a könyvet, hogy olvashassak. Természetesen hamar lebuktam, mert amikor a könyvet a kezembe kapva szóltam, hogy megyek zuhanyozni/inni/mosdóba/stb. akkor a férjem csak nevetett, hiszen tudta, mi a valódi oka annak, hogy egy kis magányra vágyom - nem tudtam letenni a könyvet.
Alapból nem igazán szeretem, ha egy könyv olyan élményt kelt bennem, mintha már találkoztam volna a szereplőkkel, ez az első, hogy ennek kifejezetten örültem. Volt ugyanis az életemben egy olyan időszak, amelyet már bőszen titkolok mindenki előtt, de néztem szappanoperákat, sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, szerettem is őket. Az egyik nagy kedvencem A szerelem rabjai volt, Anne könyvének szereplői pedig nagyon hasonlóak voltak, mint az ott megismert testőr és az elviselhetetlen védence. Hiába volt Nina barna hajúnak leírva, nem tudtam másképp képzelni, mint hosszú, szőke, egyenes hajjal.
Valószínűleg egyébként pont ez volt a célja az írónőnek, hogy az első oldalakon utáljuk a főhősnőt és kedveljük a főhőst, ezt sikerült is megvalósítania.
A könyv mellesleg tényleg tele van azzal, amit a címe is ígér nekünk: viharos érzelmekkel. S ahogy ezek az érzelmek váltakoznak, úgy változik az olvasó hangulata is velük együtt. Hol a magasban vagyunk és örülünk, hol a mélyben, és a könnyeinkkel küszködünk. Anne megtornáztatja a szerelmes olvasó idegeit és szívét történetével, a cselekmény tempója gyors, nincsen szünet, és nem hagy minket egy percig sem pihenni.
Kedveltem ezt a kialakítást, hogy Anne lefestette nekünk a testőrt, Jasont egy határozott egyéniségnek, Ninát pedig egy labilis lelkiállapotú, lázadó nőnek. Sajnos ez a könyv második felében megbomlott, ez zavart össze a könyvben a legjobban. Az egyetlen picit negatív érzés bennem itt keletkezett, mert az írónő gyönyörűen kidolgozta a karaktereit, megismertük őket olyannak, amilyennek lefestette, aztán a határozott, komoly, mindig józan fejjel gondolkodó szereplőből egy olyan ember lett, aki nyafog, zsörtölődik, semmi nem tetszik neki, és nem tudja felnőtt fejjel megítélni, mi lenne neki a legjobb. Itt viszont Nina jelleme is hatalmasat változott, felnőtt és megkomolyodott, itt őt kedveltem igazán, és Jasont nem. Szerencsére a végére azért helyreállt a rend, és mindketten szerethetőek lettek. Tehát ebben a picit negatív érzésben is találtam pozitívumot, mert nagyon szeretem, ha egy könyvben valamelyik szereplő nagy jellemfejlődésen megy keresztül.
A mellékszereplők viszont igazán érdekeltek a könyv elejétől a végéig, kedveltem Jason nagymamáját, és örülök, hogy ahogy a történet haladt, ő egyre több szerepet kapott. Nina testvéreit és édesanyját szívesen megismertem volna jobban (ahogy Nathan kislányát is, sajnálom, hogy csak érintőlegesen kapott szerepet), az édesapját pedig a nagy változása ellenére sem sikerült megkedvelnem. Meg egyébként is, akinek ennyi rosszindulat van a szívében, az nem tud ekkorát változni pár nap alatt, úgyhogy ha lenne folytatása a könyvnek, tuti, hogy Nina apja továbbra is elviselhetetlen lenne és megbukna apaként. :)
A történet vége egy igazi meglepetés volt, tetszett, hogy az írónő mert nagyot lépni mindent egy lapra felhelyezve, és egyáltalán nem sült el balul ez a szenzációs zárás. Na, azért levert a víz az utolsó oldalakon, és a férjem értetlenül nézett rám, amikor hangosan megszólaltam: "Neee, Erzsó, ezt nem teheted...", aztán Erzsó a záró fejezettel nyugtatólag képzeletben megsimogatta a vállamat, és azt mondta: "Ne aggódj!". A történet közepe felé azt gondoltam, bármi történik, nem fogom megkönnyezni, mert nem kötődök a szereplőkhöz, de mégsem sikerült így tennem. Hogy ennek mi volt az oka? Az, hogy Anne bebizonyította (ismét), hogy egy könyv ugyanannyira lehet jó (sőt!), ha a szereplőket nem kedveljük, hiszen nem attól lesz jó egy könyv, hogy mindenki szeretnivaló benne, hanem hogy jól van megírva és kitalálva.
Szóval igazán kikapcsolt, kellemes olvasmány, kedveltem. Anne pedig hozta az elvártat, hű maradt a stílusához - csak megfűszerezte még egy nagy adag érzelemmel. Ezúton is köszönöm/köszönjük Neki, hogy egy újabb izgalmas szerelmi (és erotikus) történettel örvendeztette meg az olvasóit!
Pontozásom:
Borító: 5/5
Történet: 5/5
Szereplők: 4/5
Stílus: 5/5
Már az írónő előző könyvénél is megjegyeztem, hogy nagyon tetszik ez az új, fiatalos külső. A kiadó ennél a kötetnél is igazán kitett magáért, semmi giccs, semmi túlzás. Imádom, hogy csak a szöveg színes, a kép szürke árnyalatokban úszik. Bízom benne, hogy az írónő további könyvei is majd ugyanebbe a stílusba öltöznek, ugyanis nagyon passzol a könyvek hangulatához, belső jegyeihez.
A történetről, szereplőkről:
A szenátor lányának, Ninának új testőre lesz - immár a sokadik, tekintve, hogy nem sokáig bírják elviselni az emberek. Ez a fiatal testőr - Jason - azonban teljesen más, mint az eddigiek, hiszen már az első pillanatban nagyon heves érzéseket váltanak ki egymásból. Nina az első fejezetekben ellenszenves és bosszantó volt, Jasont viszont hamar sikerült a szívembe zárni. Ahogy szépen alakult a történet és egyre jobban sikerült megismerni a szereplőket, egyre nagyobb kedvet éreztem a könyvhöz, s ez nagyon hamar odáig fajult, hogy nem tudtam tőle elszakadni, és a két gyereket gyakran apukára bízva kerestem azt a pár lopott percet, amikor elvonulhatok valamilyen ürüggyel, és vittem magammal a könyvet, hogy olvashassak. Természetesen hamar lebuktam, mert amikor a könyvet a kezembe kapva szóltam, hogy megyek zuhanyozni/inni/mosdóba/stb. akkor a férjem csak nevetett, hiszen tudta, mi a valódi oka annak, hogy egy kis magányra vágyom - nem tudtam letenni a könyvet.
Alapból nem igazán szeretem, ha egy könyv olyan élményt kelt bennem, mintha már találkoztam volna a szereplőkkel, ez az első, hogy ennek kifejezetten örültem. Volt ugyanis az életemben egy olyan időszak, amelyet már bőszen titkolok mindenki előtt, de néztem szappanoperákat, sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, szerettem is őket. Az egyik nagy kedvencem A szerelem rabjai volt, Anne könyvének szereplői pedig nagyon hasonlóak voltak, mint az ott megismert testőr és az elviselhetetlen védence. Hiába volt Nina barna hajúnak leírva, nem tudtam másképp képzelni, mint hosszú, szőke, egyenes hajjal. Valószínűleg egyébként pont ez volt a célja az írónőnek, hogy az első oldalakon utáljuk a főhősnőt és kedveljük a főhőst, ezt sikerült is megvalósítania.
A könyv mellesleg tényleg tele van azzal, amit a címe is ígér nekünk: viharos érzelmekkel. S ahogy ezek az érzelmek váltakoznak, úgy változik az olvasó hangulata is velük együtt. Hol a magasban vagyunk és örülünk, hol a mélyben, és a könnyeinkkel küszködünk. Anne megtornáztatja a szerelmes olvasó idegeit és szívét történetével, a cselekmény tempója gyors, nincsen szünet, és nem hagy minket egy percig sem pihenni.
Kedveltem ezt a kialakítást, hogy Anne lefestette nekünk a testőrt, Jasont egy határozott egyéniségnek, Ninát pedig egy labilis lelkiállapotú, lázadó nőnek. Sajnos ez a könyv második felében megbomlott, ez zavart össze a könyvben a legjobban. Az egyetlen picit negatív érzés bennem itt keletkezett, mert az írónő gyönyörűen kidolgozta a karaktereit, megismertük őket olyannak, amilyennek lefestette, aztán a határozott, komoly, mindig józan fejjel gondolkodó szereplőből egy olyan ember lett, aki nyafog, zsörtölődik, semmi nem tetszik neki, és nem tudja felnőtt fejjel megítélni, mi lenne neki a legjobb. Itt viszont Nina jelleme is hatalmasat változott, felnőtt és megkomolyodott, itt őt kedveltem igazán, és Jasont nem. Szerencsére a végére azért helyreállt a rend, és mindketten szerethetőek lettek. Tehát ebben a picit negatív érzésben is találtam pozitívumot, mert nagyon szeretem, ha egy könyvben valamelyik szereplő nagy jellemfejlődésen megy keresztül.
A történet vége egy igazi meglepetés volt, tetszett, hogy az írónő mert nagyot lépni mindent egy lapra felhelyezve, és egyáltalán nem sült el balul ez a szenzációs zárás. Na, azért levert a víz az utolsó oldalakon, és a férjem értetlenül nézett rám, amikor hangosan megszólaltam: "Neee, Erzsó, ezt nem teheted...", aztán Erzsó a záró fejezettel nyugtatólag képzeletben megsimogatta a vállamat, és azt mondta: "Ne aggódj!". A történet közepe felé azt gondoltam, bármi történik, nem fogom megkönnyezni, mert nem kötődök a szereplőkhöz, de mégsem sikerült így tennem. Hogy ennek mi volt az oka? Az, hogy Anne bebizonyította (ismét), hogy egy könyv ugyanannyira lehet jó (sőt!), ha a szereplőket nem kedveljük, hiszen nem attól lesz jó egy könyv, hogy mindenki szeretnivaló benne, hanem hogy jól van megírva és kitalálva.
Szóval igazán kikapcsolt, kellemes olvasmány, kedveltem. Anne pedig hozta az elvártat, hű maradt a stílusához - csak megfűszerezte még egy nagy adag érzelemmel. Ezúton is köszönöm/köszönjük Neki, hogy egy újabb izgalmas szerelmi (és erotikus) történettel örvendeztette meg az olvasóit!
Pontozásom:
Borító: 5/5
Történet: 5/5
Szereplők: 4/5
Stílus: 5/5
Annyira szeretem ezeket a könyvismertetéseidet,hogy mindig attól kapok kedvet egy könyv elolvasásához,hogy előtte elolvasom mit írsz róla ?:) Szóval ezt is szeretném elolvasni :)
VálaszTörlésKöszönöm! Ezért már megérte megírni a bejegyzést! Jó olvasást hozzá! :)
VálaszTörlés