Cím: Télikrumpligombóc
Eredeti cím: Winterkartoffelknödel
Fordította: Balla Judit
Kiadó: Művelt Nép
Kiadás éve: 2016
300 oldal, 3490 Ft
Fülszöveg:
Franz Eberhofert, a testestül-lelkestül bajor rendőrt fegyelmi okokból helyezték át a nyüzsgő nagyvárosból csendes kis szülőfalujába, az ugyancsak jellegzetesen bajor Niederkaltenkirchenbe. Élete itt néha túlságosan is nyugodt mederben folydogál, esti járőrözései általában Wolfi kocsmájának pultjánál érnek véget, napközben pedig kedvenc tartózkodási helye süket nagymamájának konyhája, ahol ínycsiklandozó ételeket ehet reggeltől estig. Apja, a kiöregedett 68-as lázadó közben vadkendert termeszt a hátsó kertben és folyamatosan Beatlest hallgat, amivel kishíján az őrületbe kergeti a kemény rockot előnyben részesítő fiát. A békés hétköznapokba azonban időnként zavaró események tolakodnak be. Itt van mindjárt a Neuhofer család, amelynek tagjai a legkülönösebb módokat választják az elhalálozásra. Annyira különös módokat, hogy Franz nyomozói szimata feléled és elhatározza, hogy utánanéz egy kicsit a morbid haláleseteknek. Ahogy egyre több gyanús eseményt fedez fel, az ügy is egyre érdekesebbé, ugyanakkor hátborzongatóbbá is válik...
A jó krimik, a jó ételek és a jó humor kedvelőinek - Nagyi hamisíthatatlan bajor receptjeivel.
A borítóról:
A borító gyönyörű! A csészék, a kockás asztalterítő, a régi falióra, a bilincs... minden egyes kis pontja azonnal belopta magát a szívembe. Kedvelem ezeket a színeket, a mintázatot, a formákat. Igazán különleges, és szimpatikus is volt, hogy a magyar kiadás nem ment a "divat után" és nem változtatott az eredeti borítón.
Kapcsolatom a könyvvel:
Hogy hányszor mondtam ki ennek a könyvnek a címét magyarul és németül is az elmúlt napokban! Ha szembejött velem a férjem a lakásban, és megkérdezte, hogy mi van a kezemben... ha azután érdeklődött, mit olvasok jelenleg, sőt, volt, hogy csak úgy bele a néma levegőbe. :) Gyakran olvastam fel hangosan neki fél-1 oldalas részleteket a könyvből, mert úgy éreztem, ezeket neki is hallania kell.
A hétvégén ebédre voltunk hivatalosak, s mikor már mindenki nekem könyörgött, hogy menjek már enni, mielőtt kihűl, a férjem csak annyit mondott: "Biztos nagyon jó könyv lehet, ha vendégségben sem szakadsz el tőle. Nem mellesleg nem mostanában láttalak ennyit nevetni és mosolyogni egy történeten."
Igaza van. Ebben a kötetben minden benne volt, amit elvárok egy igazán jó könyvtől: humor, izgalom, igényes írásmód, s hogy a figyelmemet minden mondata odaszegezi a papírhoz.
A történetről:
Vannak tények a könyvvel kapcsolatosan, amik már az első oldalak olvasásánál egyértelművé váltak. Például az, hogy egy humoros krimit fogok a kezemben. Aztán az, hogy ezt a történetet egy pillanatig sem fogom unni. Végezetül pedig a legfontosabb, ami nyilvánvalóvá vált számomra: Franz abszolút nem normális, kapásból három pszichológust küldenék a nyakára - egyszerre.
Főszereplőnk, Franz Eberhofer egy kisváros, Niederkaltenkirchen helyi rendőre. Nem volt ez mindig így, tizenöt éven át Münchenben dolgozott, egészen addig, míg pszichológusa át nem helyeztette egy könnyedebb munkahelyre. Márpedig Spechtl "dupladoktor", tehát komolyan kell venni. Ebben a városban pedig azonnal egy négyes-gyilkosság kellős közepébe csöppenünk, tehát Franz és az olvasó kezébe van adva rögtön nem is egy, hanem négy megoldásra váró feladat. Lehet, hogy szétizgulni nem fogjuk magunkat, de hogy összepisilni a röhögéstől igen, az garantált.
Inkább humor, mint krimi, aminek igazán örültem. Ritkán olvasok krimit - valószínűleg pont ez az oka, hogy annyira szeretem. Ebben éppen annyi volt belőle, amennyi egy adagban elég a szervezetemnek.
Maga a környezet és annak hangulata igazán magával ragadó, tipikus bajor kisváros (mintha tudnám, milyen egy bajor kisváros... de mindegyiket pontosan így képzelem el), a maga szépségeivel és páratlanságaival. Magam elé képzeltem a harsány, kebelben bővelkedő, szőke német asszonyokat és a barna sört szürcsölgető férjeiket, a tömött kiskocsmákat és az enyhe akcentussal beszélő turistákat.
A szereplőket egytől egyig kedveltem, még a negatívokat is. Annyira lazán vannak bemutatva, mintha az írónő ismerősei, szomszédai lennének, s jól átadta nekem, olvasónak, hogy milyenek is ők valójában. Elmondható, hogy senki nem normális, és éppen ettől lesz mindenki annyira szerethető. A fő-tökkelütött, Franz nagy forma, semmit nem úgy reagál le, ahogy egy átlagember tenné, s minden szituációnak örültem, amikor valaki hozzászólt, mert tudtam, ebből valami poén fog kisülni.
A nagymama és a nagypapa pedig akkora fűszert adtak a kötetnek, hogy ha a történet nem is tetszett volna, miattuk akkor is imádtam volna. Hiszen nincs minden házban olyan nagypapa, aki megállás és ráunás nélkül folyamatosan Beatlest hallgat s mellette füvet szív, holott rendőr az unokája.
Talán az egyetlen, aki nem került közel a szívemhez, Leopold volt. Na meg a prémsapka (Klärchen), amely rendzseresen Ludwig szájában kötött ki. Nem szeretem az ilyen kutya-bohózatokat, de ha Nagyi csípi, hát akkor én is.
Jót derültem Franz barátain, sőt, még Neuhoferéket is csíptem, amíg tehettem.
Egyébként tele volt groteszk fordulatokkal: először elhűltem a történéseken, aztán jót derültem az ezek által a szereplőkből kiváltott reakciókon. Ha minden rendőr olyan lenne, mint Franz, katasztrófa lenne az egész világ. :) Plusz pont a Guns'N'Roses említéséért.
Pontozásom:
Borító: 5*/5
Történet: 5/5
Szereplők: 5*/5
Stílus: 5/5
Végszóként még annyit: ebben az évben több mint ötven könyv olvasásán vagyok túl, de egy kezemen meg tudom számolni az igazán különleges, igényes, stílusos könyveket. Ez közéjük tartozik. Ha mindenki számára nem is - számomra ilyen a tökéletes kikapcsolódás.
Köszönöm a Művelt Népnek, hogy kiadták, olvashattam, megismerhettem!
A jó krimik, a jó ételek és a jó humor kedvelőinek - Nagyi hamisíthatatlan bajor receptjeivel.
A borítóról:
A borító gyönyörű! A csészék, a kockás asztalterítő, a régi falióra, a bilincs... minden egyes kis pontja azonnal belopta magát a szívembe. Kedvelem ezeket a színeket, a mintázatot, a formákat. Igazán különleges, és szimpatikus is volt, hogy a magyar kiadás nem ment a "divat után" és nem változtatott az eredeti borítón.
Kapcsolatom a könyvvel:
Hogy hányszor mondtam ki ennek a könyvnek a címét magyarul és németül is az elmúlt napokban! Ha szembejött velem a férjem a lakásban, és megkérdezte, hogy mi van a kezemben... ha azután érdeklődött, mit olvasok jelenleg, sőt, volt, hogy csak úgy bele a néma levegőbe. :) Gyakran olvastam fel hangosan neki fél-1 oldalas részleteket a könyvből, mert úgy éreztem, ezeket neki is hallania kell.
A hétvégén ebédre voltunk hivatalosak, s mikor már mindenki nekem könyörgött, hogy menjek már enni, mielőtt kihűl, a férjem csak annyit mondott: "Biztos nagyon jó könyv lehet, ha vendégségben sem szakadsz el tőle. Nem mellesleg nem mostanában láttalak ennyit nevetni és mosolyogni egy történeten."Igaza van. Ebben a kötetben minden benne volt, amit elvárok egy igazán jó könyvtől: humor, izgalom, igényes írásmód, s hogy a figyelmemet minden mondata odaszegezi a papírhoz.
A történetről:
Vannak tények a könyvvel kapcsolatosan, amik már az első oldalak olvasásánál egyértelművé váltak. Például az, hogy egy humoros krimit fogok a kezemben. Aztán az, hogy ezt a történetet egy pillanatig sem fogom unni. Végezetül pedig a legfontosabb, ami nyilvánvalóvá vált számomra: Franz abszolút nem normális, kapásból három pszichológust küldenék a nyakára - egyszerre.
Főszereplőnk, Franz Eberhofer egy kisváros, Niederkaltenkirchen helyi rendőre. Nem volt ez mindig így, tizenöt éven át Münchenben dolgozott, egészen addig, míg pszichológusa át nem helyeztette egy könnyedebb munkahelyre. Márpedig Spechtl "dupladoktor", tehát komolyan kell venni. Ebben a városban pedig azonnal egy négyes-gyilkosság kellős közepébe csöppenünk, tehát Franz és az olvasó kezébe van adva rögtön nem is egy, hanem négy megoldásra váró feladat. Lehet, hogy szétizgulni nem fogjuk magunkat, de hogy összepisilni a röhögéstől igen, az garantált.
Inkább humor, mint krimi, aminek igazán örültem. Ritkán olvasok krimit - valószínűleg pont ez az oka, hogy annyira szeretem. Ebben éppen annyi volt belőle, amennyi egy adagban elég a szervezetemnek.
Maga a környezet és annak hangulata igazán magával ragadó, tipikus bajor kisváros (mintha tudnám, milyen egy bajor kisváros... de mindegyiket pontosan így képzelem el), a maga szépségeivel és páratlanságaival. Magam elé képzeltem a harsány, kebelben bővelkedő, szőke német asszonyokat és a barna sört szürcsölgető férjeiket, a tömött kiskocsmákat és az enyhe akcentussal beszélő turistákat.
A szereplőket egytől egyig kedveltem, még a negatívokat is. Annyira lazán vannak bemutatva, mintha az írónő ismerősei, szomszédai lennének, s jól átadta nekem, olvasónak, hogy milyenek is ők valójában. Elmondható, hogy senki nem normális, és éppen ettől lesz mindenki annyira szerethető. A fő-tökkelütött, Franz nagy forma, semmit nem úgy reagál le, ahogy egy átlagember tenné, s minden szituációnak örültem, amikor valaki hozzászólt, mert tudtam, ebből valami poén fog kisülni.
A nagymama és a nagypapa pedig akkora fűszert adtak a kötetnek, hogy ha a történet nem is tetszett volna, miattuk akkor is imádtam volna. Hiszen nincs minden házban olyan nagypapa, aki megállás és ráunás nélkül folyamatosan Beatlest hallgat s mellette füvet szív, holott rendőr az unokája. Talán az egyetlen, aki nem került közel a szívemhez, Leopold volt. Na meg a prémsapka (Klärchen), amely rendzseresen Ludwig szájában kötött ki. Nem szeretem az ilyen kutya-bohózatokat, de ha Nagyi csípi, hát akkor én is.
Jót derültem Franz barátain, sőt, még Neuhoferéket is csíptem, amíg tehettem.
Egyébként tele volt groteszk fordulatokkal: először elhűltem a történéseken, aztán jót derültem az ezek által a szereplőkből kiváltott reakciókon. Ha minden rendőr olyan lenne, mint Franz, katasztrófa lenne az egész világ. :) Plusz pont a Guns'N'Roses említéséért.
Pontozásom:
Borító: 5*/5
Történet: 5/5
Szereplők: 5*/5
Stílus: 5/5
Végszóként még annyit: ebben az évben több mint ötven könyv olvasásán vagyok túl, de egy kezemen meg tudom számolni az igazán különleges, igényes, stílusos könyveket. Ez közéjük tartozik. Ha mindenki számára nem is - számomra ilyen a tökéletes kikapcsolódás.
Köszönöm a Művelt Népnek, hogy kiadták, olvashattam, megismerhettem!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése