A Könyvmolyképző Kiadót akkor ismertem meg, amikor kiadták a Twilight-saga első kötetét, az Alkonyatot. Akkor a filmet még nem láttam, ez a nagy Twilight-mánia előtt volt még - szerencsére. Kedvencemmé avanzsált rögtön, hiszen akkor még egyedi volt, nem nyomták a kiadók tucatszám a vámpíros könyveket. Mivel ennyire szerettem, kíváncsi lettem a kiadó többi könyvére is... Lelkesen gyűjtögettem a Vörös pöttyösöket, majd pár év múlva már kifejezetten a sorozatokra gyúrtam... Na persze nem mindent ész nélkül, de ahogy lehetőségem akadt, számomra érdekes sorozatrészekkel bővítettem a gyűjteményemet.
Mára már rengeteg kiadott könyvvel büszkélkedhet a KMK, én pedig most ezek közül a már lezárult sorozatokat szeretném bemutatni 2-3 (ahogy alakul) blogbejegyzésben, azután pedig a még lezáratlanokat. Amennyiben igény lesz rá, megteszem ezt az Arany Pöttyös könyvekkel is, hogy azok is mindenki számára átláthatók legyenek.
Amit a következő sorokból, képekből látni fogsz:
A könyvek szerzőjének nevét, a sorozat címét, hogy hány részes a sorozat, a kötetek címét és az első kötet fülszövegét. A képeket a moly.hu-ról készítettem, azokon a kötetek címei, a címek mellett pedig azon értékeléseknek az átlaga, amelyek a moly.hu-n találhatóak.
1. Cassandra Clare: A Végzet Ereklyéi sorozat (6 részes)
2. Hamuváros
3. Üvegváros
4. Bukott angyalok városa
5. Elveszett lelkek városa
6. Mennyei tűz városa
Az első kötet fülszövege:
Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.
2. Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt (4 részes)
1. Csitt, csitt...
2. Crescendo
3. Silence - Vihar előtt
4. Finale - Végjáték
Első kötet fülszövege:
EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.
3. Jennifer L. Armentrout: Luxen (5 részes, kiegészítő részekkel)
1. Obszidián
2. Ónix
3. Opál
4. Origin
5. Opposition - Ellenállás
Az első kötet fülszövege:
Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…
4. Jennifer A. Nielsen: Hatalom-trilógia (3 részes)
1. The False Prince - A hamis herceg
2. The Runaway King - A szökött király
3. The Shadow Throne - Az Árnytrón
Első kötet fülszövege:
Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút.
Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.
Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.
Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.
Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal. Az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót.
5. Holly Black: Átokvetők (3 részes)
1. White Cat - A Fehér Macska
2. Red Glove - A vörös kesztyű
3. Black Heart - Fekete szív
Az első kötet fülszövege:
Cassel átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lilát.
Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.
6. Helena Silence: Enigma (2 részes)1. Enigma
2. Ezüsthíd
Az első kötet fülszövege:
A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.
Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.
Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.
7. Cassandra Clare: Bane Krónikák (10 részes, különálló novellák)
1. Mi történt Peruban?
2. A szökevény királyné
3. Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale
4. Az éjféli örökös
5. A Dumort Hotel tündöklése
6. Raphael Santiago megmentése
7. A Dumort Hotel bukása
8. Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan?
9. A New York-i Intézet csatája
10. Igaz szerelem (és egy első randi)
Az első kötet fülszövege:
Magnus Bane kalandjai
Jó oka van, hogy Magnus Bane személye nem kívánatos Peruban. Kövesd Bane dél-amerikai kalandjait, amint régi ismerősünk bajba sodorja boszorkánymester társait, Ragnor Fellt és Catarina Losst, megismerkedik számos hangszerrel (amelyeken borzasztóan játszik), valamint számos tánccal (amelyeket borzasztóan jár), majd magára haragítja házigazdáit, amikor valami kimondhatatlant tesz a Nazca-vonalakkal.
8. Aprilynne Pike: Wings (4 részes)
1. Wings - Szárnyak
2. Spells - Varázsigék
3. Illusions - Illúziók
4. Destined - Elrendelve
Az első kötet fülszövege:
„Aprilynne Pike első regénye, a Szárnyak, egy első könyves szerző bámulatos bemutatkozása. Az általa életre keltett mesevilág leleményességével csak a történetben elhelyezett csavarok bája veszi fel a versenyt.” – Stephenie Meyer, a Twilight saga szerzője
Mágia és összeesküvés, szerelem és veszély – ebből a nagyszerű regényből kiderül, hogy eddig szinte semmit sem tudtál a tündérek világáról.
9. Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek (3 részes)
1. Az angyal
2. A herceg
3. A hercegnő
Az első kötet fülszövege:
A mágia veszélyes
– de a szerelem még veszélyesebb!
Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.
10. Jenny Han: Nyár-trilógia (3 részes)
1. A nyár, amikor megszépültem
2. Nincs nyár nélküled
3. Örökké nyár lesz
Az első kötet fülszövege:
„Ebben a könyvben mindaz benne van, amire minden lánynak szüksége van nyáron.”
Ahogy beköszönt a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életét, és Cousins Beachre menekül, oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte. A nyaralóban nemcsak otthon érzi magát, távol az otthontól, de a számára legkedvesebb emberek veszik körül: Susannah, édesanyja legjobb barátnője a fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta üldözi a szerelmével Conradot, amióta az eszét tudja, de mindennél jobban reménykedik abban, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Bár megjelenik egy új srác, Cam, aki egy kicsit elvonja a figyelmét, és Conrad testvére, Jeremiah is sóvárgó pillantásokat vet rá, Belly szíve már Conradé. Vajon a fiú is neki szánja az övét? Tényleg olyan nyár áll előttük, amely mindent megváltoztat?
(... a sorozatok bemutatásának folytatása hamarosan...)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése