2011. július 3., vasárnap

Mika Waltari: Szinuhe

Szerző: Mika Waltari
Cím: Szinuhe
Eredeti cím: Sinuhe egyptiläinen
Fordította: Gombár Endre
Első magyar kiadás: Európa, 1964
Az én példányom kiadása: Európa, 1978














Fülszöveg: 
Magával ragadott Théba láza, gazdag és híres akartam lenni, és hasznomra felhasználni azt az időt, mikor még mindenki ismeri e nevet: „Szinuhe, Ő, aki magányos.”

Mika Waltari, neves finn író regényében Szinuhe, a fáraó barátja és orvosa beszéli el életének eseményekben bővelkedő, fordulatos történetét. Szavai nyomán megelevenedik előttünk az akkori nagy városok, Théba, Babilon, Kréta lüktető, tarka világa, feltárulnak a fáraó aranyházának titkai és a kikötőnegyedek sikátorainak élete.

Szinuhe nyitott szemmel jár a fény és a nyomor világában, látja az elnyomottak görnyedező hátát, hallja a hatalomért vívott öldöklő harcokban az emberek halálhörgését. Életére születésétől fogva súlyos rejtély nehezedik, amely magányossá teszi, és keserű tapasztalatai után még magányosabb lesz. A végső kétségbeeséstől azonban megóvja mély humanizmusa, s ez ad neki erőt ahhoz, hogy minden tudásával egy ellenséges, értetlen világban is az igazságot szolgálja.

A könyvről: 
Mielőtt belekezdenék az élménybeszámolómba, el kell mondanom, hogy a könyvvel kapcsolatos érzéseim fokozatosan változtak meg, mire a végére értem, teljesen másképp láttam.

Édesapám adta a kezembe, amit először nem értettem. Először csak annyit mondott, olvassam el. 

Úgy gondoltam, hogy a történelmi regényekhez ismereteim kevésnek bizonyulnak, és érdeklődésem is gyenge, azért mégis elvettem tőle. Azért tettem, mert megfogott egy mondata: "Olvass belőle 20 oldalt, és le sem fogod tudni tenni, érezni fogod a homok illatát."

50 oldal után megjegyeztem, hogy eddig csak a homok ropogását éreztem a fogaim között, most mintha kicsit kellemesebb érzés lenne. Nem tévedtem, egyre kellemesebb volt. Minden lapozás után jobban kedveltem a történetet. Néha túl sűrűnek találtam, olyan érzésem volt tőle, mintha az utolsó, befejező oldalakat olvasnám. Általában azok szoktak sűrűek lenni egy könyvben, ott foglalja össze az író, hogy mi történt ezután. Ám ez a sűrűség nem gátolt abban, hogy megértsem a történetet. 

Egy mese Egyiptomról, a fáraóról és a fáraó orvosáról. Nem kell hozzá óriási történelmi tudás, nem kell hozzá semmi más, csak képzelőerő. Tetszett - mondom én, aki nem gondolta volna, hogy élete során bármilyen történelmi regényt a kezébe fog venni. Waltari jó író. Nagyon jól ábrázolja az ókor világát, szinte ott éreztem magam. Láttam a bikán táncoló lányt, a szegények szenvedését, az előkelők finom járását, éreztem a port és az éhezést, a betegséget és a fájdalmat. 

Szinuhet a regényben mindenki bolondnak tartja, s én azt veszem észre, ő a legértelmesebb, legjózanabb ember az összes közül. Egy orvos életéről, koponyalékelésről, vándorlásokról szép kis történet kerekedett. Néha meg kellett állnom, és elfelejtenem azokat a dolgokat, amiket az előző sorokban olvastam, néha nem hittem annak, amit látok, és az agyam újraolvasást igényelt. Néha elborzadtam, néha sajnálkoztam, néha irtó mérges lettem. Volt, hogy egyszerűen éreztem mindent, amit Szinuhe érzett. Mérges voltam azokra, akikre Szinuhe mérges volt. Szerettem azokat, akiket Szinuhe szeretett. 


"...mert az ember szíve olyan dőre, hogy mindig bízik és reménykedik a jövőben, csalódásaiból sosem tanul, és a holnapot jobbnak képzeli, mint a mát."

Talán így gondolta ezt Szinuhe, Horemheb, Minea és Merit. Kaptah biztosan. (Halkan jegyzem meg, Kaptah volt az egyik kedvencem.)

Érdemes volt elolvasni, megszerettem. Mindenképpen érdemel néhány napot az életből ez a könyv.

Csak azt tudom mondani, olvassa el mindenki, akinek van egy kis szabadideje, szép - de néha elrettentő - mese. Szomorú mese, mégis lehet benne békés oldalakat találni. Több van benne, mint egy orvos cselekedetei, utazások és háború. Ez a könyv tanít.

"Az ember tette olyan, mint a kő, melyet vízbe hajítanak.Hangosan csobban, s gyűrűket vet a vízen, de néhány pillanat múlva elsimul a víz, és a kőnek nyoma sem marad. Ilyen az ember emlékezete is. Ha elég idő telik el, mindenki elfelejt és mindenki elfelejti tettedet."

1 megjegyzés :

  1. Nagyon szerettem ezt a könyvet. Igaz, nagyon régen olvastam már.

    VálaszTörlés