Szabó Magda: Abigél

Szerző: Szabó Magda

Cím: Abigél

Első kiadás: Móra, 1970

Az én példányom kiadása: Móra, 1997

Fülszöveg: 

Ginával, ​​Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit – méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. El kell szakadnia édesapjától, aki soha sem hagyta még magára korán anya nélkül maradt, egyetlen gyermekét. Mintha forgószél repítené a kislányt messze Budapesttől, messze mindentől, ami eddigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé. Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszi körül a kislányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogadhatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kellett tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot. Hogyan is igazodjék el egy tizenöt éves kislány ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból? Talán neki is hinnie kell a naiv árkodi diáklegendában, amelyet a kertben álló szobor alakja köré fontak a lányok? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, a korsós lány szobrának, aki mindig segít a bajbajutottakon, a rászorulókon? Szabó Magda lebilincselően izgalmas és bravúros megoldású új regényét Loránt Lilla rajzai díszítik.

"Volt abban valami kétségbeejtő, hogy nem képes megszegni a szavát még akkor sem, mikor mire kezet adott, érthetetlen, embertelen és elfogadhatatlan."

A könyvről: 

Becsuktam a könyvet, és pár percig szólni sem bírtam. Épp az imént végeztem az utolsó mondatokkal. Jó könyv. Micsoda? Dehogyis! Elképesztően jó! Persze édesanyám megmondta, mégis kicsit féltem ettől a könyvtől. Bizonygatta, olvassam, majd rájövök, hogy milyen jó.

A Moly egyik eseménye miatt vettem a kezembe, most először, bár már rég a polcomon állt. Még nagyon régen egy nagyon jó barátom polcáról vettem le, megtetszett, azt mondtam, el akarom olvasni, erre ő meg azt, hogy nekem adja. Ez az egy kézzelfogható emlékem maradt tőle. Szégyellem, de ezelőtt nem igazán hallottam a történetről, és az is új volt számomra, hogy film is készült belőle. Valahogy az én világom eddig Abigél-mentes volt. Sajnos.

"Mit tudja azt a telefonközpont, mennyi örömet adhat az az egy szál telefondrót."

Szóval elolvastam. A kezdetek kicsit unalmasak voltak: lányiskola, szegény főhősnőt nem igazán szeretik, de sebaj, később majd biztos minden helyrejön. Így lett. Aztán kezdett érdekes lenni, mert már nagyon érdekelt, ki vigyáz ennyire Ginára, és ki az a rejtélyes Abigél. 

Igazából egy szerelmi történetre számítottam, ahol a két fiatal szereplő nem lehet együtt a háború miatt, de végül egymásra találnak, és "boldogan élnek, amíg...". 

Nem ezt kaptam - szerencsére. Na nem azért, mert nem szeretem a szerelmes történeteket, hanem azért szerencsére, mert sokkal többet nyújtott nekem Gina története, mint az, amire én lélekben készültem. 

"– Végünk van – mondta Torma. – Ha kinyitja a füzetemet, és felemeli az itatóst, nekem végem. Kicsapnak.
– Mindenkit kicsapnak – mondta sötéten Kis Mari. – Ha elolvassa a kedvenc diakonisszájáról, hogy nem is református, hanem buddhista titokban meg áldiakonissza, mert tulajdonképpen filmszínésznő, és itt, eben a magányban készül az új szerepére, én már ma este utazom."

Nagyon érdekesnek találtam ezt a világot, ami mindig érdekelt, mégsem éreztem elég közel magamhoz, keveset olvastam/hallottam/láttam róla. Biztos vagyok benne, hogy élményeimet most a filmmel is ki fogom egészíteni, hogy kerek legyen, hogy ismét átélhessem, hogy megint ott lehessek. Szeretem a Matulát. Talán sokan nem, de én igen. Ott akarok lenni, és zsoltárokat olvasni a lányokkal, meg titkos játékokat (esetleg tiltott találkákat) szervezni, és arról álmodozni, hogy Kalmár és Zsuzsanna éljenek boldogan. 

"Mindig a részletek a legizgalmasabbak egy nagy irodalmi műben- tanította Kőnig magyar órán-, kérem sose feledjék el figyelemmel kísérni a részleteket."

Kőniget nagyon szerettem. Hogy miért, megmondani nem tudom, mégis számomra egy fontos szereplő volt. Esetlennek tartottam, és olyan embernek, aki szánalomra méltó, és szerethető a maga kelekótyaságával. Bosszantott, hogy a lányok folyamatosan gúnyolódtak vele és nevettek rajta. Mindig sajnáltam, és úgy éreztem, bár nem mutatja, biztos fájhat neki. 

Zsuzsanna naivsága és túlzott vallásossága meg kifejezetten idegesített, amikor már a vak is látta, hogy nincs igaza, vagy hogy lehetne kicsit engedékenyebb bizonyos helyzetekben. 

A történetből nem mesélek, hátha valaki el akarja majd olvasni, mindenesetre volt, akiben nagyot csalódtam, és volt, akit az utolsó néhány oldalon szerettem csak meg.