2011. július 30., szombat

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Szerző: Margaret Mitchell
Cím: Elfújta a szél
Eredeti cím: Gone with the Wind
Fordította: Kosáryné Réz Lola és Sulhóf József
Első magyar kiadás: Singer és Wolfner, 1937
Az én példányom kiadása: Európa, 1986












Fülszöveg:
"Scarlett O'Hara, Észak-Gerogia ünnepelt szépsége tizenhat esztendős, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele - és huszonnyolc, amikor elbúcsúzunk tőle. A közben eltelt tizenkét esztendő nemcsak Scarlett életében volt sorsformáló időszak: átalakult szűkebb környezete is, de tágabb pátriája, az amerikai Dél is - mert közben lezajlott az amerikai polgárháború, Észak és Dél harca, amelyből egyik fél sem került ki épségben. 

Margaret Mitchell, maga is a Dél szülötte, tízévi gondos kutatómunka után részletes és hűséges képet fest a háborús Dél megrázó hétköznapi életéről s a vereség utáni "újjáépítés" megpróbáltatásairól. A regény 1936-ban jelent meg Amerikában, s addig ismeretlen szerzőjét úgyszólván egy csapásra világhírűvé tette. Rövid néhány év alatt is már többmillió példány kelt el belőle, s elnyerte a legrangosabb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pulitzer-díjat. A szép Scarlett viharos életéről készült filmet - Vivien Leigh, Clark Gable és Leslie Howard főszereplésével - ma is nagy sikerrel vetítik világszerte, filmvásznon és képernyőn egyaránt. A szerző, Margaret Mitchell, 1949-ben autóbaleset áldozata lett, de műve nem szállt sírba: 1991 őszén napvilágot látott a világsiker folytatása, a Scarlett, amely azóta már szerzőjének - Alexandra Ripleynek - s kiadójának nagyobb sikert hozott, mint az elmúlt fél évszázad során a nagy előd. [...]"

A könyvről: 
Néhány évvel ezelőtt akadt először kezembe a kötet, (illetve kötetek, mert a kétkötetes variációval találkoztam) és már akkor nagyon sokat hallottam róla. Tudtam, hogy létezik, azt is, hogy film is készült belőle. A film nekem is megvolt dvd-n, de soha nem jutottam odáig, hogy meg is nézzem, ugyanis nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, nem érdekelt annyira. 

Azonban mindez megváltozott, amikor beleolvastam a könyvbe, és egy idő után azt vettem észre, hogy nem akarom letenni... Illetve nem tudom letenni. 

Az első néhány oldal után elmúlt bennem az a rossz érzés, amit az 1200 oldal váltott ki belőlem. Azaz átalakult egy másfajta rossz érzéssé. Soknak tűnt, borzasztóan soknak, aztán örültem, hogy ilyen sok, de féltem, hogy egyszer itt is elfogynak az oldalak.

"Scarlett, nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket."




Az első olvasásom után megnéztem a filmet is, és el voltam tőle bűvölve. A szereposztás jó, a színészek nagyon jól játszanak, és a történet hű a könyvben leírtakhoz. Nem csalódtam, sőt, miután megnéztem, késztetést éreztem az újraolvasásra. Meg is tettem, újra végigolvastam a könyvet. Mitchell az egyik kedvencemmé vált még így is, hogy csak egy könyvet tudtam tőle elolvasni. Ha az ő idejében éltem volna, úgy hisztiztem volna, mint Scarlett, hogy írjon még... többet... sokat... Érezhető minden egyes oldalon, hogy mennyit dolgozott rajta, hogy ezek a mondtatok, gondolatok 10 év munkájának a termései. 

Scarlett néha idegesített, ahogy a férfiak terén viselkedett, én majdnem mindent másképp csináltam volna. Úgy érzem, Ashley iránt sem szerelmet érzett, inkább gyerekes rajongással nézett rá. Szép gondolat, hogy a háború után megbecsüli azt, amije van, azonban ezt elfelejtette megtenni azokkal, akije van... Én ettől függetlenül szeretem Scarlettet, csodálom a kitartásáért, s ennek oka Mitchell egyik mondata:

"Nem mindannyian gondolkozunk egyformán, és téves úgy ítélnünk meg másokat, ahogy mi cselekednénk."

1 megjegyzés :

  1. Vállaltam, hogy elolvasom, de kicsit megbántam. Úgy gondoltam, hogy nagy fába vágom a fejszém. De Te most kedvet csináltál hozzá! :)

    VálaszTörlés