Cím: Segítség, akaratos a gyerekem!
Eredeti cím: Parenting Your Powerful Child
Fordította: Hamerli Nikolett
Kiadó: Harmat
Kiadás éve: 2017
ISBN: 978-963-288-397-7
237 oldal, 3200 Ft
Fülszöveg:
Hangos, agresszív, temperamentumos vagy épp csöndes és érzékeny, esetleg önfejű vagy manipulatív - bármelyik típust is képviselik, az akaratos gyerekek nagy kihívást jelentenek szüleiknek. Mitől válik az erős akaratú gyerek akarnokká és figyelemhajhásszá, és mi készteti arra, hogy hatalmi játszmát provokáljon? Leman tanácsai segítenek a szülőknek abban, hogy a gyermekükben munkáló erőt pozitív irányba tereljék, és elkerüljék a mindennapos küzdelmeket és hatalmi harcokat.
A Segítség, akaratos a gyerekem! felfedi Ön előtt,
- ki is az Ön erős akaratú gyermeke - mert nem feltétlenül az, amelyikükre gondolna,
- miért teszi gyermeke, amit tesz, és mi köze mindennek a genetikához és a környezethez,
- miről is szól az ő sajátos forgatókönyve, amely kulcsot ad a viselkedéshez.
Továbbá segít Önnek, hogy
- megértse akaratos gyermekét úgy, ahogyan azelőtt soha,
- olyan nyelven szóljon hozzá, amelyet mindketten értenek,
- pozitív mederbe terelje gyermeke felgyülemlett energiáit,
- megadja számára az összetartozás és az elfogadás érzését,
- távlataiban lássa a dolgokat, amire szülőként olyan nagy szüksége van.
A könyvről:
Egy esős napon, amikor nem tudtam semmit dolgozni az udvarban, kezembe vettem ezt a könyvet, és közben azt gondoltam: "Segítség, akaratos a gyerekem? Hát persze. Kié nem az? Na, erre a könyvre kíváncsi leszek..."
A számat oldalra húzva arra gondoltam, nekem bizony nem tudnak újat mondani a témában, én is akaratos gyerek voltam (de még mennyire), és két kicsi lányom túltesz még az akkori önmagamon is.
A könyvet fellapozva azonban rájöttem: az én gyermekeim egyáltalán nem akaratosak, csak elevenek. Nem ugyanaz. Mindkettőben megvan a hajlam a hisztire, a türelmem próbára tételére, de a könyv elolvasása után úgy érzem, hogy egy-egy esetet leszámítva egész jól reagálok az ilyen helyzetekben. Persze nem vagyok tökéletes, eddig is tudtam, hogy voltak már olyan megjegyzéseim, arckifejezéseim, amik nem feltétlenül voltak helyesek. A könyv segített abban, hogy a továbbiakban tudatosan, megfontoltan reagáljak a lányaim furcsának tűnő véleménykinyilvánítására.
Megismerkedtem az akaratos gyerekek típusaival, s a típusok jellemzőiről is alapos leírást olvashattam. Ilyen esetekben Leman nem csak a problémás gyermekek viselkedési típusait vázolta, hanem tanácsot adott abban, hogy egyes típusok reakcióira mi lehet a hibás és a megfelelő válasz.
Már a korábbi olvasások alkalmával megkedveltem Leman közvetlen, humoros, laza stílusát, amellyel a tényeket, elveket, meglátásait közli. A Születési sor(s)rend volt az első kötet tőle, amit olvastam, előszeretettel forgattam többször is, és ajánlottam rokonoknak, barátoknak. Kizárólag pozitív visszajelzés érkezett róla mindenhonnan - bár én ezt sejtettem előre.
Ebben a kötetben is találkoztam a születési sorrend fontosságával, az elsőszülött, középső gyermek és a legkisebb gyermek sajátos jegyeivel, amelyeknek szerepük van abban, milyen alaptulajdonságokkal, mentalitással vannak felvértezve a gyerekek/felnőttek.
A szakkönyvet valós példák, páciensek elbeszélései gazdagítják. Többnyire a fejezetek végein találkoztam ilyenekkel, esetenként azonban a fejezetekbe beépítve is megismerhettem néhány kezelhetetlen(nek tűnő) kisgyermek vagy kamasz esetét.
A könyv középpontjában a tinik állnak, Leman rájuk fekteti a fő hangsúlyt, ám gazdagon kitér azért minden korcsoportra is, így segítség lehet a nehezen kezelhető 1-2 évesek szüleinek is, és abban is segítséget nyújt, hogyan reagáljunk a kisiskolások hirtelen dühkitöréseire vagy tüntetőleges hallgatásaira.
A szerző többször hangsúlyozta, habár a gének sokat nyomnak a latba, mégsem azok számítanak leginkább, hanem a nevelés, odafigyelés. Legjobban az hat a gyerekre, amit a környezetében tapasztal, ezért a gyerekeinkért a legtöbbet akkor tesszük, ha pozitív mintát mutatunk nekik.
Hálásan köszönöm a Harmat Kiadónak, hogy olvashattam ezt a könyvet és segítségemre voltak általa abban, hogyan tudok a virgonc kislányaimból vélhetőleg megbízható, felelősségteljes és empatikus felnőttet nevelni.
A számat oldalra húzva arra gondoltam, nekem bizony nem tudnak újat mondani a témában, én is akaratos gyerek voltam (de még mennyire), és két kicsi lányom túltesz még az akkori önmagamon is.
"Ne feledjük, hogy akár elismerő, akár rosszalló, a figyelem attól még figyelem. Ám ha a gyerek továbbra is csalódott, amiért nem kap belőle eleget, erővel fogja kicsikarni, hogy odafigyeljen rá. És ahogy nagyobb lesz, egyre hathatósabb módszerekhez fog folyamodni." /40. oldal/
A könyvet fellapozva azonban rájöttem: az én gyermekeim egyáltalán nem akaratosak, csak elevenek. Nem ugyanaz. Mindkettőben megvan a hajlam a hisztire, a türelmem próbára tételére, de a könyv elolvasása után úgy érzem, hogy egy-egy esetet leszámítva egész jól reagálok az ilyen helyzetekben. Persze nem vagyok tökéletes, eddig is tudtam, hogy voltak már olyan megjegyzéseim, arckifejezéseim, amik nem feltétlenül voltak helyesek. A könyv segített abban, hogy a továbbiakban tudatosan, megfontoltan reagáljak a lányaim furcsának tűnő véleménykinyilvánítására.
Megismerkedtem az akaratos gyerekek típusaival, s a típusok jellemzőiről is alapos leírást olvashattam. Ilyen esetekben Leman nem csak a problémás gyermekek viselkedési típusait vázolta, hanem tanácsot adott abban, hogy egyes típusok reakcióira mi lehet a hibás és a megfelelő válasz.
"Gyermekének szüksége van rá, hogy tudja, számít a véleménye. Ha azt tervezi, hogy kifesteti a házat, és épp azt fontolgatja, milyen színű legyen a gyerek szobája, kérdezze meg, ő mit gondol. Vegye a fáradságot, hogy időről időre megkérdezze tőle: "Te mit szeretnél?" vagy "Szerinted mit kellene tennünk?" Amikor így tesz, azt üzeni gyermekének: "Nagyra becsüllek. Fontos személy vagy a családban, és számít, hogy mit gondolsz."
/132. oldal/
Ebben a kötetben is találkoztam a születési sorrend fontosságával, az elsőszülött, középső gyermek és a legkisebb gyermek sajátos jegyeivel, amelyeknek szerepük van abban, milyen alaptulajdonságokkal, mentalitással vannak felvértezve a gyerekek/felnőttek.
"Szülőként nem az a dolgunk, hogy magas lóról osztogassuk a parancsokat gyermekeinknek, inkább a koruknak megfelelő választási lehetőségeket kell adnunk nekik. Néha bölcsen döntenek, máskor nem. A döntéseik pedig következményeket vonnak maguk után, hol jókat, hol rosszakat."/161. oldal/
A könyv középpontjában a tinik állnak, Leman rájuk fekteti a fő hangsúlyt, ám gazdagon kitér azért minden korcsoportra is, így segítség lehet a nehezen kezelhető 1-2 évesek szüleinek is, és abban is segítséget nyújt, hogyan reagáljunk a kisiskolások hirtelen dühkitöréseire vagy tüntetőleges hallgatásaira.
A szerző többször hangsúlyozta, habár a gének sokat nyomnak a latba, mégsem azok számítanak leginkább, hanem a nevelés, odafigyelés. Legjobban az hat a gyerekre, amit a környezetében tapasztal, ezért a gyerekeinkért a legtöbbet akkor tesszük, ha pozitív mintát mutatunk nekik.
"Csakúgy, mint egy jó receptnek, a gyereknevelésnek is megvannak azok az alapvető összetevői, amelyek szükségesek a kívánatos eredményhez: - bátorítás, de nem ajnározás- fegyelmezés, de nem büntetés - szabályok, de nem kinyilatkoztatások vagy parancsok - kegyelem a múlt felhánytorgatása helyett"/170. oldal/
Hálásan köszönöm a Harmat Kiadónak, hogy olvashattam ezt a könyvet és segítségemre voltak általa abban, hogyan tudok a virgonc kislányaimból vélhetőleg megbízható, felelősségteljes és empatikus felnőttet nevelni.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése