Nem kell sokat gondolkodnom, ha vissza szeretnék emlékezni első könyves élményeimre. Szerintem sokan emlékszünk, ki adott finom illatú könyvet először kezünkbe, ki segített igényes olvasmányokat találni, ki vezetett minket a könyvek világának napfénytől megvilágított, ibolyaillatú ösvényére, és ki húzott vissza minket ide kezünket vadul rángatva, ha egy rossz ösvény ropogó falevelein kezdtünk el hang nélkül lépkedni, újat keresve. Korán kezdtem olvasni, és nagyon szívesen tettem. Ha új betűt tanultam, büszkén újságoltam otthon, dicsekedtem a szomszédnak, a rokonoknak.
Pedagógus leszek, és szeretnék úgy bánni a tanítványaimmal, ahogy Édesapám bánt velem mindig. Szeretnék dicsekedni, hogy neki köszönhetem, hogy a könyvek a barátaim. Ha szomorú vagyok, hozzájuk menekülök, bennük találok vigaszt, mindig szívesen fogadnak.
Boldogan emlékszem vissza Benedek Elek, Arany János és Kormos István meséire. Benedek Elektől ezerszer elolvastam a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című mesét, a Vas Lacit, a Gyöngyikét. Rongyosra lapoztam Arany János meséskötetét Az őzike, Az aranyhajú hercegkisasszony és a Zsuzska és az ördög meséi miatt, a 365 állatmese című mesekönyvből minden napra találtunk egy tanulságos mesét – ami sokszor nagyon rövidnek tűnt, ezért általában többet olvastam belőle egyszerre.

Idén, 2011-ben azonban, amikor rátaláltam a moly.hu-ra, valami csoda folytán (talán egy angyal akarta így), felfedeztem a Vackort, 0 Ft-ért, csupán a postaköltséget kellett kifizetnem. Természetesnek vettem, hogy megrendelem. Ha az utolsó forintjaim lettek volna, azt is ráköltöttem volna, mert megéri, szeretem, hiányzott, és amikor megérkezett, jó barátomként üdvözöltem.
Édesapámnak sokat köszönhetek. Elsősorban azt, hogy megtanított a könyvek szeretetére, s egy-egy nehezebb olvasmány után sem hagyta, hogy eltávolodjak ettől a különös világtól, ami más, mint ahol élünk. Példát mutatott, és még ma is példát mutat könyvszeretetével, nagy könyvespolcával és igényes könyveivel. Talán ha ezeket nem láttam volna, ma nem szívesen vennék könyvet a kezembe.



Már kicsi koromban tudtam, ha egyszer felnőtt leszek, és gyerekeim lesznek, hasonló meséket szeretnék olvastatni, mint amit velem olvastattak a szüleim. Tudtam azt is, szeretném, ha egyszer úgy emlékeznének vissza a gyermekkorukra, ahogy én emlékszem a sajátomra: „édesapám (esetükben édesanyám) megszerettette velem a könyveket”.
Soha nem fogom elfelejteni apámnak azt az egy mondatát: „A könyv az ember legjobb barátja.”
Mint már említettem, pedagógus leszek, nem is olyan sokára. A gyerekeknek, akiket tanítani fogok, a legjobbat szeretném. Mindenben tökéletes szeretnék lenni, nincs ez másképp a könyvek kiválasztásában sem. Azt akarom, hogy azok a gyerekek megismerjék Vackort, találkozzanak a Lottikkal, varázsolja el őket az aranyhajú királylány, bolyongjanak az erdőben Gyöngyikével, nevessenek Münchhausen bárón, és rosszalkodjanak együtt Tom Sawyerrel. Biztos vagyok benne, hogy mindez javukra válik, és szívesen emlékeznek vissza azokra a napokra, amikor ezeket a könyveket forgatták.
A Két Lottit én is szerettem nagyon.
VálaszTörlésSajnálom hogy kiadtad a kezedből a kedvenc könyvedet.Én semmi pénzért nem tettem volna.Itt csücsül a polcomon és várja,hogy megszülessen a gyermekem hamarosan és olvashassak neki belőle!Igaz kicsit gyűrött,kicsit leharcolt,de az enyém.
Egyébként nagyon jó pedagógus lesz belőled a szavaid alapján!
Szia!
VálaszTörlésKöszönöm, nagyon jólesett, amiket írtál! :)
A könyv már az én polcomon is itt van, mivel sikerült újra beszereznem. A többit nem adtam oda senkinek, ezt is megbántam.
Hamarosan baba? :) Gratulálok! :) Irigyellek! ;)
Még 3 hónap van hátra.Addig is olvasok amennyit lehet.:)
VálaszTörlésÉn is megtanultam saját káromra hogy könyvet nem aduk kölcsön vagy oda senkinek.
A hétfejű tündérre emlékszem, mikor alsóban magyar órán hátra lettem ültetve az egyik padba, hogy én nyugodtan olvassam, nekem úgyis jól megy a feladat! :)
VálaszTörlésNálunk sajnos nem volt ilyen hátraültetés... Ha kész a feladat, kapok újat... :D
VálaszTörlés