A könyvek és én - avagy a kapcsolatunk kezdete

Nem kell sokat gondolkodnom, ha vissza szeretnék emlékezni első könyves élményeimre. Szerintem sokan emlékszünk, ki adott finom illatú könyvet először kezünkbe, ki segített igényes olvasmányokat találni, ki vezetett minket a könyvek világának napfénytől megvilágított, ibolyaillatú ösvényére, és ki húzott vissza minket ide kezünket vadul rángatva, ha egy rossz ösvény ropogó falevelein kezdtünk el hang nélkül lépkedni, újat keresve. Korán kezdtem olvasni, és nagyon szívesen tettem. Ha új betűt tanultam, büszkén újságoltam otthon, dicsekedtem a szomszédnak, a rokonoknak.

Pedagógus leszek, és szeretnék úgy bánni a tanítványaimmal, ahogy Édesapám bánt velem mindig. Szeretnék dicsekedni, hogy neki köszönhetem, hogy a könyvek a barátaim. Ha szomorú vagyok, hozzájuk menekülök, bennük találok vigaszt, mindig szívesen fogadnak.

Boldogan emlékszem vissza Benedek Elek, Arany János és Kormos István meséire. Benedek Elektől ezerszer elolvastam a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című mesét, a Vas Lacit, a Gyöngyikét. Rongyosra lapoztam Arany János meséskötetét Az őzike, Az aranyhajú hercegkisasszony és a Zsuzska és az ördög meséi miatt, a 365 állatmese című mesekönyvből minden napra találtunk egy tanulságos mesét – ami sokszor nagyon rövidnek tűnt, ezért általában többet olvastam belőle egyszerre. 

Ám ezeket egy pillanat alatt, gondolkodás nélkül toltam félre, amint megláttam a kedvencem, amiből még most is oldalakat tudnék fejből elmondani: Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról. A kedvenc, örökké. Olyan 6 éves lehettem, amikor megkaptam – vagy talán korábban történt. Felolvasta az egész könyvet nekem Édesapám, Édesanyám, és én is végigrágtam magam rajta kismilliószor. 16 éves koromig birtokoltam, ekkor fájó szívvel adtam tovább unokahúgaimnak, hátha nekik is olyan jó barátja lesz Vackor, mint nekem volt annyi éven át. Hogy azóta mi lett vele, sajnos nem tudom, bár félek, nem volt akkora haszna a lányoknál.

Idén, 2011-ben azonban, amikor rátaláltam a moly.hu-ra, valami csoda folytán (talán egy angyal akarta így), felfedeztem a Vackort, 0 Ft-ért, csupán a postaköltséget kellett kifizetnem. Természetesnek vettem, hogy megrendelem. Ha az utolsó forintjaim lettek volna, azt is ráköltöttem volna, mert megéri, szeretem, hiányzott, és amikor megérkezett, jó barátomként üdvözöltem. 

Édesapámnak sokat köszönhetek. Elsősorban azt, hogy megtanított a könyvek szeretetére, s egy-egy nehezebb olvasmány után sem hagyta, hogy eltávolodjak ettől a különös világtól, ami más, mint ahol élünk. Példát mutatott, és még ma is példát mutat könyvszeretetével, nagy könyvespolcával és igényes könyveivel. Talán ha ezeket nem láttam volna, ma nem szívesen vennék könyvet a kezembe.

Neki köszönhetem azt is, hogy valamikor másodikos, harmadikos koromban megvette nekem a Kisgyermekek nagy világenciklopédiáját. Itt tartom a kezemben. Nagyon kíméltem, óvtam, vigyáztam rá, és ezt észre is lehet venni rajta. A borítója kissé kopott, a lapok azonban kivétel nélkül mindenhol tiszták, szakadásmentesek. Sehol egy firka. A könyv által ismertem meg bolygónkat, a világegyetemet, a tengert, az állatokat, megbarátkoztam a dinoszauruszokkal, olvashattam a növényekről, megismerhettem a saját testemet, elutazhattam a gépek világába, népeket és földrészeket tekintettem meg, és megtudtam, mi a tudomány. Színes, képes, érdekes, figyelemfelkeltő. Kisebb mesékkel, kísérletekkel, játékokkal, ismeretterjesztő szövegekkel. 

Nem szabad megfeledkeznem azokról a könyvekről sem, amit később adott Édesapám olvasásra, hiszen azok a könyvek is segítettek, hogy ne csak létezzek, hanem éljek, ne csak nézzek, hanem lássak. Ebben segített nekem Mark Twain könyve, a Tom Sawyer kalandjai, emellett Münchhausen kalandjai, Lázár Ervintől A hétfejű tündér, Erich Kästnertől A két Lotti. Segítettek, hogy igaz ember lehessek. 

Mindig szerettem az állatokat, és a szüleim ezt jól tudták, ezért vásárolták meg nekem az 1000 kérdés 1000 válasz az állatokról című könyvet, amit – az előzőekhez hasonlóan – szívesen forgattam.

Már kicsi koromban tudtam, ha egyszer felnőtt leszek, és gyerekeim lesznek, hasonló meséket szeretnék olvastatni, mint amit velem olvastattak a szüleim. Tudtam azt is, szeretném, ha egyszer úgy emlékeznének vissza a gyermekkorukra, ahogy én emlékszem a sajátomra: „édesapám (esetükben édesanyám) megszerettette velem a könyveket”.

Soha nem fogom elfelejteni apámnak azt az egy mondatát: „A könyv az ember legjobb barátja.”

Mint már említettem, pedagógus leszek, nem is olyan sokára.  A gyerekeknek, akiket tanítani fogok, a legjobbat szeretném. Mindenben tökéletes szeretnék lenni, nincs ez másképp a könyvek kiválasztásában sem. Azt akarom, hogy azok a gyerekek megismerjék Vackort, találkozzanak a Lottikkal, varázsolja el őket az aranyhajú királylány, bolyongjanak az erdőben Gyöngyikével, nevessenek Münchhausen bárón, és rosszalkodjanak együtt Tom Sawyerrel. Biztos vagyok benne, hogy mindez javukra válik, és szívesen emlékeznek vissza azokra a napokra, amikor ezeket a könyveket forgatták.