Szerző: Oliver Bowden
Cím: Assassin's Creed - Árulás
Eredeti cím: Assassin's Creed - Forsaken
Fordította: Bayer Antal
Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2013
ISBN: 978-963-9861-50-3
449 oldal, 3995 Ft
Fülszöveg:
"Kiváló kardforgató vagyok, arra születtem, hogy osszam a halált. Örömet ugyan nem lelek benne, viszont igen jól csinálom."
London, 1735. Haytham Kenwayt azóta vívásra tanították, amióta csak elbírta a kardot. Amikor fegyveresek rontanak a családi otthonra, hogy meggyilkolják apját, és elrabolják a nővérét, a gyermek, anyja védelmében, végez az egyik támadóval.
A magára maradt fiút, akit bosszúvágy emészt, titokzatos mentor veszi magához, és kíméletlen gyilkost farag belőle, hogy felhasználhassa saját céljaira. Küldetései során Haytham nem bízhat senkiben, és mindent meg kell kérdőjeleznie, amiben valaha is hitt.
Az összeesküvések és árulások kibogozhatatlan szövevénye magával rántja Haythamet az orgyilkosok és a templomosok évszázados harcába. Talán nem is azt az utat járja, amelyet apja, Edward szánt neki?
A történetről:
Az Assassin's Creed-könyvsorozat 5. kötete, ám az előzőek ismerete nélkül is olvasható - számomra is ismeretlen az első négy. Már nem a játékból jól megismert Ezio volt a főszereplő, éppen ezért a cselekményszál sem az előzőeket követi.
Az Árulás egy naplóregény formájában megírt fantasy, s mint olyan, talán az egyik legjobb, amit mostanában olvastam. Először megijedtem, hogy végig egy tízéves gyerek szemszögéből látunk mindent - bár nem is értem, miért gondoltam ezt.
A könyv elején 1735-ben járunk, s Haytham Kenway naplóját olvashatjuk. A rizsporos parókák, az elrendezett házasságok, a hintók, koldusok, betegek és éhezők kora ez, amelybe Oliver Bowden könyörtelenül elkalauzol bennünket. Egy tehetős családra - a főhősére - egyik éjszaka rátámadnak, Haytham édesapját megölik és nővérét elrabolják. Ekkor veszi szárnyai alá apja régi barátja, Mr. Reginald Birch a tízéves fiút, s arra tanítja, hogy a Rendet szolgálja, megmutatja neki, hogyan lehet jó templomos, és hogy mik ennek a rendnek az elvei és miért, ki ellen harcolnak.
Felnőhetünk Haythammel, ugyanis a napló egész életének útját, nehézségeit végigkíséri. Bowden fantasztikusan ír az érzelmekről és azok hiányáról egyaránt, a karakterek fájdalmai majdnem nekem is fájtak.
Az évek során különböző megbízásokkal látják el, ám ezek mellett még dolgozik a család ügyén, nem adja fel, ki akarja deríteni, ki állt a megtörés és a gyilkolás hátterében. A nyomozásában a mentora, Mr. Birch is segítette, amennyire tőle tellett, miközben azonban ő is kezd gyanúsan viselkedni.
Haythamet elvezeti az útja egy korábbi alkalmazottjukhoz, s innen egyre jobban sikerül összeraknia a kis részeket, amelyekre eddig a nyomozása alatt bukkant.
Izgalmas, fordulatos, lenyűgöző, emellett pedig egy jelenetnél úgy éreztem, Stephen King könyvei ehhez képest Walt Disney-mesék, annyira durván le volt írva, részletezve volt néhány gyilkolás, kínzás és fájdalom. A vége aztán... mindent vitt. Nem hagyott aludni.
Olvastam már sok helyen, hogy nagyon dicsérik Oliver Bowden stílusát. Beállok a sorba, szenzációsan ír, ahogy megjeleníti az erdőben a ropogó faágakat, a halott utolsó, fájdalmas tekintetét, a piás alkoholszagát, egyszerűen mindenre figyel, és így teljes képet kaphatunk arról, amit mesélni szeretne nekünk.
Az Assassin's Creed-könyvsorozat 5. kötete, ám az előzőek ismerete nélkül is olvasható - számomra is ismeretlen az első négy. Már nem a játékból jól megismert Ezio volt a főszereplő, éppen ezért a cselekményszál sem az előzőeket követi.
Az Árulás egy naplóregény formájában megírt fantasy, s mint olyan, talán az egyik legjobb, amit mostanában olvastam. Először megijedtem, hogy végig egy tízéves gyerek szemszögéből látunk mindent - bár nem is értem, miért gondoltam ezt.
A könyv elején 1735-ben járunk, s Haytham Kenway naplóját olvashatjuk. A rizsporos parókák, az elrendezett házasságok, a hintók, koldusok, betegek és éhezők kora ez, amelybe Oliver Bowden könyörtelenül elkalauzol bennünket. Egy tehetős családra - a főhősére - egyik éjszaka rátámadnak, Haytham édesapját megölik és nővérét elrabolják. Ekkor veszi szárnyai alá apja régi barátja, Mr. Reginald Birch a tízéves fiút, s arra tanítja, hogy a Rendet szolgálja, megmutatja neki, hogyan lehet jó templomos, és hogy mik ennek a rendnek az elvei és miért, ki ellen harcolnak.
Felnőhetünk Haythammel, ugyanis a napló egész életének útját, nehézségeit végigkíséri. Bowden fantasztikusan ír az érzelmekről és azok hiányáról egyaránt, a karakterek fájdalmai majdnem nekem is fájtak.
Az évek során különböző megbízásokkal látják el, ám ezek mellett még dolgozik a család ügyén, nem adja fel, ki akarja deríteni, ki állt a megtörés és a gyilkolás hátterében. A nyomozásában a mentora, Mr. Birch is segítette, amennyire tőle tellett, miközben azonban ő is kezd gyanúsan viselkedni.
Haythamet elvezeti az útja egy korábbi alkalmazottjukhoz, s innen egyre jobban sikerül összeraknia a kis részeket, amelyekre eddig a nyomozása alatt bukkant.
Izgalmas, fordulatos, lenyűgöző, emellett pedig egy jelenetnél úgy éreztem, Stephen King könyvei ehhez képest Walt Disney-mesék, annyira durván le volt írva, részletezve volt néhány gyilkolás, kínzás és fájdalom. A vége aztán... mindent vitt. Nem hagyott aludni.
Olvastam már sok helyen, hogy nagyon dicsérik Oliver Bowden stílusát. Beállok a sorba, szenzációsan ír, ahogy megjeleníti az erdőben a ropogó faágakat, a halott utolsó, fájdalmas tekintetét, a piás alkoholszagát, egyszerűen mindenre figyel, és így teljes képet kaphatunk arról, amit mesélni szeretne nekünk.
A szereplőkről:
Haytam karaktere nagyon szépen van felépítve, rendesen ki van dolgozva, éppen ezért könnyen az olvasó szívébe lopja magát - először kicsi fiúként, később pedig harcos férfiként. Ami kifejezetten szimpatikus volt vele kapcsolatban, hogy habár felnőtt, érezhetően gyerek maradt a szíve mélyén, s ez mégsem szabott gátat a feladatai megoldásának.
A történet elején Mr. Birch is nagy kedvencem lett, ám a szememben az ő "szépsége" egyre elhalványulni látszott, ahogyan haladt előre a cselekmény, és kibontakozott az ő személyisége. Fiatal felnőtt korában megnyerő volt a stílusos, akkoriban divatos sétapálca, s a tárgy megjelenésekor elkönyveltem (elhamarkodottan), hogy ő kedvenc lesz.
Mr. Digweed, a család inasa volt a másik, akit Haytham korai naplójában megszerettem, igazi szolgalelkű dolgozónak tűnt, s bár olyan sokat nem tudtam meg róla, mégis fontos személynek éreztem Haytham életében.
Jenny - szegény - alig jelent meg a történetben, tőle mégis a hideg rázott. Úgy viselkedett, ahogy egy gazdag család leánysarjától el is várjuk egy ebben a korban játszódó történetben: gőgös volt, a testvérével lekezelő, semmi érzelem jelét nem mutatta. Ő volt a semleges karakter, én mégis úgy éreztem, a negatív karaktereket jobban megkedveltem, mit őt.
Haytham alkalmi társait, Thomast, Charlest, Williamt, Johnt és Benjamint is kidolgozottnak érzetem, és függetlenül attól, hogy a leggyakrabban ők együtt (vagy legalább ketten-hárman a bandából) jelentek meg, mégis jól megkülönböztethetőek voltak a stílusuk és a tulajdonságaik, megnyilvánulásaik miatt.
A történet végefelé átrendeződni látszott a kedvenceim toplistája, immár átvette a második helyet Haytham (természetesen ő volt az első) egyik társa, Holden. Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem az övé, mert amit átélt, azt nem sokan viselték volna úgy, ahogy ő (ilyen méltósággal még a főhős sem, szerintem). Ő lett a szívem csücske, nagyon jó karakter.
Összességében:
Már az általam előzőleg olvasott AC-könyvet is nagyon szerettem, de a mostaninak olvasásakor végérvényesen beszippantott az Assassin's Creed világa. Új kedvencem született az olvasások terén, és biztos vagyok benne, hogy többször leveszem majd a polcomról ezt a könyvet. Mindenféle túlzás nélkül pedig bátran tettem moly.hu-n a kedvencek közé.
Haytam karaktere nagyon szépen van felépítve, rendesen ki van dolgozva, éppen ezért könnyen az olvasó szívébe lopja magát - először kicsi fiúként, később pedig harcos férfiként. Ami kifejezetten szimpatikus volt vele kapcsolatban, hogy habár felnőtt, érezhetően gyerek maradt a szíve mélyén, s ez mégsem szabott gátat a feladatai megoldásának.
A történet elején Mr. Birch is nagy kedvencem lett, ám a szememben az ő "szépsége" egyre elhalványulni látszott, ahogyan haladt előre a cselekmény, és kibontakozott az ő személyisége. Fiatal felnőtt korában megnyerő volt a stílusos, akkoriban divatos sétapálca, s a tárgy megjelenésekor elkönyveltem (elhamarkodottan), hogy ő kedvenc lesz.
Mr. Digweed, a család inasa volt a másik, akit Haytham korai naplójában megszerettem, igazi szolgalelkű dolgozónak tűnt, s bár olyan sokat nem tudtam meg róla, mégis fontos személynek éreztem Haytham életében.
Jenny - szegény - alig jelent meg a történetben, tőle mégis a hideg rázott. Úgy viselkedett, ahogy egy gazdag család leánysarjától el is várjuk egy ebben a korban játszódó történetben: gőgös volt, a testvérével lekezelő, semmi érzelem jelét nem mutatta. Ő volt a semleges karakter, én mégis úgy éreztem, a negatív karaktereket jobban megkedveltem, mit őt.
Haytham alkalmi társait, Thomast, Charlest, Williamt, Johnt és Benjamint is kidolgozottnak érzetem, és függetlenül attól, hogy a leggyakrabban ők együtt (vagy legalább ketten-hárman a bandából) jelentek meg, mégis jól megkülönböztethetőek voltak a stílusuk és a tulajdonságaik, megnyilvánulásaik miatt.
A történet végefelé átrendeződni látszott a kedvenceim toplistája, immár átvette a második helyet Haytham (természetesen ő volt az első) egyik társa, Holden. Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem az övé, mert amit átélt, azt nem sokan viselték volna úgy, ahogy ő (ilyen méltósággal még a főhős sem, szerintem). Ő lett a szívem csücske, nagyon jó karakter.
Összességében:
Már az általam előzőleg olvasott AC-könyvet is nagyon szerettem, de a mostaninak olvasásakor végérvényesen beszippantott az Assassin's Creed világa. Új kedvencem született az olvasások terén, és biztos vagyok benne, hogy többször leveszem majd a polcomról ezt a könyvet. Mindenféle túlzás nélkül pedig bátran tettem moly.hu-n a kedvencek közé.
Pontozásom:
Borító: 5/5
Történet: 5*/5
Stílus: 5/5
Szereplők: 5/5
Borító: 5/5
Történet: 5*/5
Stílus: 5/5
Szereplők: 5/5
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése