Szerző: R. Kelényi Angelika
Cím: Szulejmán és a kolostor rabja
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2016
ISBN: 978-615-5596-44-5
471 oldal, 3499 Ft
A Szulejmán és a magyar udvarhölgy című regény folytatása.
Fülszöveg:
1542 az árulás, a cselszövés és az ármány éve volt. Izabella királyné udvarhölgye, Illésházy Anna, születése és tehetsége okán egy századokon átívelő titkos szövetség, a Sorores tagja. Ő maga is áldozatul esik a hatalmi törekvéseknek és az összeesküvéseknek. Egy sötét kolostor áthatolhatatlan falai közt találja magát, elszakítva alig néhány napos gyermekétől.
Ha újra látni akarja a kislányát, nem tehet mást, mint teljesíti a Szövetség parancsát. Veszélyes küldetése Törökországba szólítja, a szultán udvarába. Feladata a Sorores titkának védelme.
Annát nemcsak baljóslatú megbízásának terhe, de a kislánya biztonsága is nyomasztja. Ugyanakkor a szíve mélyén reméli, Isten kegyes lesz, és újra találkozhat szerelmével, gyermeke apjával.
A borítóról:
Nagyon jól illik az előzőhöz. A stílusa nem az én világom, viszont a modell gyönyörű, érdemes volt őt tenni a borítóra, nagyon feldobja azt.
A hátoldalon volt egy mondat, ami piszkálta a szememet: "Aki ezt a könyvet elolvassa, biztos, hogy a szerzőnő Szulejmán és a magyar udvarhölgy című regényét is szeretni fogja." Inkább valami ilyesmit lett volna talán jó ráírni: "Aki a Szulejmán és a magyar udvarhölgy című regényt szerette, az ezt is szeretni fogja." Hiszen ez a sorozat második kötete, tehát érdemes az előző után olvasni. Ha mégsem, akkor az előző nagyon spoileres lesz.
Utolsó gondolatom a külcsínhez: Annyira jó látni Angelika mosolygós, szép képét a könyv hátulján! :)
A hátoldalon volt egy mondat, ami piszkálta a szememet: "Aki ezt a könyvet elolvassa, biztos, hogy a szerzőnő Szulejmán és a magyar udvarhölgy című regényét is szeretni fogja." Inkább valami ilyesmit lett volna talán jó ráírni: "Aki a Szulejmán és a magyar udvarhölgy című regényt szerette, az ezt is szeretni fogja." Hiszen ez a sorozat második kötete, tehát érdemes az előző után olvasni. Ha mégsem, akkor az előző nagyon spoileres lesz.
Utolsó gondolatom a külcsínhez: Annyira jó látni Angelika mosolygós, szép képét a könyv hátulján! :)
A történetről:
Még tisztán emlékszem, amikor a történet első részét, a Szulejmán és a magyar udvarhölgy című könyvet kézhez kaptam, több mint egy hónapig hevert az asztalomon - ott, ahol azokat a könyveket tartom, amelyeket a közeljövőben tervezek elolvasni. Akkor úgy duzzogtam, mint egy kisgyerek, akinek azt mondták a szülei: "Tudjuk, hogy szereted a fagyit. Azt is tudjuk, hogy a vaníliásat ismerted meg először, így nem tudod elképzelni, hogy finom lehet más ízben is. De nézd: eperfagyi. Az első gondolatod az, képtelenség, hogy a fagyinak epres íze van, mégis jó lenne, ha félretennéd azt, amit eddig a kedvencednek hittél és megkóstolnád az újat."
Sok idő kellett, de megkóstoltam, mit kóstoltam, egyszerűen faltam ezt az új ízt, amivel Angelika az olvasóit örvendeztette meg, s noha még ma is gyakran eszembe jut a vanília csodás emléke, nem fogok elzárkózni az eper elől sem, sőt, ha lehet, mindkettőt szeretném!
Már a kötet elején szimpatikus volt, hogy nem szükséges az első könyv olvasása ahhoz, hogy mindent értsünk, hiszen minden fontosabb esemény vagy szóba kerül, vagy utalás van rá, vagy visszaemlékezés. Ezáltal abszolút nem indul hátránnyal az, aki a Szulejmán és a magyar udvarhölgy című kötetet nem olvasta el, de kíváncsi Angelika új könyvére.
Nagyon vártam már Anna történetének a folytatását, és aggódtam, hogy mi lesz Demirrel, újra keresztezik-e az útjaik egymásét, vagy sem. A történet kezdetén Anna az öt napos pici babáját, Orsikát gondozza Izabella királyné udvarában, amikor látogatója érkezik és feladattal bízzák meg. Itt volt az első olyan mondat, ami kiváltotta a nemtetszésemet (ha az emlékeim még pontosak, akkor az utolsó is): Anna szülés után öt nappal karcsú, gyönyörű, mint a terhessége előtt. Megrökönyödtem, hiszen ilyen nincs, legalább 2-3 hét kell ahhoz, hogy a nő hasfala újra a régi lehessen. Tulajdonképpen nem sokáig bosszankodtam ezen, ugyanis már nagyon érdekelt a szereplők sorsa.
Sokáig talán a legfájóbb jelenet volt számomra, hogy Annát elszakították a babájától, akit még szoptatnia kellene(persze, hogy érzékenyen érint, az én kisebb lányom is anyatejes még), nem értettem, milyen ember dönthet így a sorsáról. Haragudtam Emíliára, nem akartam szeretni, és jódarabig nem is tudtam.
Ahogy Anna útnak indul - ismét - Szulejmánhoz, az események úgy felpörögtek, hogy azt sem tudtam, melyik oldalnál fogom tudni letenni a könyvet, hogy egy kis szünetet tartsak, ugyanis folyamatosan olvasni szerettem volna. Ennek első oka az volt, hogy megismerkedhettem a komédiásokkal, akikkel Anna együtt utazott. Janniszt a szívembe zártam, ahogy a jósnőt is. Egy kicsit vacillálni is kezdtem, hogy ha Demir még mindig fafejű, mennyire jó lenne, ha Anna végül Jannisz mellett kötne ki.
A kötet közepén aggódni kezdtem, hiszen annyira gyorsan pörögtek az események, olyan sok bonyodalom alakult ki, s féltem, nem sikerül mindent elsimítania az írónőnek. Szerencsére aggodalmam alaptalannak bizonyult, szépen el lett varrva minden szál, amit el kellett varrni.
A komédiások után a történethez csatlakozott néhány újabb szereplő, többek között Szalánczyné Gizella báróné és Balassa Mihály. Bevallom, Balassa egy olyan álompasi lett, akinél valami sántított, nem értettem, mi a gond vele, de tudtam, hogy van. Ennek ellenére aranyos volt, és kellett a karaktere a történethez. Én azért mégis Demir-párti maradtam.
Még tisztán emlékszem, amikor a történet első részét, a Szulejmán és a magyar udvarhölgy című könyvet kézhez kaptam, több mint egy hónapig hevert az asztalomon - ott, ahol azokat a könyveket tartom, amelyeket a közeljövőben tervezek elolvasni. Akkor úgy duzzogtam, mint egy kisgyerek, akinek azt mondták a szülei: "Tudjuk, hogy szereted a fagyit. Azt is tudjuk, hogy a vaníliásat ismerted meg először, így nem tudod elképzelni, hogy finom lehet más ízben is. De nézd: eperfagyi. Az első gondolatod az, képtelenség, hogy a fagyinak epres íze van, mégis jó lenne, ha félretennéd azt, amit eddig a kedvencednek hittél és megkóstolnád az újat."
Sok idő kellett, de megkóstoltam, mit kóstoltam, egyszerűen faltam ezt az új ízt, amivel Angelika az olvasóit örvendeztette meg, s noha még ma is gyakran eszembe jut a vanília csodás emléke, nem fogok elzárkózni az eper elől sem, sőt, ha lehet, mindkettőt szeretném!
Már a kötet elején szimpatikus volt, hogy nem szükséges az első könyv olvasása ahhoz, hogy mindent értsünk, hiszen minden fontosabb esemény vagy szóba kerül, vagy utalás van rá, vagy visszaemlékezés. Ezáltal abszolút nem indul hátránnyal az, aki a Szulejmán és a magyar udvarhölgy című kötetet nem olvasta el, de kíváncsi Angelika új könyvére.
Nagyon vártam már Anna történetének a folytatását, és aggódtam, hogy mi lesz Demirrel, újra keresztezik-e az útjaik egymásét, vagy sem. A történet kezdetén Anna az öt napos pici babáját, Orsikát gondozza Izabella királyné udvarában, amikor látogatója érkezik és feladattal bízzák meg. Itt volt az első olyan mondat, ami kiváltotta a nemtetszésemet (ha az emlékeim még pontosak, akkor az utolsó is): Anna szülés után öt nappal karcsú, gyönyörű, mint a terhessége előtt. Megrökönyödtem, hiszen ilyen nincs, legalább 2-3 hét kell ahhoz, hogy a nő hasfala újra a régi lehessen. Tulajdonképpen nem sokáig bosszankodtam ezen, ugyanis már nagyon érdekelt a szereplők sorsa. Sokáig talán a legfájóbb jelenet volt számomra, hogy Annát elszakították a babájától, akit még szoptatnia kellene
Ahogy Anna útnak indul - ismét - Szulejmánhoz, az események úgy felpörögtek, hogy azt sem tudtam, melyik oldalnál fogom tudni letenni a könyvet, hogy egy kis szünetet tartsak, ugyanis folyamatosan olvasni szerettem volna. Ennek első oka az volt, hogy megismerkedhettem a komédiásokkal, akikkel Anna együtt utazott. Janniszt a szívembe zártam, ahogy a jósnőt is. Egy kicsit vacillálni is kezdtem, hogy ha Demir még mindig fafejű, mennyire jó lenne, ha Anna végül Jannisz mellett kötne ki.
A komédiások után a történethez csatlakozott néhány újabb szereplő, többek között Szalánczyné Gizella báróné és Balassa Mihály. Bevallom, Balassa egy olyan álompasi lett, akinél valami sántított, nem értettem, mi a gond vele, de tudtam, hogy van. Ennek ellenére aranyos volt, és kellett a karaktere a történethez. Én azért mégis Demir-párti maradtam.
"Ha egy embernek soha nem kell küzdenie semmiért, vajon létezik-e bármi, amit képes értékelni? Ha valaki folyton biztonságban érezheti magát, vajon tudja-e, mit jelent a biztonság, s ismeri-e a veszély fogalmát? Tudja-e, mit jelent a siker, és tudja-e, mit jelent a veszteség?"225 oldal
Zavart olvasás közben, hogy a szereplők néha véletlenül áttértek tegezésre majd vissza magázásra, volt olyan, hogy egy mondaton belül. Nyilván ha már olyan kapcsolatba kerültek, és végül tegezni kezdik egymást a karakterek, az más, akadt azonban néhány párbeszéd, ahol nem értettem a váltásokat. A vége... mindent vitt. Az utolsó tíz oldalig úgy gondoltam, ez lesz számomra az év könyve, a kedvenc, a MINDEN, aztán a végén azon gondolkodtam, hogyan fogok magyarázattal szolgálni, ha most mérgemben falhoz csapom a könyvet. Mert a befejezés egyáltalán nem tetszett és nem ezt vártam. Persze ez a pontozásom semmit nem fog változtatni, hiszen a könyvet összességében értékelem, s túl vagyok már azon az életkoron is, amikor mindennek úgy kell lennie, ahogy én akarom. :D
Néhány jelenet annyira mosolyogtató, szívet dobogtató, hogy nem gondoltam volna, ilyesmit fog kiváltani belőlem ez a könyv. Amikor három kedvencem: Balassa, Anna és Demir első alkalommal vannak egyszerre egy helyen, az volt a kedvenc jelenetem, s csak egy dologra tudtam gondolni: ebből a könyvből filmet kellene forgatni.
Szereplők:
Anna minden lépését odaadó figyelemmel olvastam, hiszen rég vártam már, hogy megismerhessem a történetének a folytatását. Nem hazudtolta meg önmagát, egy igazi erős, karakán, harcos amazonként lépett fel ismét, amikor erre volt szükség.
Izabella folyton útban volt nekem, és zavart, ahányszor az ő fejezetei jöttek. Nem azért, mert nem érdekelt, hiszen nagyon szerettem az ő vívódásait, döntéshelyzeteit, mégis úgy éreztem, gátat szab annak, hogy igazán átadhassam magam Anna kalandjainak.
Demir ridegségét nem értettem, és úgy éreztem magam, mintha Anna helyében lennék. Döbbenten szemléltem minden elutasító viselkedését, és vártam, hogy törjön meg a jég.
Jannisz és Balassi volt az a két új karakter, akik nagyon közel kerültek a szívemhez, és drukkoltam mindkettőnek, hogy jól alakuljon a sorsa. Az egyiknek nem alakult jól, a másiknak pedig túl jól alakult. Szívesen olvastam róluk, örömmel fogadtam azokat a jeleneteket, amelyeknek valamelyikük részese volt.
Banu volt ismét a kedvencem, még akkor is, ha alig szerepelt ebben az új kötetben. Remélem, lesz a sorozatnak még folytatása, már csak miatta is, hiszen nem érhet véget így a története.
Összességében:
Az első kötet volt a pozitív csalódás könyve, ez pedig felülmúlta az elképzeléseimet, és a vártnál is jobb volt. Barátként üdvözölhettem a már ismert karaktereket, és boldogan fogadtam az újakat. Nagyon jó lenne olvasni még róluk, Annáról, Orsikáról, Banuról és Demirről, ők lettek nekem a legfontosabb karakterek.
Ez a könyv ismét egy bizonyíték arra, hogy van okom szeretni Angelikát és a történeteit.
Anna minden lépését odaadó figyelemmel olvastam, hiszen rég vártam már, hogy megismerhessem a történetének a folytatását. Nem hazudtolta meg önmagát, egy igazi erős, karakán, harcos amazonként lépett fel ismét, amikor erre volt szükség.
Izabella folyton útban volt nekem, és zavart, ahányszor az ő fejezetei jöttek. Nem azért, mert nem érdekelt, hiszen nagyon szerettem az ő vívódásait, döntéshelyzeteit, mégis úgy éreztem, gátat szab annak, hogy igazán átadhassam magam Anna kalandjainak.
Demir ridegségét nem értettem, és úgy éreztem magam, mintha Anna helyében lennék. Döbbenten szemléltem minden elutasító viselkedését, és vártam, hogy törjön meg a jég.
Jannisz és Balassi volt az a két új karakter, akik nagyon közel kerültek a szívemhez, és drukkoltam mindkettőnek, hogy jól alakuljon a sorsa. Az egyiknek nem alakult jól, a másiknak pedig túl jól alakult. Szívesen olvastam róluk, örömmel fogadtam azokat a jeleneteket, amelyeknek valamelyikük részese volt.
Banu volt ismét a kedvencem, még akkor is, ha alig szerepelt ebben az új kötetben. Remélem, lesz a sorozatnak még folytatása, már csak miatta is, hiszen nem érhet véget így a története.
Összességében:
Az első kötet volt a pozitív csalódás könyve, ez pedig felülmúlta az elképzeléseimet, és a vártnál is jobb volt. Barátként üdvözölhettem a már ismert karaktereket, és boldogan fogadtam az újakat. Nagyon jó lenne olvasni még róluk, Annáról, Orsikáról, Banuról és Demirről, ők lettek nekem a legfontosabb karakterek.
Ez a könyv ismét egy bizonyíték arra, hogy van okom szeretni Angelikát és a történeteit.
Pontozásom:
Borító: 3/5
Történet: 5/5
Stílus: 5/5
Karakterek: 5*/5
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése