Az olvasás nagyon hasonlít arra, amikor az ember álmodik. A cselekményeket nem te irányítod, de mindennek részese, szemlélője vagy. Mindkettő egyszer véget ér, és biztos, hogy ez valamilyen érzelmeket kivált belőled: visszavágynál, menekülnél, távolról néznéd, segíteni próbálnál, visszafordítanád az időt, és másképp cselekednél... Egy másik világ, amelyben nem élhetsz, amely nem a te világod, és éppen ezért sokkal érdekesebbnek is találod.
Éppen a fenti mondatok miatt úgy gondolom, egy olvasmány az emberre mindig hatással van valamilyen szinten. Lehet, hogy csak napokig, lehet, hogy egy életre megváltoztatja. Én legalábbis így vagyok a könyvekkel, ezért ha le szeretném írni, milyen könyvek voltak rám hatással és hogyan, a bejegyzés soha nem érne véget. Így kiemelném azokat, amiket én fontosnak tartok, amik hosszú távon alakították az életemet.
Nem szeretném ismételni magam, ám ebben a bejegyzésben megtalálható lesz néhány olyan könyv, melyekről már írtam a blogomban.
Ha valaki folyamatosan követi a blogomat, nem árulok el neki újdonságot, amikor azt mondom, az az ember, aki legnagyobb mértékben hat rám, nem más, mint Ady Endre.
Nekem ő a tanítóm hazaszeretetben és szerelemben egyaránt. Általa szerettették meg velem a verseket, a költőket, és neki köszönhetem, hogy szeretek a költők életével kapcsolatban kíváncsiskodni.
Jane Austen tanított meg az igaz, akadályokat nem ismerő szerelemre, hogy miért érdemes szeretni, ragaszkodni, tartozni valakihez.
Amikor először olvastam a Büszkeség és balítéletet, elbűvölt, a kedvencemmé vált, és neki köszönhetem azt is, hogy sok mindent másképp látok, mint azelőtt.
Vele egy kalap alá kell vennem Brontë kisasszony könyvét is, melynek címe: A különös tanítvány. Megtanítja az embert arra, hogy nem minden a szépség, nőiesség, és jó külső. Sőt, igen kevés. Egy kevésbé szép, szürke embert is ugyanannyira lehet szeretni, mint azt, akin ha végigsimul a ruha, az alakjában semmi hiba nem található.
Brontë könyveket mindig szívesen olvastam, mindig van valami új, amit számomra nyújtani tudnak. Egy másik kedvencem tőlük a Wildfell asszonya. Tény, az írónő nem ugyanaz, számomra azonban a három Brontë elválaszthatatlanul hasonlít egymástól, és úgy forgatom könyveiket, mintha ugyanabból a tollból, ugyanabból a fejből pattant volna ki minden egyes mondatuk.
Egy számomra különleges ember ismertette meg velem a nővéreket, amikor kezembe nyomta A lowoodi árvát.
Nem hagyhatom ki a sorból a gyakran említett kedvencemet, a Bűn és bűnhődést, illetve az Elfújta a szél című regényt sem. Mindkettőhöz többször is volt szerencsém, és úgy gondolom, fogom még olvasni őket.
Korábban írtam már arról (itt), hogyan viszonyulok a börtönökhöz, illetve az ezekről szóló könyvekhez. Azt hiszem, ezek is sokat változtattak a személyiségemen és gondolkodásmódomon.
Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném Stephen Kinget is, hiszen róla még nem esett szó, pedig illene írnom néhány sort. Az első, amit tőle olvastam, az Állattemető volt. Nem nagyon szeretem az ilyen történeteket, és a horrorfilmeket sem szívesen olvasom, de ez a könyv lenyűgözött. Amikor elolvastam, megtudtam, hogy létezik belőle film is, amit megnéztem, az is tetszett. Hátborzongató, és mégis nagyon lehet szeretni. Ezután kisebb prózákat olvastam tőle, a Minden haláli c. könyvből, és tervben van még az AZ.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése