2014. március 24., hétfő

Csodaország foglalkoztatókönyvek - pedagógusoknak

A Csodaország Kiadót nagy ismeretlen lengi körül, nem nagyon tudunk róluk semmit. Egy iskolán keresztül, ahol gyakorlaton voltam, sikerült megvásárolnom a gondozásukban kiadott két foglalkoztatókönyvet, de amint kicsit utánaolvastam volna interneten a kiadónak, megdöbbentem: nem találtam weboldalt, boltot, elérhetőséget, semmit. 
Annyit sikerült megtudnom róluk, amit a könyvben is olvashatok: vezetőjük Pogány László, a könyveket írja és szerkeszti Csörgő Anikó, a rajzokat Füzesi Zsuzsa készítette. 
Tudomásom szerint a foglalkoztatókból összesen öt darab létezik, nekem ebből kettő van a birtokomban, az első két rész. 
A könyvek óvodások és kisiskolások részére készültek, nagyon összetett, igazán változatos feladatokkal találkozhatunk benne. 


Jó a ropogó 

Jó a ropogó
piri mogyoró. 
Mackó uram szereti, 
bokrában felkeresi. 
Egy tenyere 
tele vele, 
a másikkal 
úgy csap bele. 
Meghámozza, lám, lám, 
és bekapja, hám! hám! 
Ha teleszed egy mancsot, 
vígan eszi és csámcsog. 
Jó a ropogó
piri mogyoró. 

Mindkét kötet, amit sikerült átnéznem, gyönyörűen illusztrált, igényes válogatás a feladatokból. Amit bennük találhatunk: 
- mesék (nagyon jó, kellenek a gyermekeknek, bár az olvasókönyvekben is megtalálhatók)
- színezők (az mindig jól jön a szabadidő kitöltésére)
- útkeresők
- fejtörők (ezeket nagyon szerették a gyerekeim a napköziben)
- találós kérdések (szintén kedvenc volt)
- énekek (kottával, úgyhogy ha már kötelező volt szegény tanítóknak megtanulni a főiskolán furulyázni, érdemes használni ezt a gyönyörű hangszert, ne vesszen kárba a tudásunk :)) 
- versek 
- rajzolók 
- sorminták
- társasjáték (igazán közösségkovácsoló hatása lehet egy kisebb csoportban, szakkörben vagy napköziben)
- pontösszekötős feladat
- leírások (pl. töklámpás, jelvény, báb, bölcső cipősdobozból, dobókocka)
- köszöntők (Anyák napja, Karácsony, Húsvét, Farsang, születésnap)
- árnyjáték


A képek funkciói legtöbbször: 
- Mit látsz? (arckifejezések, virágfajták, állatfajták)
- Mondj egy mesét a képről!

A könyvek több oldalon is felhívják a figyelmet a környezettudatosságra, és igyekeznek környezetbarát gyermekeket nevelni, amiért plusz pont jár nekik! 
Sajnálom azonban, hogy az egészségre alig fektetnek hangsúlyt a feladatok, pedig úgy gondolom, a saját egészségünk megőrzése is van annyira fontos, mint a környezetünkre való odafigyelés (bár az már fél egészség, de akkor is hiányoltam). 
Emellett vannak benne bakik (pl. szóismétlések), én mégis kiemelten egyen kaptam fel a fejem: megszoktam már, hogy sok ember nem úgy használja az anyanyelvét, mint amelyik nyelvet a legjobban ismeri, ám ha nem tévedek, ezeket a könyveket pedagógus(ok) állította(/ták) össze. Ha egy pedagógus keveri össze a kocka és a négyzet fogalmát (és ez a szerkesztőnek/javítónak/tördelőnek sem szúr szemet, vagy ha egyedül szerkesztette az "írónő", akkor egy jótanács: este 10 után max. regényt írjunk, gyerekeknek való foglalkoztatókönyvet ne), az nagyon nagy hiba, a hideg ráz a "kockás füzet" és hasonló megnevezésektől, itt pedig még le is van írva: "rajzold a kockába az óvodai jeled" (mármint hogy? 3d-be?). Bár ez kiküszöbölhető azzal, hogy óvónénink felolvassa helyesen a mondatot, így a pici gyerkőc nem látja, hogy mekkora bakit vétett a mindent tudó pedagógus. 
Lehet, hogy csak egyszer hangzik el, de pontosan ez az a korszaka a gyereknek, amikor mindent megjegyez és ismételget. Ha most helytelenül tanítjuk meg nekik, később nem várhatjuk el tőlük, hogy meg tudják különböztetni a síkidomokat a testektől (vagy a sorszámokat a tőszámoktól, de ebbe most ne is menjünk bele, senki nem kíváncsi a pedagógiai rigolyáimra :)). 
Összességében elmondható, szeretem ezeket a könyveket, - használom is őket korrepetálás, napközi és tanítás alkalmával is, - az apró hibáitól függetlenül. Hiszen megoldható, hogy a tanulók ne lássák a hibákat, az már csak rajtunk múlik. :) 

A könyv összességében: 5/5
Illusztráció: 5/5
Feladatok: 5/5
Feladatok "tálalása": 4/5
Feladatok sokszínűsége: 5/5

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése