Szerző: Pergel Zsolt
Cím: Pizza, szerelem, Mexikó
Kiadó: Aposztróf Kiadó
Kiadás éve: 2013
166 oldal, 1995 Ft
Fülszöveg:
Könnyed hangvételű, humoros történet egy fiatal férfiről, aki első pillantásra beleszeret egy lányba. Felhagy miatta addigi megszokott, unalmas életvitelével és követi őt Mexikóba, ahol számos izgalmas és veszélyes kalandban lesz része.
Gengszterek, barátok, barátságos gengszterek színesítik a történetet, amely nemcsak a levegőben és a szárazföldön, hanem a víz alatt is zajlik. A főhős kedvét a verés, a késelés és a golyózápor sem veszi el a folytatástól. Elszántan tör előre a célja felé, miközben megismerjük Mexikó néhány varázslatos helyszínét: Mexikóvárost, Taxcót, Acapulcót.
Csetlő-botló kalandorunknak mindemellett önmagával is meg kell küzdenie. Az izgalmas kalandok során a szerelmi szál is bonyolódik, s a végén garantált a meglepetés.
A történetről: Borító, cím és fülszöveg alapján valami abszolút könnyedre készültem, ami kikapcsol. Nem okozott csalódást a könyv, ha két szóba kellene belezsúfolnom, azt mondanám, "strandon olvasós". Írhattam volna, hogy "limonádé", de nem szeretem ezt a megfogalmazást, mert e szó hallatán sokan rögtön arra asszociálnak, hogy rossz a könyv. De tényleg, tipikusan az az olvasmány, amit a törölköző ledobása, test naptejezése után egy nő könnyed mozdulattal kikaphat a strandtáskájából. Rövid, "laza", pörgős, nyaralós.
Valószínűleg az érzékeny bőrömnek köszönhető (nem szoktam napozni), de volt egy-két olyan tulajdonsága a könyvnek, amire összehúztam a szemöldököm, de haladjunk sorba:
A borító nagyon tetszik. Sokat gondolkodtam, hogy vajon miért, hiszen semmi extra. Aztán rájöttem, azért, mert csupán két domináns színt használtak (fekete-sárga) és brutálisan jól passzolnak egymáshoz ezek a színek. Emellett a hajamat téptem volna, ha mindenféle ajánlást, idézetet, stb. látok a borítón (mert az mostanában nagy divat, engem inkább elrettent, mert azt sugallja, hogy valami nagyon rosszat akarnak nagyon gyorsan eladni - ez nem így volt ennél a könyvnél, hál' Istennek).
A kötet elején mindenféle negatív dolgot próbáltam keresni a történetben. Az első két oldal nem is tetszett, és aggódtam, hogy ilyen lesz az egész. Szerencsére azonban a harmadik oldal igazán meghozta a kedvem a kicsit más stílusával.
Nagyon jó választás volt Zsolttól, hogy egyes szám első személyben írta a történetet (nyilván, hiszen a saját életét írja le), sokkal érdekesebb így, hogy ő mesél nekünk, nem pedig valaki leírja egy ember történetét és olvassa, aki akarja. Néha úgy éreztem, túl sokszor zökkenünk ki a történetből, túl sokszor szól hozzánk az író, ezzel egy kicsit megzavarva azt, hogy együtt haladjunk a történettel.
Mint említettem, - mivel nem szoktam ilyen jellegű könyveket olvasni - eleinte szinte kerestem a hibáit, éppen ezért szembetűnően két dolog zavart: a nagy kezdőbetűs szavak (Jó, Rossz, Író, Város), és a fonetikusan leírt külföldi személynevek, kifejezések. Ezek eleinte humorosnak tűntek, ám a sokadik után bántotta a szemem.
Egyébként Zsolt stílusáról egy főiskolai tanárom jutott eszembe, aki retorikát és stilisztikát tanított nekem, erről a stílusról egyetlen kifejezés jut eszembe: "nagyon alter". A környezetemben élő emberek ismerete miatt tudom, nagyon sok olyan nő/férfi/olvasó létezik, akiknek bejön ez a stílus, én is szeretek ilyesmit olvasni.
Abszolút pozitív, hogy igaz történet, és bár voltak benne hihetetlen részek, én az a fajta olvasó vagyok, aki ha megtudja, hogy igaz történetet olvas, akkor az író minden szavát elhiszi, semmiben sem kételkedik. Itt nem is hagytak kételkedni, hihetően van megírva, jól tálalva minden. Sajnáltam viszont, hogy a helyeket nem ismertük meg annyira, mint a főhősünk gondolatait a nőkről (lebuktatok, pasik!). Tipikus pasis gondolkodás, hogy ha egy megrendelt pizzát átnyújtok egy férfinak, aki engem nyitott szájjal bámul, biztosan arra gondolok, hogy a lélegzete eláll tőlem, holott ő már gondolatban rég mélyebb alapokra helyezte a kapcsolatunkat. Általában ezek azok a fordulópontok, amikor a pofon csattan.
Szegény főhősünkkel jól kitolt a sors, sokszor és durván. Egyébként az is nagyon pasis, hogy két szép mellért képesek a világ végére is elmenni a férfiak, ezért ha nem is lenne egyértelmű, hogy milyen nemű író írta a könyvet, könnyen rá lehet jönni. :)
Az a véleményem, hogy ez a kötet igazán meg fogja osztani az olvasókat, lesz, aki utálni fogja és lesz, aki imádni, talán pont ebben rejlik az értéke. Olyan könyv nem létezik, amelyik mindenkinek tetszik. Ha mégis, akkor pedig nem sokat beszélnek róla. Tetszett, kikapcsolt, megmosolyogtatott.
Pontozásom:
Borító: 3/5
Történet: 4/5
Stílus: 3/5
Szereplők: 4/5
Köszönöm a könyvet és az élményt az írónak, Pergel Zsoltnak!
A történetről: Borító, cím és fülszöveg alapján valami abszolút könnyedre készültem, ami kikapcsol. Nem okozott csalódást a könyv, ha két szóba kellene belezsúfolnom, azt mondanám, "strandon olvasós". Írhattam volna, hogy "limonádé", de nem szeretem ezt a megfogalmazást, mert e szó hallatán sokan rögtön arra asszociálnak, hogy rossz a könyv. De tényleg, tipikusan az az olvasmány, amit a törölköző ledobása, test naptejezése után egy nő könnyed mozdulattal kikaphat a strandtáskájából. Rövid, "laza", pörgős, nyaralós.
Valószínűleg az érzékeny bőrömnek köszönhető (nem szoktam napozni), de volt egy-két olyan tulajdonsága a könyvnek, amire összehúztam a szemöldököm, de haladjunk sorba:
A borító nagyon tetszik. Sokat gondolkodtam, hogy vajon miért, hiszen semmi extra. Aztán rájöttem, azért, mert csupán két domináns színt használtak (fekete-sárga) és brutálisan jól passzolnak egymáshoz ezek a színek. Emellett a hajamat téptem volna, ha mindenféle ajánlást, idézetet, stb. látok a borítón (mert az mostanában nagy divat, engem inkább elrettent, mert azt sugallja, hogy valami nagyon rosszat akarnak nagyon gyorsan eladni - ez nem így volt ennél a könyvnél, hál' Istennek).
A kötet elején mindenféle negatív dolgot próbáltam keresni a történetben. Az első két oldal nem is tetszett, és aggódtam, hogy ilyen lesz az egész. Szerencsére azonban a harmadik oldal igazán meghozta a kedvem a kicsit más stílusával.
Nagyon jó választás volt Zsolttól, hogy egyes szám első személyben írta a történetet (nyilván, hiszen a saját életét írja le), sokkal érdekesebb így, hogy ő mesél nekünk, nem pedig valaki leírja egy ember történetét és olvassa, aki akarja. Néha úgy éreztem, túl sokszor zökkenünk ki a történetből, túl sokszor szól hozzánk az író, ezzel egy kicsit megzavarva azt, hogy együtt haladjunk a történettel.
Mint említettem, - mivel nem szoktam ilyen jellegű könyveket olvasni - eleinte szinte kerestem a hibáit, éppen ezért szembetűnően két dolog zavart: a nagy kezdőbetűs szavak (Jó, Rossz, Író, Város), és a fonetikusan leírt külföldi személynevek, kifejezések. Ezek eleinte humorosnak tűntek, ám a sokadik után bántotta a szemem.
Egyébként Zsolt stílusáról egy főiskolai tanárom jutott eszembe, aki retorikát és stilisztikát tanított nekem, erről a stílusról egyetlen kifejezés jut eszembe: "nagyon alter". A környezetemben élő emberek ismerete miatt tudom, nagyon sok olyan nő/férfi/olvasó létezik, akiknek bejön ez a stílus, én is szeretek ilyesmit olvasni.
Abszolút pozitív, hogy igaz történet, és bár voltak benne hihetetlen részek, én az a fajta olvasó vagyok, aki ha megtudja, hogy igaz történetet olvas, akkor az író minden szavát elhiszi, semmiben sem kételkedik. Itt nem is hagytak kételkedni, hihetően van megírva, jól tálalva minden. Sajnáltam viszont, hogy a helyeket nem ismertük meg annyira, mint a főhősünk gondolatait a nőkről (lebuktatok, pasik!). Tipikus pasis gondolkodás, hogy ha egy megrendelt pizzát átnyújtok egy férfinak, aki engem nyitott szájjal bámul, biztosan arra gondolok, hogy a lélegzete eláll tőlem, holott ő már gondolatban rég mélyebb alapokra helyezte a kapcsolatunkat. Általában ezek azok a fordulópontok, amikor a pofon csattan.
Szegény főhősünkkel jól kitolt a sors, sokszor és durván. Egyébként az is nagyon pasis, hogy két szép mellért képesek a világ végére is elmenni a férfiak, ezért ha nem is lenne egyértelmű, hogy milyen nemű író írta a könyvet, könnyen rá lehet jönni. :)
Az a véleményem, hogy ez a kötet igazán meg fogja osztani az olvasókat, lesz, aki utálni fogja és lesz, aki imádni, talán pont ebben rejlik az értéke. Olyan könyv nem létezik, amelyik mindenkinek tetszik. Ha mégis, akkor pedig nem sokat beszélnek róla. Tetszett, kikapcsolt, megmosolyogtatott.
Pontozásom:
Borító: 3/5
Történet: 4/5
Stílus: 3/5
Szereplők: 4/5
Köszönöm a könyvet és az élményt az írónak, Pergel Zsoltnak!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése