Szerző: Robert Graves
Cím: Én, Claudius
Eredeti cím: I, Claudius
Kiadó: Gondolat Kiadó
Kiadás éve: 1982
Fülszöveg:
„Én Tiberius Claudius Drusus Germanicus, ez, az és amaz (mert nem akarom untatni az olvasót címeim végtelen sorával), akit egykor, nem is olyan régen, barátaim, rokonaim, munkatársaim ››Claudius, a hülye‹‹, ››Az a Claudius‹‹„ ››Claudius, a dadogó‹‹, ››Clau-Clau-Claudius‹‹, vagy legjobb esetben ››Szegény Claudius bácsi‹‹, néven emlegettek, most nekikezdek, hogy megírjam életem furcsa történetét legkorábbi gyerekkoromtól kezdve és évről évre folytatva, amíg csak el nem érem a változásnak azt a sorsdöntő pontját, amikor körülbelül nyolc évvel ezelőtt, ötvenegy éves koromban váratlanul bekerültem az ››arany veszély‹‹ sodrába, amelyből azóta se tudok kiszabadulni.” Így kezdi Claudius császár (szájával Robert Graves) a történetet, amelyet maga mesél el egyes szám első személyben.
A könyv felöleli Augustus, Tiberius és Caligula uralkodásának idejét, Caligula bukásával (meggyilkolásával) és Claudius császárrá kiáltásával ér véget. Claudius betekintést enged olvasóinak a kor politikai kulisszatitkaiba, a császári család valódi életébe annak minden szennyesét feltárva.
A könyvről:
"Tiberius Claudius római császár önéletrajzából. Született Kr. e. 10-ben, meggyilkolták és istenné avatták Kr. u. 54-ben."
Apu nyomta a kezembe, hogy olvassak valami értelmeset is. Megtettem. :)
Mindig megszól, ha a Trónok harcáról kezdek beszélni, mondván, hogy az nem igazi könyv, mutat nekem néhány olyat, amit tényleg kár lenne kihagyni.
Mivel eddig soha nem csalódtam az ízlésében (ajánlotta korábban a Quo vadis-t és a Szinuhe-t is), úgy döntöttem, ismét próbára teszem magam.
Rájöttem, rettenetesen kevés klasszikussal foglalkozok mostanában, és az idei olvasásom zöme kortárs író könyve volt, legtöbb esetben fantasy vagy ifjúsági regény. Tényleg kellett valami más.
Egy plusz pont a könyvnek azért, mert E/1-ben van leírva a történet. Claudius a császársága előtti időket, a gyerekkorát beszéli el, visszamenve az időben egészen a nagyszülei fiatalkoráig.
Őt egy beteges, gyenge, dadogós, nyomorék kisfiúnak ismerjük meg, akit még a szülei is semmibe vesznek. Azt gondolták, a gyermekek közül ő lesz az első, aki meg fog halni, és nem bírna ki a szervezete egy kisebb betegséget sem.
Miközben a történetben sorban hullanak a szereplők, azt vesszük észre, hogy Claudius még mindig él, túlél mindenkit. Egyébként milyen jó volt a végén, amikor azt mondta Claudius, hogy nem akar császár lenni, nem akar parancsolgatni (az durva, hogy kényszeríteni kellett). Aztán végül rájött, hogy van ennek pozitív oldala is: kötelezővé teszi a saját írásainak olvasását. :D
Néha sok volt a név, a rokoni szál. Annyira hasonló nevek vannak a történetben, hogy voltak pillanatok, amikor belezavarodtam, és gyakran tettem fel a kérdést magamnak: akkor ő most kicsoda? Neki ki a felesége? Ki ennek az apja?
Élvezhető olvasmány volt, mese nagyobbaknak. Valószínűleg olvasni fogok még Gravestől, Az aranygyapjú már régóta várólistás nálam, csak még nem szántam rá magam.
Pontozásom:
Történet: 5/5
Megfogalmazás: 5/5
Borító: Nem értékelem, mert egy régebbi könyvről van szó.
Szereplők: 5/5, bár nem sikerült mindenkinek tökéletesen megismerni a jellemét.
Ismét csak annyit tudok mondani: köszi, apu!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése