Cím: Nem vagyok sorozatgyilkos
Eredeti cím: I am not a series killer
Fordította: Szebegyinszki Szilvia
Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2016
ISBN: 978-615-5514-81-4
812 oldal, 4995 Ft
A teljes trilógia egy kötetben.
Fülszöveg:
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.
John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés...
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához, és meg is kedvelte őket. Azok legalább, az élőktől eltérően, nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, John kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.
A borítóról:
Azért tetszett ez a borító, mert nagyon passzol a történethez. Nem kellett ide kép, csak ez a félelmet keltő, véres felfirkantás, hiszen John is így tett volna.
A kislányom megkérdezte, miért foltos a könyv teteje, azt mondtam, úgy csinálták meg, mintha le lenne öntve ketchuppal, mert a kisfiú benne mindent ketchuppal eszik. :D
Azért tetszett ez a borító, mert nagyon passzol a történethez. Nem kellett ide kép, csak ez a félelmet keltő, véres felfirkantás, hiszen John is így tett volna.
A kislányom megkérdezte, miért foltos a könyv teteje, azt mondtam, úgy csinálták meg, mintha le lenne öntve ketchuppal, mert a kisfiú benne mindent ketchuppal eszik. :D
A történetről:
Komolyan el kell gondolkodnom azon, hogy hol jártam eddig? Vagy meguntam a könnyed kis lányregényeket, vagy besokalltam a vámpíroktól, vagy csak valami ezerszer jobbra vágytam, mint amilyen kortárs szórakoztató irodalmat olvastam eddig, de ez telitalálat volt. (Jézusom, lassan úgy tűnik, hogy a Fumax nem tud rossz könyvet kiadni... kellene már találnom náluk valamit, amiről tudok rosszat is írni.)
Nagyon kedveltem Dan Wells morbid humorát, John stílusát, úgy összességében a könyvet. Az író már a Részlegesek trilógiánál megmutatta, hogy mennyire a kezébe való a toll (vagy billentyűzet), nos, itt sem kellett csalódnom. Hihetetlen, hogy mennyire más ez a sorozat, mint az előbb említett, mégis ugyanannyira megmutatkozik benne Dan Wells zsenialitása.
Sokkal több ez a történet, mint amit elsőre gondoltam róla - nem csupán egy tinifiú gyerekes problémái, hanem sokkal mélyebb belső vívódások, amik olyan hatással vannak az olvasóra, hogy az vagy pszichológussá, vagy pácienssé, vagy hozzátartozóvá válik. Nálam az utóbbi történt, annyira a szívemen viseltem a főhős sorsát, hogy már-már családtagként tértem vissza hozzá, amikor folytattam az olvasást.
"Remélem, nem ma este megy tönkre."
Nagyon kedveltem Dan Wells morbid humorát, John stílusát, úgy összességében a könyvet. Az író már a Részlegesek trilógiánál megmutatta, hogy mennyire a kezébe való a toll (vagy billentyűzet), nos, itt sem kellett csalódnom. Hihetetlen, hogy mennyire más ez a sorozat, mint az előbb említett, mégis ugyanannyira megmutatkozik benne Dan Wells zsenialitása.
Sokkal több ez a történet, mint amit elsőre gondoltam róla - nem csupán egy tinifiú gyerekes problémái, hanem sokkal mélyebb belső vívódások, amik olyan hatással vannak az olvasóra, hogy az vagy pszichológussá, vagy pácienssé, vagy hozzátartozóvá válik. Nálam az utóbbi történt, annyira a szívemen viseltem a főhős sorsát, hogy már-már családtagként tértem vissza hozzá, amikor folytattam az olvasást.
"Valahogy olyan helyénvalónak tűnt, hogy az egyetlen ember, aki szerint kedves vagyok, pont egy démon felesége."/124. oldal/
Egy fiú, akiről szinte senki nem tudja, mennyire megszállottan érdeklik a sorozatgyilkosságok, aki mindent tud a régi nagy sorozatgyilkosokról, aki fanatikus. S amellett, hogy kaptunk egy nagyon érdekes, jól kidolgozott karaktert, megkapjuk hozzá azt is, ami egy középiskolás mellé elengedhetetlen: iskolát, barátokat, családot, szerelmet - már ha John részéről ezt az érzést szerelemnek lehet nevezni.
Pörgős, fordulatos, eseménydús. Rengetegszer hittem azt, hogy abból a szituációból, amibe a főhős keveredett, esélytelen kilábalni, aztán mindig volt valami ötlete, vagy egy apró kis nyom, amit kiszúrt, és Dan Wells akkora csavart vitt a cselekménybe, hogy tátva maradt a szám. Néhányszor megfordult a fejemben, hogy ezt a srácot alkalmazniuk kéne a nyomozóknak, hiszen sokkal többet tud letenni az asztalra nyomozások terén, mint bármelyik erre szakosodott a könyvben.
"- Az embereket nem a haláluk határozza meg - mondtam -, nem is az, ami hiányzik belőlük. Hanem a kapcsolataik."/482. oldal/
Kellett, hogy egy kötetben olvassam a trilógiát. Az első rész befejezésekor tartottam attól, hogy a második nem hozza majd ugyanazt az érzést, amit addig kaptam, de hatalmasat tévedtem. Olvastam néhány értékelést moly.hu-n, és akadt, akinek a második rész laposabb volt, számomra éppen az lett az érdekessége, hogy mennyire más az egész probléma, és mennyire ugyanolyan maradt mindenki.
Ha nem John mesélésén keresztül ismernénk meg a történetet, lehet, hogy elítélnénk, haragudnánk rá vagy nem értenénk meg. Így viszont, hogy nem csak a történteket, hanem a gondolatait, érzéseit (már amikor vannak) is láthatjuk, teljesen más megvilágításban láttatja ezt a véres, félelmetes macska-egér harcot. Minden szempontból olyan ő, akit kerülni kell: antiszociális, szociopata tinisrác, akinek mindig azon jár az esze, mennyire jó lenne a "szeretteit" megkínozni, hiszen csak akkor tud bármiféle érzéseket táplálni valaki iránt, ha azt a valakit szenvedni vagy rettegni látja.
Max azonnal kedvenc lett, imádom az olyan mellékszereplőket, akikről azt gondoljuk, hogy csak néha töltelékként felbukkan a történetben, aztán rájövünk, hogy mennyire fontos szerep jutott neki, és milyen sok mindent adott hozzá ahhoz, hogy a főhős azon az úton haladhasson, amelyiken van.
John édesanyját és nagynénjét nagyon kedveltem. Pontosan tudom, hogy érez egy anya a gyermeke iránt vagy a gyermeke gondjait látva, azt viszont nem tudom, hogy érez egy pszichopata gyereknek az anyja. Ő volt egyébként az a karakter, aki a legtöbbet változott a három részben, a mindig mindent hárító és hamar összeroppanó nőből egy erős, a gyermekéért küzdő és a félelmeivel megharcolva segítő nő lett.
Összességében:
Több mint nyolcszáz oldal, s amikor "elfogyasztottam", úgy tűnt, hogy csupán egy átlagos hosszúságú könyvet olvastam. Csak utólag, amikor hiányozni kezdett John, jöttem rá, hogy azért, mert nem hagyott unatkozni, és rettenetesen érdekelt végig, hogy mi lesz a következő lépés/tett. Egyáltalán nem "egyszer olvasós", biztos vagyok benne, hogy ha majd újraolvasom, ugyanilyen szenzációs élményt nyújt majd. Figyelmeztetés: evés közben ne olvasd! ;)
Pontozásom:
Borító: 5/5
Történet: 5*/5
Stílus: 5*/5
Karakterek: 5*/5
Borító: 5/5
Történet: 5*/5
Stílus: 5*/5
Karakterek: 5*/5
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése