Pamela Druckerman: Nem harap a spenót - Gyereknevelés francia módra

Szerző: Pamela Druckerman

Cím: Nem harap a spenót - Gyereknevelés francia módra

Eredeti cím: French Children - Don't Throw Food. Parenting secrets from Paris

Fordította: Orzóy Ágnes

Kiadó: Libri 

Kiadás éve: 2012

351 oldal, 3490 Ft

Fülszöveg:

Mitől mások a francia gyerekek? Miért alusszák át néhány hónapos koruktól az éjszakát, ujjonganak, ha zöldséget ehetnek, és főként miért nem döngölik a földbe testvéreiket? A francia nők nem szuperanyák, és azt sem gondolják, hogy az anyaság 24 órás szolgálat volna. Van tekintélyük a gyermekeik előtt és irigylésre méltóan nyugodtak. 

Pamela Druckerman újságírónő nem tervezte, hogy egyszer "francia anya" válik belőle. A francia konyhával és divattal ellentétben a francia gyereknevelésről nem is volt tudomása. De rá kellett döbbennie, hogy a francia szülők sokkal kiegyensúlyozottabbak másoknál. Kiderült számára a titok is: a franciák bizonyos dolgokban különösen szigorúak, míg másokban meglepően engedékenyek. Ahhoz azonban, hogy követni tudjuk a példájukat, újra kell gondolnunk, amit a gyermekekről tudunk... 

A tartalomról:

Az a jó a gyereknevelési könyvekben, hogy nem feltétlen kell velük egyetértenünk. Elolvassuk őket, nyugtázzuk a benne leírtakat és ha szeretnénk, alkalmazzuk, ha nem, akkor gyorsan elfelejtjük. 

Egyébként nagy általánosságban elmondható, hogy mind ugyanarról a két végletről szól: csak szoptass, mert... Csak a tápszer, mert... Velünk aludjon... Csak külön ágyban, külön szobában... Csupa-csupa véglet, semmiféle arany középút, nincs kompromisszumos megoldás. A száraz tények olvashatók mindben. Aztán a kezembe akadt ez a könyv, amely kiemelkedett "száraz tényes" testvérei közül a stílusával, és miközben az írónő praktikáit olvastam, nagyon jól szórakoztam a megfogalmazásokon, a vázolt szituációkon, a lehetetlen helyzeteken, amelyek az életében adódtak. Minden téma már lerágott csont, mindenről találunk könyvet a könyvtárak és könyvesboltok polcain, éppen ezért szükséges ez a fajta plusz, ami valami miatt különlegessé tesz egy könyvet, legyen az regény, szakkönyv, mesekönyv, vagy bármi más műfaj. 

Tény, nem értettem minden egyes elvvel egyet, ám nincs is sehol előírva, hogy kötelező határozottan bólogatni mindenre, és elfogadni mindent, amit olvasunk. Viszont a többi, általam elolvasott nevelési kézikönyvvel ellentétben ez igen gyakran adott okot a helyeslő bólintásomra. Mondhatni, a legtöbb dologban én is így csináltam/csinálom, ahogy az írónő, csupán néhány olyan pont volt, amire azt mondtam, hogy nem vagyok benne biztos, hogy jól látja, mi a helyes. Ám ezért vagyunk emberek, nem érthetünk egyet mindenben. Borzasztó látvány lenne, ha mindenki pontosan ugyanúgy gondolkodna, mint a másik. 

Azért néhol ijesztő, ahogy Druckerman leírja a franciákat - ugyan saját tapasztalatom még nincsen róluk, hiszen ha csak valami oknál fogva meg nem feledkeztem valakiről, nincsen ilyen nemzetiségű ismerősöm. Gondolom, azért nem ennyire durva a helyzet, és nem ennyire függetlenek a gyermeküktől, elképzelhetetlennek tartom. 

Egy dolog, amit nem tudok szó nélkül hagyni... A 83. oldalon ezt olvashatjuk: 

"Úgy tűnik, hogy a francia babák és kisgyerekek, akik megszokták, hogy hosszabb ideig várjanak, furcsa módon nyugodtan fogadják, ha nem kapják meg azonnal, amit akarnak. Amikor francia családokat látogatunk meg, vagy a gyerekeikkel sétálunk, feltűnően hiányzik a nyávogás és a hisztizés. Gyakran – vagy legalábbis sokkal gyakrabban, mint nálunk – mindenki nyugodtan, elmerülten végzi a maga dolgát."

Azt írja az írónő, hogy Amerikában gyakran lát gyereket, hogy földhöz vágja magát az utcán és cirkuszol, a franciáknál nagyon ritkán, elvétve egyszer-egyszer. Szerintem nem a franciák nevelési stílusa a különleges, hanem az amcsiké a megdöbbentő… Valószínűleg ők ezzel nem igazán értenének egyet, nem hiszem, hogy beismernék ezt a hatalmas társadalmi hibát, pedig nyilvánvaló, hogy az amerikaiak sokkal jobban "elkényeztetik" és álomvilágba hajszolják a gyerekeiket, mint a más országokban élő kisgyermekes szülők (mennyi dokumentumfilm és különböző tévés műsor világít erre rá!). 

Mindenesetre szerencsére igen értékes könyvet sikerült kézbe vennem, köszönhetően az igényes helyi, sombereki könyvtárnak. :) (Ezt muszáj volt megemlítenem, hiszen megígértem Neked, Balázs! :)) 

Na és azt is megtudtam, melyik az a sütemény, amit a franciák már a legkisebbeknek is szívesen adnak, és velük együtt szívesen készítik, a recept itt található: 

Gâteau au Yaourt (joghurtos sütemény)

2 pohár teljes tejből készült natúr joghurt (a kisebb, 175 grammos)

2 tojás

2 (joghurtos) pohár cukor (vagy csak egy, attól függően, mennyire édesen szeretjük)

1 teáskanál vaníliaeszencia

kicsit kevesebb mint egy pohár növényi olaj

4 (joghurtos) pohár sima liszt

másfél teáskanál sütőpor

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Növényi olajjal kenjünk ki egy 22 cm-es kerek süteményes formát (vagy egy kenyérsütő formát). 

Finoman dolgozzuk össze a joghurtot, a tojást, a cukrot, a vaníliát és az olajat. Egy külön tálban keverjük össze a lisztet és a sütőport. Adjuk hozzá a száraz hozzávalókat a folyékony hozzávalókhoz, és keverjük össze finoman, de ne túlságosan. Adhatunk hozzá két (joghurtos) pohár fagyasztott bogyós gyümölcsöt, egy pohárnyi csokidarabkát, vagy bármilyen más ízesítést. Süssük 35 percig, ha a késpróba után is szükség van rá, még 5 percig. Kívül majdnem ropogósnak kell lennie, belül viszont lágynak. Hagyjuk kihűlni. Nagyon finom tejszínhabbal és teával. 

Köszönöm a sombereki könyvtárnak, hogy olvashattam ezt a remek könyvet! ♥