Szerző: Rachel Vincent
Cím: Rogue - Latrok (
Eredeti cím: Rogue
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
394 oldal, 2999 Ft
Fülszöveg:
"Rendben, szóval a macskák nem mindig esnek talpra. Én aztán a legtöbbjüknél jobban tudom ezt.
Amióta visszatértem a falkába, nagy döntések és még nagyobb hibák következtek az életemben; olyan hibák, amikért ártatlanok életével szokás fizetni. Mint az első és egyetlen női végrehajtónak, bizonyítanom kell apám, a falka és saját magam előtt is. És most, hogy a területeinken sorra ölik a kandúrokat, keményebben dolgozom, mint valaha - bár arra mindig marad erőm, hogy munka után szórakozzak egy kicsit Marc-kal, aki végrehajtóként is és a magánéletben is a társam.
Azonban nem minden hibám ér véget a múltban. Egyre gyanúsabb, hogy a halott kandúrok esete összefüggésben áll emberi nők eltűnésével is, és talán minden miattam történik, akár ember, akár macska vagyok éppen. És az az egyetlen botlás talán túl sokba, elviselhetetlenül sokba fog kerülni nekem..."
Már az első kötetnél sikerült igazán megkedvelnem a szereplőket, a második kötet csak fokozta ezt az érzést. Jó volt ismét velük utazgatni, veszekedni, viccelődni. Faythe párválasztásával még mindig nem vagyok kibékülve, de már kezdem megkedvelni Marcot. Sajnálom, hogy sikerült rendesen összeveszniük.
A karaktereket nagyon jól ismerteti az írónő, szerencsére rendesen ki vannak dolgozva, nincs hiányérzetem velük kapcsolatban - nem érzem úgy, mintha nem ismerném őket.
A csavarok legtöbbje kiszámítható volt, és ezzel a kiszámíthatóságával együtt is nagyon szeretnivaló történet, ami minden közös pillanatunkban lekötötte a figyelmemet.
Általában aki nincs jelen a történetben és mégis sokat emlegetik, annak később nagy szerepe lesz. Most sem volt másképp, pont ez volt a kiszámítható része.
Néhány döntésénél nem igazán értettem Faythe-t, de nem lehetünk egyformák. A személyiségét nagyon csípem, viszont a való életben nem biztos, hogy barátnők lennénk a hülye döntései miatt.
Várom, hogy mit tartogatnak nekünk a következő részek, szívesen olvasnám már most. Ahogy az előző kötetnél, most is azt mondom, egy újabb sorozatot üdvözölhetek a kedvenceim között, és tele lehet kiszámítható klisékkel, azokkal együtt is élvezettel fogom olvasni a további kötetek minden egyes mondatát.
Pontozásom: Borító: 5/5
Történet: 5/5
Megfogalmazás:5/5
Szereplők: 5/5
Szereplők kidolgozottsága: 5/5
Kedvencek: Jace

Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése