Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek

Szerző: Kosztolányi Dezső
Cím: Nyelv és lélek
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 2002
622 oldal

















Fülszöveg:

Kosztolányi Dezsőnek a magyar nyelvvel és az irodalommal, elsősorban is a költészet általános kérdéseivel foglalkozó esszéit gyűjtötte össze Réz Pál. A rég nem kapható kötet nyolc új, közöttük kötetben eddig meg nem jelent cikket, és javított, bővített jegyzeteket tartalmaz.

A kötetről: 
Ez a könyv szép. Hogy mitől szép, azt nem tudom... "Szép, ami érdek nélkül tetszik." Nincs benne érdekem, tetszik, és pont. Ennek a könyvnek szíve van, és lelke, ami egyszer nyugodtan, magányosan ül a sarokban egy kanapén, máskor vadul püföli a falat, és ordít: valami nincs itt rendben! Tegyük helyére a dolgokat, változtassunk! 

Tényleg a nyelvről szól és a lélekről. Ám szól emellett sok másról is: szépségről, jóságról, szokásokról, írókról, költőkről, modorról, mondásokról, a világról, az életről... 

Ennek itt nem a K betűnél lenne a helye a könyvtárban. A bejárattal szemben kellene elhelyezni egy polcot, ami csak az övé, és ahol rögtön észrevesszük, amint belépünk a könyvtárba. Párnára kéne tenni... 

Egy olyan világot szeretnék, ahol a könyvtárba beiratkozás nem 1000 Ft-ba kerül, hanem abba, hogy elolvassa az ember ezt a könyvet. Csak akkor engednék be bárkit, ha megismerkedett Kosztolányi gyönyörű mondataival. 

Pilinszkynél azt mondtam: simogatja a szívem. Kosztolányi a lelkemet simogatja, belém lát, mélyen, nagyon mélyen... 

Annyi minden fogalmazódott meg bennem olvasás során, és úgy bánom, hogy ezeket nem jegyeztem fel olyan formában, ahogy először megfogalmazódott bennem. 

"Nagy Lajos a Nyugat augusztusi számában éles, okos cikket írt az író kálváriájáról. Higgadtan, de a kétségbeesés el nem fojtható hangsúlyával tárja föl irodalmunk sanyarúságát. Rámutat arra, amit évek óta tud mindenki, hogy könyvkiadásunk válságba került, közönségünk fogy, a magyar könyv meghalt. Ez igaz. Külföldi utamról jövet szorongó szívvel nézegettem a vidéki állomások könyvespolcait, melyeknek poros, légyköpött példányai között véletlenül sem tudtam kipécézni egy hazai szerzőt, csupa olyan idegen regény kevélykedett ott, melynél különbet akármely írónk ír, ezek kerültek homloktérbe, nyilván a kereslet és kínálat elve folytán. A magyar könyv, ha mégoly jó is, nem kell és nem kell. Hiába minden köntörfalazás, jobb ezt így kereken kimondani. A cikk épp azért hatott annyira rám is, másokra is, mert általánosan ismert tényeket leplezett le. Mindig ez a legmegdöbbentőbb. Okfejtésében oda lyukadt ki, hogy a baj oka a „külföldi regények garmadái”, melyeket derűre-borúra, válogatás nélkül fordítgatnak nyelvünkre, az idegen írók, kik vetélytársaivá válnak a miéinknek, főképp a könyvkiadók, kiket Nagy Lajos a pokolba kíván."/Nyugat, 1925. október 1./

Majdnem egy évszázad után elmondhatom, a helyzet rosszabb lett. Kevés magyart olvasunk és kevés a jó kortárs magyar könyv. 

Kosztolányi azt írja, a magyar könyvek „bukásának” oka, hogy sok idegen nyelvű könyvet fordítunk magyarra, s ezeknek a napilapok már előre hatalmas reklámot biztosítanak, hiszen a könyvek külföldön már elismertek lettek. A kiadók meg természetesen azokat a könyveket adják ki, amikről a „média” beszél, a „divatosabb” darabokat, amikre már kíváncsiak az emberek. 

De én nem értem… Akkor csináljunk reklámot a magyar könyveknek is! 

Nem értek egyet Kosztolányival abban, hogy a külföldi könyvek fordítása tehet arról, hogy a magyar könyvek nem olyan keresettek. Persze az ész nélküli fordítgatások sem vezetnek sehová, de én nem örülnék, ha nem fordítanák le azokat a könyveket, amik kint nagyon mennek. Nyilván okkal szeretik őket ennyire.

Ám a molyok mégis megmozdulni látszanak a magyar könyvek mellett. 

Itt van rögtön @Miestas kihívása (amit én nagyon szeretek), a „Magyarok előnyben” elnevezésű. Aki jelentkezik rá, augusztus 31-ig van ideje elolvasni 15 magyar könyvet. Mikor feljelentkeztem, úgy gondoltam, hamar meglesz ennek a kihívásnak a teljesítése, aztán rádöbbentem, mennyire kevést magyart olvasok én is. 

A kihívás linkje: http://moly.hu/kihivasok/magyarok-elonyben

Ha valaki úgy érzi, a fantázia világa érdekli a legjobban, ebben az esetben is megteheti, hogy magyar könyvekhez nyúl. @FFG kihívása azt szorgalmazza, hogy olvassunk a magyarok sárkányairól. Milyen érdekes… Szeretem a sárkányokat, de eddig meg sem fordult a fejemben, hogy kereshetnék egy olyan sárkányos könyvet, aminek az írója magyar. Szerencsére a kihívás leírásában egy polc is található, ami segítségemre lesz abban, hogy megtudjam, mely könyvek írnak sárkányról. 

Magyarok sárkányai: http://moly.hu/kihivasok/magyarok-sarkanyai

S ha már Kosztolányi a kortárs irodalomról beszélt, és a kortárs magyar írókról, meg kell említenem @zsenya kihívását, az „Olvassunk kortárs magyaroktól” megnevezésűt. Mit mondhatnék? Táncol a lelkem, amikor azt látom, 87 ember jelentkezett fel erre a kihívásra. 

A kihívás linkje: http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-kortars-magyaroktol

Persze, sokan válogatunk, hogy mit olvassunk ezek közül a könyvek közül, és válogatni kell is, hiszen: 

„Mondd meg, mit olvasol, s megmondom: mi vagy, megmondom: mi az akaratod, célod, vágyad, álmod.” /Juhász Gyula/

Szemet, szívet, lelket gyönyörködtet, ahogy Kosztolányi az anyanyelvünkről, a költészetről, az irodalomról ír. 

"Minden írás, mely mögött nincs az egész élet titka, értelmetlen. Mit fecseg az, aki érti az életet? Az igazi költő nem érti az életete, s azért ír, hogy az írással mint tettel megértse. (Nem azért, hogy másokkal, mint valami tanítómester, megértessek.)"
/Pesti Hírlak, 1934. november 18./

Talán az írók csak úgy érzik, hogy nem értik a lényeget. Egy olvasónak - nekem legalábbis - nagyon úgy tűnik, hogy ők azok, akik leginkább értenek hozzá, és használni tudják. 

Mindenki, aki ír, egy darabot ír le magából, és azt adja a kezünkbe, hogy olvassuk el ŐT, próbáljuk megérteni - és mi igyekszünk, elolvassuk újra és újra, hogy megismerjük, megértsük és - bár ez nem okvetlen célja az írónak, de - megszeressük. 

"Próza - mondod fitymáló ajkrándítással -, csak próza. Eközben pedig azt érezteted, hogy valaki leszáll a lováról, és gyalog kel útra. Lovagolni nem mindenki tud, de járni a földön mindenki tud. Tévedsz, barátom. Aki prózát ír, talán leszáll a vers táltosáról, de nem a földre száll, hanem egy másik, éppoly szilaj és kiismerhetetlen lóra, mely gyakran a vers úrlovasait is úgy leveti, hogy szörnyethalnak."
/Pesti Hírlap, 1933. június 11./

Egyetértek Kosztolányival, azonban van valami, ami a versek mellett szól, amit ő is gyönyörűen megfogalmazott, ez pedig az, hogy a vers kiolvashatatlan. Egy regényt elolvasunk és feltesszük a polcra. Az esetek többségében nem vesszük többé le. Egy vers azonban elolvasható és kiolvashatatlan. Újra és újra levesszük a polcunkról Ady Endre, József Attila,   Babits Mihály, Vörösmarty Mihály vagy bárki már verseskötetét, újra és újra beleolvasunk, fellapozzuk a kedvenc versünket, idézzük, elszavaljuk, elénekeljük. 

Mindig nagyon féltem a haláltól. Az egyik nagyon jó barátom egy borítékot nyújtott át nekem, úgy 2-3 évvel ezelőtt. Kivettem belőle a pici lapot, amire csak annyi volt írva: "sose halunk meg". 

Nos, lehet, hogy ezt nem hiszem el, lehet, hogy még most is félek a haláltól. De ha valaki ráírja nekem egy kis cetlire: "Kosztolányi sose hal meg", akkor azt kérdés nélkül, azonnal elhiszem.