Kezembe került egy régi pöttyös könyv...

Szerző: Hermína Franková
Cím: Ki tud franciául?
Fordította: Lőrincz Irén
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1987
176 oldal














Fülszöveg:

Ebben a történetben nagyon fontos, hogy valaki tudjon franciául! Mert a sportpálya szélén álló barakkban egy titokzatos, sovány, lerongyolódott fiú vacog, akiről a kisváros sihederei lassan-lassan megtudják: fogolytáborból szökött francia. Ki lesz a tolmácsa? Hogyan sikerül a gerekeknek elbújtantiuk, etetniük, felruházniuk úgy, hogy még a szülők se tudjanak róla, hiszen még tart a II. világháború, és németek állomásoznak a kisvárosban.

A könyvről:

Az elmúlt időszakban kissé lassan haladtam az olvasmányaimmal. Többek között a költözés és a nyaralás miatt, de az okokhoz sorolható az is, hogy elkezdtem nézni a Vámpírnaplókat. Nem magyarázkodok tovább, inkább belekezdek a véleményezésbe.

Hermína Frankováról semmit nem találtam az interneten magyar nyelven. Szeretek kicsit az életükbe látni azoknak az embereknek, akiknek a könyvét elolvasom. Remélem, hogy Hermína esetében is sikerül majd ezt megtennem a későbbiekben. 

A könyvet - egy másik pöttyös társaságában - egy bajai antikváriumban vásároltam, ha jól emlékszem, 300 Ft-os darabáron. 

Még nagyon régen, úgy 10-12 éves lehettem, olvastam már egy pöttyös könyvet, de sajnos semmire nem emlékszem már belőle, csak arra, hogy a stílusa nagyon bejött. Talán a Bezzeg az én időmben c. kötet lehetett. 

Annyi biztos, hogy ez a kis pöttyös könyv nagyon könnyed olvasmány, pláne Sienkievicz után. 

Egy cseh történet, amely a második világháború idején játszódik. 14-16 éves gyerekek, francia fiú bújtatása a németek elől, és hasonló - nem hétköznapi - dolgok. Nekem valahogy az egésszel kapcsolatban kettős érzésem volt. Az írónő többször írt a foglyokról, támadásokról, mégis úgy tűnt, mintha mindenki csak a hétköznapi életét élné, és nem foglalkoznának a kialakult körülményekkel. Az anyuka legnagyobb gondja, hogy a fia kétszer annyit eszik, mint eddig, a tanáré pedig, hogy a szomszéd helységben fogat fúrnak, és nem szereti a hangját. Úgy gondolom, abban az időben kicsit komolyabb problémák is voltak ennél. 

Ettől függetlenül azt mondom, hogy nagyon érdekes a könyv, szerethető szereplőkkel, érdekes nyomozással, gyerekes "háborúzgatással". Mert míg a gyerekek körül a II. világháború dúlt, ők is vívták a maguk kis csatáját: újvárosiak az óvárosiak ellen az életben, az iskolában, a fociban. A karakterek lehettek volna kicsit kidolgozottabbak, én szívesen megismertem volna őket kicsit jobban: hogyan élnek, kivel, mit szeretnek csinálni, stb.

Emellett Vendulka a francia fiúnak segített, az újvárosiakkal együtt. A való életben nem látok akkora odaadást, amekkoráról a könyvben olvashattam. A srácot úgy megveri az apja, hogy a kezét töri, mégsem árulja el a barátját. Ezek a gyerekek tudják, hogy mit jelent bízni valakiben, számítani valakire és áldozatokat hozni valakiért.

Vendulkát nagyon megszerettem. Ő és 14 éves énem nagyon hasonlítottak egymásra. Leszámítva egy-két apróságot, például hogy én nem tudok franciául, és én nem a Háború és békébe képzeltem magam, hanem a Büszkeség és balítéletbe.



Sajnos rövid volt, sajnos most olvastam. Sokkal nagyobb hatással lett volna rám, ha 6-8 évvel ezelőtt veszem a kezembe, és bánom, hogy nem így történt, mert biztos vagyok benne, hogy akkor egyre több és több pöttyös könyv szereplőivel lettem volna nagyon jó barátságban. Húszon túl már mást akarok, de ettől függetlenül erre is szükségem volt - nagyon.

Minden lány életében el kell, hogy jöjjön az az időszak, amikor a kezébe vesz legalább 1 pöttyös könyvet.

Pontozásom:
A történet: 4/5
Megfogalmazása: 4/5
A karakterek: 3/5
A borító: 4/5

Kedvenc karakter: Mančál tanár úr, Bronek Karnecki
Ami kifejezetten tetszett: Vendulka gondolatai a Háború és békével kapcsolatosan.
Ami nem tetszett: Kevés szerep a háborúnak.

Ja, igen: imádtam a könyvben található képeket. :)