Cím: 3 elmélet a mindenségről
Eredeti cím: 3 theories of everything
Fordító: J. Füstös Erika
Kiadó: Harmat Kiadó
Kiadás éve: 2014
135 oldal, 1750 Ft
Fülszöveg:
Hogyan értelmezzük a valóságot? Vajon mi az emberi élet értelme? Létezik-e élet fájdalom nélkül? Mi a megoldás a szenvedés problémájára? A szerző a válaszokat kutatva három fő világfelfogást elemez. E három szemlélet - a monizmus, a dualizmus és a trinitarianizmus-, valamint az általuk felkínált megoldás és reménység, merőben eltérő képet fest a mindennapi valóságról csakúgy, mint életünk végső céljáról - mutat rá Potter világosan és tömören megfogalmazott okfejtésében.
Ellis Potter tizenöt évig élt zen-buddhista szerzetesként egy kaliforniai kolostorban. Rendszeresen tartott előadásokat Európában, s egyik útja során a svájci L'Abriban, a Francis Schaeffer által alapított keresztény kulturális és teológiai közösségben jutott Krisztus-hitre.
Vélemények a témáról, a könyvről:
Be kell vallanom, (sajnos) ritkán olvasok hasonló témájú könyveket. Legutóbb talán még a főiskolán (nem volt az olyan régen, 2-3 éve). Buddhizmusról viszont még egyáltalán nem olvastam, pedig van egy nagyon jó barátom, aki előszeretettel gyakorolja ezt a vallást.
Gyerekként viszont rengeteget hallottam vallásokról és filozófiáról, édesapámnak köszönhetően, így nem volt teljesen ismeretlen, amiről Potter ír.
A három kör elmélete nagyon érdekes, szinte minden témánál eszembe jutott valami, amiről a főiskolán vagy a szüleimtől hallottam már korábban is.
A tartalomról:
Már az első oldalakon lekötött és elgondolkodtatott, amint elkezdte taglalni, hogy vajon van-e élet fájdalom nélkül. Az én álláspontom az, hogy nincs (ahogy fájdalom sincs élet nélkül :)). Nem lehet és nem is szabad fájdalom nélkül élni. Édesapám egyszer azt mondta, ha az emberek nem éreznének fájdalmat és félelmet, mindenki meghalna. Egy pillanat alatt bátran leugranánk egy magas épületről, hiszen nem félünk és úgysem fog fájni. Ha nem fáj, bátran megtesszük, nem gondolva arra, hogy bele is halhatunk.
Nem csak a fizikai fájdalom, hanem az érzelmi fájdalom is része az életünknek. Csak abba kell belegondolni, hányszor veszekszünk szeretteinkkel, vitatkozunk minden apróságon, megbántva ezzel azokat, akik közel állnak hozzánk. Mégis megtesszük. Talán Potternek igaza van, és azért tesszük, hogy érezzük, tényleg élünk. Ahogy a fájdalomról szóló részt olvastam, akaratlanul is egy dalt kezdtem el magamban dúdolni: Kalapácstól a Nincs baj címűt. Annak így szól a szövege: "Nincs baj, ameddig érzed, hogyha fáj... Az élet ilyen, néha fáj." Amíg fáj, addig legalább élünk. Amíg élünk, nincsen semmi baj. :)
Mindhárom körben megtaláltam a magam érdekességét, azt a dolgot, ami leginkább felkeltette az érdeklődésemet, és mivel nem szeretnék az egész könyvről írni (mert akkor nem lenne értelme ugye, hogy elolvasd :)), ezért csak ezekre a témákra térnék ki.
A monizmusnál az elefánt példája az, ami elgondolkodtatott. A nézet szerint mindenki másképpen "látja", érzékeli az elefántot. A vak emberek körbeállják, megfogják, és mindenki másmilyennek látja. Az emberek nem hisznek a másik igazában, az elefánt viszont nem szól nekik, hogy csupán egy részét ismertétek meg, mindenkinek igaza van.
Sokszor az életben is abba a hibába esünk, hogy egy valamilyen oldalról megismert dologban a saját igazunkat hajtogatjuk és meg sem fordul a fejünkben, hogy esetleg nem csak nekünk, hanem a vitapartnerünknek is igaza lehet - ez rengeteg konfliktust képes szülni.
A dualizmusnál először meglepődtem, hogy a nézethez kapcsolható a jin-jang, aztán jót derültem a Csillagok háborúja hasonlaton, amikor a fény és a sötétség harcol egymás ellen. Miután rájöttem, mennyire igaza van Potternek ebben, számtalan mese jutott eszembe, ahol a jó és a rossz küzd egymás ellen.
Mint már említettem, ezekben a témákban kevés ismeretem van, a jin és a jang ételekről nagyon szívesen és érdeklődve olvastam. Attól tartok, kénytelen leszek kijegyzetelni ezt a részt a könyvből, hasznos lehet a későbbiekben.
A trinitarianizmus kifejtésénél a tárgyak objektív és szubjektív szemlélete volt az, ami leginkább elgondolkodtatott. Olvashattam, hogy megoszlik a vélemény, melyik fontosabb. Rögtön azt gondoltam, hogy mindkét nézet nagyon fontos, az objektív lehetővé teszi, hogy magát a tárgyat olyannak lássuk, amilyen, a szubjektív pedig azt, hogy a tárgyhoz emlékeket, érzéseket, illatokat fűzzünk.
Egy idézetet, talán a hozzám legközelebb állót mégis kiírnék, hogy tanuljatok:
"Ha az ebéd és apu figyelme között kell választaniuk, mindig az utóbbi győz, mert ez mélyebb szükséglet. Az, hogy apu, anyu vagy mások észrevegyék, még az evésnél is fontosabb. Ha pedig apu és anyu nem tud odafigyelni, mert reggeltől estig a munkahelyén van, netán elvált, részeg, börtönben ül vagy meghalt, esetleg folyton missziós utakra jár, akkor ez a szükséglet nem lesz betöltve, a gyermek személyisége pedig rémesen eltorzul és szenvedni fog. Ez mindnyájunkra igaz.
Hasonlóan fontos, hogy meghallgassanak minket. A kicsik gügyögnek és gagyognak, amikor még nem tudnak beszélni - azért csapnak zajt, hogy meghallgassák őket. A gyerekeknek fáj, ha nem hallgatják meg őket. A felnőtteknek is szükségük van arra, hogy mások végighallgassák és megértsék őket, még ha nem is értenek egyet velük."
Az ember társas lény, szükségünk van egymásra ahhoz, hogy bízhassunk a világunkban.
A könyv utolsó részében feltett kérdések és válaszok oda valók, kár lett volna kihagyni onnan. Érdekes, hogy olvasás közben nekem is lett volna kérdésem Potterhez, aztán ugyanazt a kérdést tette fel más is neki.
Az egyik részben azt olvastam, hogy Potter nem megtéríteni akarja az olvasót, hanem felnyitni a szemét, hogy ezeknek a köröknek és nézőpontoknak bizony van értelme. Az én szememet sikerült felnyitnia.
A könyvet köszönöm a Harmat Kiadónak, érdemes volt kiadni!
Vélemények a témáról, a könyvről:
Be kell vallanom, (sajnos) ritkán olvasok hasonló témájú könyveket. Legutóbb talán még a főiskolán (nem volt az olyan régen, 2-3 éve). Buddhizmusról viszont még egyáltalán nem olvastam, pedig van egy nagyon jó barátom, aki előszeretettel gyakorolja ezt a vallást.
Gyerekként viszont rengeteget hallottam vallásokról és filozófiáról, édesapámnak köszönhetően, így nem volt teljesen ismeretlen, amiről Potter ír.
A három kör elmélete nagyon érdekes, szinte minden témánál eszembe jutott valami, amiről a főiskolán vagy a szüleimtől hallottam már korábban is.
A tartalomról:
Nem csak a fizikai fájdalom, hanem az érzelmi fájdalom is része az életünknek. Csak abba kell belegondolni, hányszor veszekszünk szeretteinkkel, vitatkozunk minden apróságon, megbántva ezzel azokat, akik közel állnak hozzánk. Mégis megtesszük. Talán Potternek igaza van, és azért tesszük, hogy érezzük, tényleg élünk. Ahogy a fájdalomról szóló részt olvastam, akaratlanul is egy dalt kezdtem el magamban dúdolni: Kalapácstól a Nincs baj címűt. Annak így szól a szövege: "Nincs baj, ameddig érzed, hogyha fáj... Az élet ilyen, néha fáj." Amíg fáj, addig legalább élünk. Amíg élünk, nincsen semmi baj. :)
Mindhárom körben megtaláltam a magam érdekességét, azt a dolgot, ami leginkább felkeltette az érdeklődésemet, és mivel nem szeretnék az egész könyvről írni (mert akkor nem lenne értelme ugye, hogy elolvasd :)), ezért csak ezekre a témákra térnék ki.
A monizmusnál az elefánt példája az, ami elgondolkodtatott. A nézet szerint mindenki másképpen "látja", érzékeli az elefántot. A vak emberek körbeállják, megfogják, és mindenki másmilyennek látja. Az emberek nem hisznek a másik igazában, az elefánt viszont nem szól nekik, hogy csupán egy részét ismertétek meg, mindenkinek igaza van.
Sokszor az életben is abba a hibába esünk, hogy egy valamilyen oldalról megismert dologban a saját igazunkat hajtogatjuk és meg sem fordul a fejünkben, hogy esetleg nem csak nekünk, hanem a vitapartnerünknek is igaza lehet - ez rengeteg konfliktust képes szülni.
A dualizmusnál először meglepődtem, hogy a nézethez kapcsolható a jin-jang, aztán jót derültem a Csillagok háborúja hasonlaton, amikor a fény és a sötétség harcol egymás ellen. Miután rájöttem, mennyire igaza van Potternek ebben, számtalan mese jutott eszembe, ahol a jó és a rossz küzd egymás ellen.
Mint már említettem, ezekben a témákban kevés ismeretem van, a jin és a jang ételekről nagyon szívesen és érdeklődve olvastam. Attól tartok, kénytelen leszek kijegyzetelni ezt a részt a könyvből, hasznos lehet a későbbiekben.
Egy idézetet, talán a hozzám legközelebb állót mégis kiírnék, hogy tanuljatok:
"Ha az ebéd és apu figyelme között kell választaniuk, mindig az utóbbi győz, mert ez mélyebb szükséglet. Az, hogy apu, anyu vagy mások észrevegyék, még az evésnél is fontosabb. Ha pedig apu és anyu nem tud odafigyelni, mert reggeltől estig a munkahelyén van, netán elvált, részeg, börtönben ül vagy meghalt, esetleg folyton missziós utakra jár, akkor ez a szükséglet nem lesz betöltve, a gyermek személyisége pedig rémesen eltorzul és szenvedni fog. Ez mindnyájunkra igaz.
Hasonlóan fontos, hogy meghallgassanak minket. A kicsik gügyögnek és gagyognak, amikor még nem tudnak beszélni - azért csapnak zajt, hogy meghallgassák őket. A gyerekeknek fáj, ha nem hallgatják meg őket. A felnőtteknek is szükségük van arra, hogy mások végighallgassák és megértsék őket, még ha nem is értenek egyet velük."
Az ember társas lény, szükségünk van egymásra ahhoz, hogy bízhassunk a világunkban.
A könyv utolsó részében feltett kérdések és válaszok oda valók, kár lett volna kihagyni onnan. Érdekes, hogy olvasás közben nekem is lett volna kérdésem Potterhez, aztán ugyanazt a kérdést tette fel más is neki.
Az egyik részben azt olvastam, hogy Potter nem megtéríteni akarja az olvasót, hanem felnyitni a szemét, hogy ezeknek a köröknek és nézőpontoknak bizony van értelme. Az én szememet sikerült felnyitnia.
A könyvet köszönöm a Harmat Kiadónak, érdemes volt kiadni!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése