2012. március 2., péntek

David Almond: A Vadóc

Szerző: David Almond
Címe: A Vadóc
Fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás
Kiadó: Pongrác 
Kiadás éve: 2009
78 oldal
















Fülszöveg:
A tizenéves Blue Baker egy történeten dolgozik. Nem varázslókról meg tündérekről meg „boldogan éltek”-ről szóló mesét, hanem egy igaz történetet ír vérről, magányról, félelemről, kalandokról… Mert ilyen a való élet. Legalábbis Blue számára. Mivel meghalt az édesapja, és Hopper, a városi vagány rászállt.
De Blue fura, vad, varázslatos és sötét története saját életet él, és mikor a vadóc éjszaka meglátogatja Hoppert, Blue elgondolkodik rajta, hogy hol végződik ő, és hol kezdődik a vadóc.

David Almond csodálatos sztoriját Dave McKean fantasztikus illusztrációi teszik teljessé.


A könyvről: 
Külön nagy taps Dave McKean-nek, mert az illusztrációkról alig bírtam levenni a szemem. Semmi extra, egyetlen szín, mégis annyi minden van ezekben a képekben. Ugyanúgy, ahogy a szövegben is.
78 oldal. Semmi. Hatalmas betűkkel, sortávolsággal, margóval, sok képpel. Mégis annyi mindent ad a könyv, és annyi mindent mond. 
Egy Blue nevű kisfiú mesél. Blue Baker. 
Történet a történetben: Blue elmeséli, hogy régebben, amikor édesapja meghalt, elkezdett egy történetet írni egy vadócról. A történetből kapunk néhány részletet. Már az elején úgy éreztem, hogy Blue egy kicsit a Vadóc, és a Vadóc egy kicsit Blue. Aztán jött a következő mondat: "Néha úgy tűnt, mintha én lennék ő, és ő meg én." Nyugi, Blue, nekem is! :-) 

Talán Vadóc lenne Blue másik énje? Én végig úgy olvastam a történetet, hogy erre gondoltam: leírta énjének azt a részét, amit fél vagy nem akar kimutatni, ahogy nem akar megnyilvánulni. 
Mert a Vadóc is csak egy kisgyerek, akármilyen vad... Nem csak a rajzokból tudhatjuk ezt meg, hanem abból is, ahogy az illatokhoz viszonyul: az édesanya illata a legfinomabb, legcsalogatóbb. Nem beszélve a kishúg illatáról, tehát összefoglalva: a család illata az, ami magához vonzotta. A család az, aki miatt Blue nem lett Vadóc. 

Én már az elején elszomorodtam: egy kisfiú apa nélkül. El sem tudnám képzelni még így, 23 évesen sem, hogy nincs apukám. Borzasztó, elviselhetetlen érzés lehet... Inkább nem gondolok bele. 
Míg olvastam, eszembe jutottak azok a gyerekek, akiket tanítok/tanítottam. Melyiknek adnám a kezébe, hogy olvassa el? Mennyire lennék bátor, hogy ezt a könyvet ajánljam nekik? 
A gyerekeknek is meg kell ismerniük a halált. De vajon mennyi idősen? Kerestem a jól megszokott Pongrácos korhatáros karikát a könyvön, de nem találtam. 

Kedvem lenne egy 8, 10, 12, 14 és 16 éves gyerek kezébe nyomni a könyvet, hogy mind olvassák el, és mondják el nekem, mit adott nekik a könyv, mit jelentett számukra ez a 78 oldal. Nagyon érdekelne, hogy mi az, amit egy nálam 10 évvel fiatalabb belelát a történetbe... 
Azért megmosolyogtam, ahogyan Blue írta a történetet: helyesírási hibákkal és olyan "magyartalan" mondatokkal. Aranyos volt. :-) 

A vége pedig teljesen meghatott. Nincsenek a könyvben hatalmas fordulatok és nem is áll csupa izgalomból. Valamiért mégis olyan "végig akarom olvasni megszakítás nélkül"-könyv. Én el tudnék képzelni ennek egy jó kis folytatást, ami ugyanennyire meghatja az embert. Én szeretném átölelni Bluet... Vadócot... Jesst... Na jó, kicsit túlzásba viszem mostanában az empátiát, erről le kéne szoknom. 

Pongrác még mindig a kedvenc kiadóm. Pongrác bácsi, köszönöm ezt az újabb élményt, amit egy újabb könyved nyújtott! 

Aranyos, szeretnivaló, de szomorú történet. Vannak könyvek, amikor az ember elfelejti, hogy csak olvas, és nem a környezetét nézi külső szemlélőként. Ez ilyen. De emellett megtaláltam benne a jókedvemet is. Két kocka egy tábla fehércsokiból a léleknek. 

Pontozásom:
Történet: 5/5 
Borító: 5/5, az író és cím felírásának módja kifejezetten tetszett
Megfogalmazás: 5/5, még a szándékos helyesírási hibákkal is. :-) 
Karakterek: 5/5 

(Végre egy könyv, amiben nem volt elgépelés, semmi hiba... a szándékosokon kívül, természetesen.

1 megjegyzés :

  1. Fordította: Szabados Tamás (talán ez sem mellékes információ)
    N

    VálaszTörlés