Stephen King: Nem jön szememre álom

Szerző: Stephen King

Cím: Nem jön szememre álom

Eredeti cím: Insomnia 

Fordította: Bihari György

Kiadó: Európa Könyvkiadó 

Kiadás helye, ideje: Budapest, 2001 

Oldalszám: 684















Fülszöveg:

Ralph Robertsnek van egy kis problémája: újabban alvászavarokkal küszködik. Vagyishogy jóformán le se hunyja a szemét. Miközben pokoli kínokat áll ki, különös dolgokra lesz figyelmes megszokott környezetében: látomásai vannak, amelyek mégsem nevezhetők egykönnyen a képzelet szülöttének.

Komoly probléma – bár talán nem is olyan ritka, mint hinnénk. De hát Ralph világéletében Maine államban, Derryben élt, márpedig Derry közismerten más, mint a többi város. Most is valami hátborzongató zajlik Derryben, a hétköznapi élet megszokott felszíne alatt lenyűgöző és rémítő erők dolgoznak. A természetes és véletlen halálok száma egyre nő, s Ralph valahogy nyakig benne van az egészben. A barátai nemkülönben. Akárcsak az idegenek, akik útjukat keresztezik.

A könyvről: 

Valamiért mindig nehezen állok neki King olvasásához. Az elején nagyon keveset olvasok és ritkán, aztán valahol a könyv negyedénél elkezd érdekelni, és sűrűbben, többet veszem a kezembe. De még akkor is, ha nagyon tetszik, ha leköt... akkor is nagyon lassan sikerül csak elolvasnom, és nem tudom, hogy miért. 

Általában több könyvbe kezdek bele egyszerre, emellett sok mást olvastam, csak ezt nem. Az eddigi Kingekkel minddel így voltam. Illetve talán eggyel nem, az Állattemetővel. Remélem, hamarosan találok egy újabb könyvet tőle, amit szinte órák alatt fogok "megenni". :D 

Nos, a helyszín: Derry. Megmondom őszintén, én szeretem Derryt. Az AZ óta nagyon csípem ezt a várost, ahol semmi sem normális, mindig történik valami furcsaság, valami félelmetes.

Most sincs másképp. 

"Ralph Robertsnek van egy kis problémája: újabban alvászavarokkal küszködik. Vagyishogy jóformán le se hunyja a szemét. A helyzet napról napra romlik: előbb csak négykor, aztán háromkor, később már kettőkor ébred. Miközben pokoli kínokat áll ki, különös dolgokra lesz figyelmes megszokott környezetében: látomásai vannak, amelyek mégsem nevezhetők egykönnyen a képzelet szülöttének." 

Amikor a történet elkezdődött, és azt olvastam, hogy haldokló feleség, meg szomorú férj, meg mi lesz velem egyedül, akkor arra gondoltam, hogy én ezt most becsukom, és nem olvasom végig, mert az ilyenektől általában "nem jön szememre álom". De aztán valamiért elkezdett érdekelni, és mindig olvastam belőle egy kicsit. Örülök, hogy nem arról szólt az egész könyv, hogy a nő haldoklik, vagy meghalt, és a férj szenved. Az ilyen történeteket nagyon nem szeretem... Álmatlanság, hallucináció (vagy mégsem?), félelem, szerelem, fényburkok... Volt itt minden. 

Nagyon bejött ez a fényburokvilág. Nem szeretném lelőni a poént, nem is fogom, de a fényekről beszélnünk kell. Kíváncsi lennék, hogy én milyen színeket látnék egyes emberek körül... Nyilván akad olyan a környezetemben, ahol vöröset, mint a szerelem. Akad rózsaszín, az álmodozás... Talán méregzöld is, sajnos. 

A Molyon öt csillagból négyet kapott tőlem. Azért csak négyet, mert nagyon lassan haladtam vele, és még nem jöttem rá, hogy ez kinek a hibája.

Én csíptem a szereplőket. Még a kutyát is. 

De... én nem féltem. Számomra nem félelmetes volt, hanem valami más. Érdekes, lekötött, mintha egy fantasyt olvasnék. A könyv háromnegyede nagyon tetszett, a vége annyira már nem, eltúlzottnak éreztem, soknak. A kevesebb néha több. Ezt már más könyvnél is írtam, azt hiszem.