Talán nem szabadott volna egyik után rögtön kezdeni a másikat, mert ez most sok(k) volt. Azt hiszem, egy kis időre félreteszem, és nem olvasok tőle. Úgyis van mit olvasnom ezeken kívül is. :)
Nos, Tótumfaktum.
"- Tudta, hogy el fogjuk bocsátani, ugye?
- Egy főnökön nem olyan nehéz eligazodni."
Nem is tudom... Stílusra ugyanaz, mint a Posta. De mitől is lenne más? Hiszen az író ugyanaz. :)
Nem tudok róla annyit írni, mint a Postáról. Nem tudok mibe kapaszkodni ennél a könyvnél. Itt most nincs egy fix. munkahely, ami köré épülhetne a történet. Nem is tudom elmesélni, hogy miről szól... Valahogy olyan érzésem volt a könyvvel, hogy nincs, ami elkezdje és nincs, ami befejezze, a történet csak megy...megy...megy... Mintha az élet sok egymás mellé rakott Tótumfaktumból állna, és végtelen lenne, mint a világegyetem.
Chinaski még mindig az az ember, akit egyrészt nagyon bírok és jó arcnak tartok, másrészt szembeköpném. Ez a kettősség végig bennem volt, amíg olvastam.
Meg kell hagyni, ennek a könyvnek a befejezése is nagyot ütött, ahogy a Postánál is. Ugyanaz a gondolat bennem: "Most mi vaaaaan???"
A borítója ennek is nagyon ott van, bár nálam még mindig a Posta a nyerő Bukowski-téren... Sajnálom, de nem tudok róla többet írni... Üres...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése