2013. október 9., szerda

Mikszáth Kálmán: Különös házasság

Szerző: Mikszáth Kálmán
Cím: Különös házasság
Eredeti kiadás: Légrády Testvérek, 1901
Az én példányom: Szépirodalmi, 1972
416 oldal 















Fülszöveg: 
A regény témáját egy reformkori szájhagyomány adta; a dúsgazdag Buttler János és a katolikus paptól megejtett Dőry Mária kényszerházasságának különös története az aulikus és klerikálius erők ellen küzdő hajdani szabadelvű nemesség között terjedt szájról szájra, egy hosszan húzódó, 19. század elején zajló botrányos válóper kiszivárgott adatai alapján. 
A klérus rögtön a regény megjelenésekor igyekezett néhány ténybeli eltérés alapján hitelt vesztetté tenni a regény vádló művészi igazságát. 
Mikszáth két erő küzdelmét ábrázolta regényében: a nagyurak és nagypapok világa áll az egyik oldalon, s a szálak elvezetnek elzárt papi szemináriumokba, a császári udvarba, a pápai kúriára is. A másik oldalon Buttler János mellett felsorakoznak a Bernáthok, Fáyhoz hasonló kuruckodó magyar kisurak, a korai polgárságnak olyan különcködő típusai, mint az öreg Horváth; néma társként pedig szeretetével és rokonszenvével ott áll - Tóth uram, a röszkei kocsmáros és Vidonka, a népi ezermester személyében - maga a nép is. Ők már a jövő ígéretét, 1848 egykor majd fellobbanó tüzét hordják magukban. 

A könyvről: 
Azt valljuk be, hogy egy klasszikus író által írt könyvről kissé megszeppentebben írjuk az értékelésünket, ha valami nem tetszett, annak szavakba foglalását jobban átgondoljuk, ha valami tetszett, igyekszünk komolyabban megfogalmazni. 
Mert azért lássuk be, egy Mikszáth-értékelést nem kezdhetek úgy, hogy "nagyon bejött, jó arc az író, van stílusa". Amíg Varró Daniról így írnék, Mikszáthnál ezt a stílust és megfogalmazást most egy kevéske időre beteszem az íróasztalom fiókjába. 

Mikszáth ehhez a művéhez egy megtörtént esetet vett alapul, egy gyönyörűen felépített korrajzzal fűszerezve. Igényesen mutatja a 19. század eleji életet, a házasságok születését, a mindennapokat, az emberek gondolkodásmódját. 

A történet kezdetén a kissé töketlen főhős, Buttler mély és visszavonhatatlan szerelembe esik Horváth Piroskával, amikor úgy határoz, hogy elveszi feleségül - ha a lány édesapja beleegyezését adja. 
Azonban a történet váratlan fordulatot vesz, ugyanis ezzel párhuzamosan, egy másik birtokon az idős Dőry fura rosszulléteket tapasztal Mária nevű leányán: a lányt a helyi plébános ejtette teherbe. Hogy az ügyet elsimítsák és hogy a nép ne vegye őket a szájára, Dőrynek az az ötlete támad, hogy egyik diákhoz adja lányát: kiszemeltje éppen Buttler lesz, akit kényszerrel vitetnek pap elé, s kényszerrel vesznek rá egy elrendezett, nem kívánatos házasságra. 
Ezután folyamatos perek, hazugságok és igazságok következnek, hogy az ügy valamilyen módon megoldódjon. Hogy megoldódik-e, az a könyvből kiderül. :) 

Tetszik, hogy nem egy tipikus történelmi regényt olvashatunk, hiszen a szereplők hétköznapi emberek, általuk ismerhetjük meg az adott kort. A történet jól mutatja, hogy már ekkor is annak volt nagyobb a hatalma mások felett, akinek nagyobb volt a neve (Dőry báró). 
Mikszáth nagyon részletesen és színesen ír, ami miatt néha vontatottnak tűnhet a regény, de ezek nélkül a részek nélkül olyan lenne a történet, mint egy festmény, ami csak kontúrból áll, csak a fekete egyenesekből, színekkel nem kitöltve, árnyalatokat nem használva. Kellemesebb ránézni egy színekben pompázó, változatos festményre, mint egy komor, fekete-fehér vászonra. 

Pontozásom:  Történet: 5/5
Megfogalmazás: 5/5
Szereplők: 5/5
Szereplők kidolgozottsága: 5/5
A kor ábrázolása: 5/5

1 megjegyzés :

  1. casino, poker room, blackjack, bingo
    casino, poker room, blackjack, bingo room, blackjack, งานออนไลน์ bingo room, poker https://vannienailor4166blog.blogspot.com/ room, poker room, poker room, poker room, septcasino.com poker ventureberg.com/ room, deccasino poker room,

    VálaszTörlés