Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

Szerző: Benyák Zoltán

Cím: Az utolsó emberig

Borító: Földi Andrea

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2018

ISBN: 978 963 293 210 1

351 oldal, 3499 Ft

Fülszöveg:

Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra. 

A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az új világ közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, De Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért. 

Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük. 

Benyák Zoltán, aki olykor vérfagyasztóbb, mint Stephen King, máskor merészebben mesél, mint Neil Gaiman, ezúttal a világ legkegyetlenebb küzdelméről ír, amely átível történelmünkön - a régmúltból az elképzelt, távoli jövőbe. 

A könyvről: 

Benyák Zoltán előző regényéről, A nagy Illúzióról írtam már a blogban, sőt, a 2017-es évem toplistájának első helyezettje lett. Éppen ezért nagyok voltak az elvárásaim Zoltán új könyvével kapcsolatban. Tény, korábbi kedvencemet nem tudta überelni, ám Az utolsó emberig is egy élvezhető, tartalmas, mozgalmas regénynek ígérkezett már az első oldalain is. 

"A nő Isten egyik legszebb csodája. Képes élettel megtölteni az üres teret, nagyon mély gödörbe lökni a férfit, de onnan egyetlen mozdulattal ki is rántani, ha kedve úgy tartja."/48. oldal/

Sokáig azt gondoltam Benyák Zoltánról, hogy azért ilyen népszerűek a könyvei, mert mindenkinek ír, s nem is vártam semmiféle irodalmiságot, magasságot tőle, ám amikor először a kezembe vettem egy regényét, hatalmas pozitív csalódás volt számomra - hiszen ez sokkal több, mint amire számítottam! Szerencsére most sem kellett csalódnom, a színvonal nem csappant, az események pörgősek, a megfogalmazás igényes. 

Már októberben bejelöltem moly.hu-n, hogy elkezdtem az olvasást, viszont várni szerettem volna vele addig, amíg nem kell a munka miatt rendszeresen félbehagyni az olvasást a legizgalmasabb részeknél. Szerettem volna kiélvezni, teljesen odafigyelni, mert tapasztaltam már, hogy Zoltán könyvei nem arra valók, hogy unalmas 5 percekben olvassak belőle 2-3 oldalt. 

Szándékosan nem olvastam fülszöveget, mert magam szerettem volna rájönni a történet logikájára. Egyáltalán nem bántam meg, hogy így estem neki, hogy semmit nem tudtam - még azt sem, miről fog szólni. 

Kedvelem azokat a könyveket, amelyek más korban játszódnak, ez a regény pedig bővelkedett az ilyenben, ugyanis egyes szakaszai más-más korban játszódik. A fülszöveg olvasása nélkül úgy a második-harmadik ilyen szakasznál lesz teljesen átlátható, hogy a főhősök ugyanazok maradnak, csak a nevük, kinézetük változik: már az ember létezésének kezdete óta küzdenek egymás ellen sok életen keresztül, egészen a végéig. Akár a legnagyobb jó és gonosz, vagy a Menny és a Pokol. Legalábbis eleinte így tűnik, később azonban már nem minden fekete és fehér, az élet ellentétek kezdenek veszíteni erejükből, s elérkezünk oda, hogy a jó és a rossz érdeke is ugyanaz lesz, terveik találkoznak. 

Ahogy ízlelgettem Benyák Zoltán sorait, mondatait, a karácsonyi hangulatnak köszönhetően eszembe jutott egy hasonlat. Olyan ez a könyv a többi között, mint egy képviselőfánk a linzerek között. A linzereket megfogjuk, jártunkban gyorsan bekapunk belőlük egyet, de a képviselőfánkkal másképpen viselkedünk. Előkészülünk, tányért, villát teszünk az asztalra, lassan esszük, ízlelgetjük. Nagyobb a felhajtás, nem akarunk sietni vele. 

A két főhős, függetlenül attól, hogy jónak vagy rossznak látjuk őket, szerethető, a szerző jól kidolgozta a karaktereiket, megismerhetőek, a későbbiekben pedig könnyen felismerhetőek. A történet körülöleli az emberiséget az 1500-as évektől napjainkig, sőt, még a távoli jövőbe is elutazunk általa, bepillantást nyerünk a régi korok Párizsába, Londonába és megízlelhetjük, milyen egy poszt-apokaliptikus világban élni. Olyan nevek tűnnek fel az oldalakon, mind De Sade márkié vagy Hasfelmetsző Jacké, akik életének leírása ugyan megkérdőjelezhető, ám ezzel az olvasó nem ér rá igazán foglalkozni, a szerző ugyanis egy percig sem hagy minket pihenni. 

Összességében: 
Kedvelem a naplókat, az E/1-es történetvezetést, ez pedig egy naplóregény, több felvonásban, több színtéren és időben. A mesélő - a főhős Jó - rendszeresen kiszól az olvasóhoz, ezzel bevonva őt is a történetbe. Vannak visszatérő motívumok, kifejezések, amelyek nem engedik elfeledtetni, hogy a két (vagy három) főhős minden egyes korban ugyanaz. A könyv eleje izgalmas, érdekes és részletes volt, a közepétől már felpörögtek az események, azonban nem is ez volt számomra a legszembetűnőbb, hanem hogy a főhősök mintha kezdték volna megszeretni egymást, s már nem azért várnák a találkozást, amiért korábban. Kedveltem, olyannyira, hogy a következő, év végi összesítő blogbejegyzésemben is fontos szerepet szánok neki. 

Pontozásom: 
Borító: 5/5
Történet: 5/5
Stílus: 5/5
Karakterek: 5/5 

Köszönöm szépen a szerzőnek, Benyák Zoltánnak, hogy ismét belépőjegyet kaptam abba a csodás világba, amely az ő fejében született meg, s az olvasók fejében teljesedhet ki.