Szerző: R. Kelényi Angelika
Cím: Az ártatlan III. - A párizsi nő
Borítóterv: Faniszló Ádám
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018
ISBN: 978-615-5692-89-5
411 oldal, 3499 Ft
Fülszöveg:
1610 áprilisában Fabricius Flóra és szerelme, a jóképű, de cseppet sem makulátlan múltú Lorenzo Mariani Párizsba érkezik. Nem idilli utazásra vállalkoztak, a biztos halál elől menekülnek a francia fővárosba.
Egy nagyvilági életet élő, gyönyörű hölgy segíti őket, akinek gyökerei a velencei Marianni házhoz kötődnek. Flóra hamarosan megismeri a féltékenység és az asszonyi cselszövés legmélyebb bugyrait. Gyilkosság, vágy és gyűlölet kíséri minden léptét, miközben rájön, hogy még a Tuileriák palotájában sincs biztonságban.
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas ínő 17. század elején játszódó regénye kalandos, izgalmas és vérfagyasztó történetet mesél el, mely szokás szerint nem nélkülözi a romantikát és a korhű történelmi hátteret sem.
A borítóról:
A trilógia első részén egy tükör, a másodikon egy képkeret, a harmadikon egy kissé más cirádákkal színezett képkeret található. Még mindig nagy rajongója vagyok Ádámnak és a borítóinak, imádom, amit Angelika könyveivel (is) művel. A három kötet egymás mellé fektetve pedig egyszerűen szavakban nem mérhető gyönyörűség! Puszi, Ádám! :)
A könyvről:
Szegény könyvet megvárattam, néhány hónapot pihent nálam, míg végre sikerült kézbe vennem - s de jó, hogy végül megtettem! Nem voltak fenntartásaim, tudtam, hogy csak jó lehet, hiszen az első két kötet már megmutatta, mit nyújt az olvasónak, itt már csak élvezni kellett és várni, hogy hogyan alakul Flóra és Mariani sorsa.
Bevallom, nem gondoltam, hogy ebből a történetből kihozható még több, mint amit Angelika eddig adott nekünk, de erre rácáfolt. Ismét izgalmas, letehetetlen, fantasztikus könyvet vehettem a kezembe.
"Ideig – óráig elviselem, hogy nem szerelmes belém, de eljön az a perc, amikor már kevés lesz kettőnknek az én szerelmem."/97. oldal/
Én az a párhuzamosan olvasó fajta vagyok... Lassan ízlelgetem Závada egyik kötetét, közben pedig kezembe vettem ezt is, hogy lazább percekben ezt olvasgassam. Szeretem Angelika stílusát, mert nem kíván teljes magányt és nyugalmat, tudom olvasni akkor is, amikor közben egyéb tennivalóm is akad. Talán ez (is, na meg az érdekessége) az oka, hogy bár később kezdtem, mint Závadát, mégis ezt fejeztem be előbb.
Tegnap éjjel hazaért munkából a Kedves, s mikor megkérdezte, hogy telt a délutánom/estém, közöltem félvállról, hogy befejeztem Angelika könyvét. Elkerekedett a szeme, hogy máris végeztem, s akkor még nem is sejtette, hogy ennek mi lesz a következménye: ezután ugyanis hosszas, részletes élménybeszámolót tartottam, elmeséltem, miről szól és hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem. Egyszerűen képtelen voltam elszakadni a történettől...
"Rá kellett jönnöm, az igazi fertő nem a pocsolyából, hanem a csillogó szalonokból indul, és a tisztességet sajátosan, önös érdekeik szerint mérik."/376. oldal/
Ami kifejezetten szimpatikus volt, hogy a pörgős események, izgalmas cselekményleírás mellett a szerző arra is odafigyelt, hogy a főhősök átmenjenek egy várható jellemfejlődésen. Jó volt végigkövetni, ahogy Mariani egyre másképp látja az életet, a házasság és szerelem fontosságát, s ahogy Flóra már nem szívből kíván ítélkezni, hanem igyekszik megérteni a maga körül történteket. Ezen persze csak segített az a plusz, amit a kötet nyújtott, amikor Mariani átvette a szót Flórától, és végre elkezdtük az ő szemszögéből megélni a történéseket. Addig a pillanatig - noha végig szerettem az ő karakterét - egy kicsit haragudtam rá, no meg kollektíven az egész férfitársadalomra, a makacsságuk, érzéketlenségük miatt. Bosszantott, hogy ha már egy kitalált történetben sem mutatja ki a férfi az érzéseit, vagy esetleg nincs is neki, akkor mit lehet várni a valóságban? Szerencsére azonban Mariani meghallotta ezeket a belső kis monológjaimat, ugyanis végre fény derült arra, milyen kétségek és érzések dúlnak benne.
Összességében:
Angelika pontosan tudja, hogyan gondolkodnak a nők, az pedig ijesztő, hogy ugyanez elmondható a férfiak gondolkodásáról is. Ha nem tudnám, ki a könyv szerzője, Mariani részére csuklóból rávágtam volna, hogy férfi írta, ettől pedig olyan hihető és szerethető lesz... S amikor már éppen felbosszantana valami a könyvben, csavar egyet mindenen, a cselekményen, a hangulaton, a légkörön. Okkal az egyik kedvenc kortárs magyar írónőm ő.
Ha valaki egy kicsit is kedveli a történelmi romantikus köteteket, annak bizony kötelező olvasmány... Én most csak két dologra tudok gondolni: 1. mennyire nagy baj lett volna, ha ez a trilógia kimarad az életemből... 2. Mi lesz velem Flóra és Mariani nélkül? :)
Tökéletes befejezése egy érzelmeket megdolgoztató, eseménydús sorozatnak.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése