Cím: Tizenhárom almafa
Kiadó: Kráter
Kiadás éve: 2002
ISBN: 963 9195 38 3
224. oldal, 1880 Ft
Fülszöveg:
Táncos Csuda Mózsi kalandjai Erdély visszacsatolásakor kezdődnek, a katonaságnál folytatódnak s a háborús megpróbáltatások után "a hegylakó népek ősi türelmével" várt és a tavaszi megújulást remélő hétköznapokkal zárulnak; "Mert Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek".
A már emigrációban élő írófejedelem szatírájában a kipellengérezett politikai-társadalmi hazugságok, ostobaságok özöne árad, s a regény ábrázolt idejében még tombol a nyilasoktól a kommunistákig kavargó-tülekedő érdekcsoportok emberellenes rémuralma.
Kapcsolatom a könyvvel:
Wass Albert neve senki számára nem ismeretlen, a vélemények azonban megoszlanak róla, moly.hu-n pedig vita is kerekedett már abból, vajon milyen ember lehetett ő.
Pannonfaterrel egyik nap Wass Albertről beszélgettünk, és arról, egy könyvről alkotott véleményünket vajon befolyásolja-e, hogy a történet írója hogyan élt, hogyan gondolkodott. Én azt mondtam, nekem sokat számít, míg ő kitartott az álláspontja mellett, hogy abszolút nem ezzel kell foglalkozni, ha egyszer egy mű jó, írhatta akármilyen rossz ember, és ha valami nagyon rossz, akkor viselkedhetett az írója a legpéldásabban, attól még nem lesz szerethető. Aztán az is lehet, hogy tévesen ismerjük az életrajzot, mindenesetre ez a téma is megérne egy külön blogbejegyzést, talán Pannonfater egyszer megírja majd. :)
Tulajdonképpen az ő ajánlására vettem végülis kezembe harmadjára is egy WA-kötetet, amit kinyitottam, azonnal beleolvastam, s onnantól kezdve nem volt megállás, amikor éppen nem olvastam, mindig visszavágytam a könyvhöz.
A történetről:
Az első szokatlan dolog, amire felfigyeltem, hogy a történet nincs fejezetekre bontva. Alapvetően zavarni szokott, ha ilyennel találkozom, ugyanis szeretem úgy félretenni az aktuálisan olvasott könyvet, hogy egy fejezet végén hagyom félbe, így viszont erre nem volt lehetőségem. Ugyanakkor a fejezetekben előfordultak időbeni ugrások, sorkihagyással jelezve, ezért ebben az esetben nem volt hiányérzetem a fejezetek nemlétezése miatt.
A történet kettős hangulata hamar magával ragadott, az erdélyi magyarok keserű sorsa számtalan humoros jelenetbe burkolva, sokszor úgy mosolyogtam a szeretnivaló főhősön, hogy közben mégis fájt a szívem az ő, a családja, és az ismerősei sorsa miatt.
Mózsi elfogadja a sorsát, s igyekszik minden élethelyzetből abba kapaszkodni, ami szórakoztatja, hiszen a körülötte történő dolgokat talán csak így lehet elviselni.
Számtalan olyan székely/román szóval, kifejezéssel találkoztam a történetben, amelyek jelentésének utána kellett néznem (pl. fuszulyka, pakurár), ám az olvasás élvezetén ezek a pár perces, "kutatómunkával" töltött megszakítások sem csorbítottak.
Wass Albert karakterei kiváló tanítói annak, hogyan kell - és hogyan nem szabad - embernek lenni, megmutatják, hogy nem biztos, hogy eszes az, akinek három csillag díszíti a ruháját és buta, aki egy csöndes, kopott, öreg házban él egy kicsi falu határában. Gyönyörű mese ez arról, hogyan kell minden körülmények között embernek maradni, méltósággal elviselni, ha rosszul ítélnek meg az emberek.
A történet legcsodálatosabb "alkotóeleme" a szerző egyszerű, mégis csodálatos nyelvezete mellett Mózsi, akinek úgy vág az esze, mint a borotva. Az emberek előítéletességét rendszeresen a saját javára fordítja, s úgy húz be a csőbe mindenkit, aki ezt érdemli, hogy azok észre sem veszik. Rég nem olvastam már olyan könyvet, amelynek a főhősét annyira megszerettem, mint ezt a drága Mózsit.
Nem egy csöpögős könyv ez, mégis, észrevétlenül is hatalmas szerepet kap az összetartás, a család, a barátság és legfőképpen, mindenen túl az élni akarás, akármit hoz az élet.
A Mózsiban dúló harcok ma is, minden korban aktuálisak, ezért csodálatos tanító lehet ez a történet. Már elő is készítettem a következő kötetet a szerzőtől, ugyanis nem hiszem, hogy sokáig kibírom a csodálatra méltó elbeszélése nélkül.
Köszönöm, Pannonfater, hogy rábeszéltél! :)
Pannonfaterrel egyik nap Wass Albertről beszélgettünk, és arról, egy könyvről alkotott véleményünket vajon befolyásolja-e, hogy a történet írója hogyan élt, hogyan gondolkodott. Én azt mondtam, nekem sokat számít, míg ő kitartott az álláspontja mellett, hogy abszolút nem ezzel kell foglalkozni, ha egyszer egy mű jó, írhatta akármilyen rossz ember, és ha valami nagyon rossz, akkor viselkedhetett az írója a legpéldásabban, attól még nem lesz szerethető. Aztán az is lehet, hogy tévesen ismerjük az életrajzot, mindenesetre ez a téma is megérne egy külön blogbejegyzést, talán Pannonfater egyszer megírja majd. :)
Tulajdonképpen az ő ajánlására vettem végülis kezembe harmadjára is egy WA-kötetet, amit kinyitottam, azonnal beleolvastam, s onnantól kezdve nem volt megállás, amikor éppen nem olvastam, mindig visszavágytam a könyvhöz.
A történetről:
Az első szokatlan dolog, amire felfigyeltem, hogy a történet nincs fejezetekre bontva. Alapvetően zavarni szokott, ha ilyennel találkozom, ugyanis szeretem úgy félretenni az aktuálisan olvasott könyvet, hogy egy fejezet végén hagyom félbe, így viszont erre nem volt lehetőségem. Ugyanakkor a fejezetekben előfordultak időbeni ugrások, sorkihagyással jelezve, ezért ebben az esetben nem volt hiányérzetem a fejezetek nemlétezése miatt.
"- Na lássa - magyarázta el Mózsi a dolgot a dunántúlinak -, ahány katona, mind egyet gondol az egyenruhában. - S mégis háború van - így a dunántúli. - De nem a katonák csinálják."
/36. oldal/
A történet kettős hangulata hamar magával ragadott, az erdélyi magyarok keserű sorsa számtalan humoros jelenetbe burkolva, sokszor úgy mosolyogtam a szeretnivaló főhősön, hogy közben mégis fájt a szívem az ő, a családja, és az ismerősei sorsa miatt.
Mózsi elfogadja a sorsát, s igyekszik minden élethelyzetből abba kapaszkodni, ami szórakoztatja, hiszen a körülötte történő dolgokat talán csak így lehet elviselni.
"- Így van ez kérem! Ilyenek ma az emberek! Közéjük dobnak egy szót, ők meg mondják tovább, anélkül, hogy gondolkodnának rajta!"/148. oldal/
Számtalan olyan székely/román szóval, kifejezéssel találkoztam a történetben, amelyek jelentésének utána kellett néznem (pl. fuszulyka, pakurár), ám az olvasás élvezetén ezek a pár perces, "kutatómunkával" töltött megszakítások sem csorbítottak.
"- Fene megette ezt a sokféle testvériséget - sóhajtott föl Mózsi sok idő múltával.- Miért? - riadt föl Vitális.- Mert a végin még elvész közöttük az ember, azért."/194. oldal/
Wass Albert karakterei kiváló tanítói annak, hogyan kell - és hogyan nem szabad - embernek lenni, megmutatják, hogy nem biztos, hogy eszes az, akinek három csillag díszíti a ruháját és buta, aki egy csöndes, kopott, öreg házban él egy kicsi falu határában. Gyönyörű mese ez arról, hogyan kell minden körülmények között embernek maradni, méltósággal elviselni, ha rosszul ítélnek meg az emberek.
"- Tán az Istent is elpusztíták már erről a világról?"/215. oldal/
Nem egy csöpögős könyv ez, mégis, észrevétlenül is hatalmas szerepet kap az összetartás, a család, a barátság és legfőképpen, mindenen túl az élni akarás, akármit hoz az élet.
A Mózsiban dúló harcok ma is, minden korban aktuálisak, ezért csodálatos tanító lehet ez a történet. Már elő is készítettem a következő kötetet a szerzőtől, ugyanis nem hiszem, hogy sokáig kibírom a csodálatra méltó elbeszélése nélkül.
Köszönöm, Pannonfater, hogy rábeszéltél! :)
"- A molnárék adták kölcsönbe a lisztet. Pedig nekik se sok van, mert mindenüket elhordták. - Azért tudnak adni - bólintott Mózsi -, csak az nem szokott adni, akinek van. Akinek nincs, az segít. Ejszen hamarosan mindenki segíteni fog mindenkin ebben az országban s egyszerre gazdagok leszünk a szeretetben, ha mezítláb is maradunk vele."/222. oldal/
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése