Szerző: Závada Pál
Cím: Milota
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2002
ISBN: 963 14 2279 8
699 oldal, 2990 Ft
Fülszöveg:
"A tavalyi őszön én sokat gondoltam a nőkre. Asszonyokra és leányokra saját életemből... Szépen, sorban ötlöttek eszembe, hajszín, termet, évjárat, mellbőség és név szerint. A mozdulásuk, fordulásuk, csípőringásuk, fejtartásuk és arcjátékuk, minden testbeszédük... És föl tudtam idézni járásuk kecsességét, térdkalácsuk fényét, gerincük ívét, frizurájuk hullámait. Mit még?, nyakszirtjük pelyhességét, kacagásuk csengését vagy tekintetük villanását...
Ajkuk elnyílása, nyelvecskéjük fürgesége, hónaljuk illatozása, derekuk hajlása tűnt elő a múltból. És hasuk rándulása, keblük hullámzása, tomporuk domborulása, combtövük párája... Azoké, akiknek lénye hajdan tetőtől talpig átjárt és akiké alig legyintett csak meg. Akiknek emlékét hurcoltam s nyomait viseltem sokáig, s akiket csupán órákig.
Amikor pedig már mind idegyülekeztek hozzám, akkor szép lassan végigtekintettem rajtuk, és visszagondoltam rájuk."
Závada Pál új regénye egy 67 éves férfi és egy 34 éves nő egymást faggató, egymásban tükröződő testamentuma. Milota György utoljára meséli el életének, családjának, szerelmeinek, falujának történeteit és legendáit, a méhészet és a máktermesztés fortélyait - miközben Roszkos Erka megpróbál a maga zsákutcába jutott életében eligazodni. A Milota különleges családregény: A két elbeszélő hol ugyanarra az élményre közelít, hol évszázadokra eltávolodik egymástól - míg mézevők és morfinisták, tótok és magyarok, kivándorlók és betelepülők, szeretők és házastársak, barátok és ellenségek, apák és fiúk sorsa egyetlen füzérré fonódik. A mesélők pedig úgy válaszolják meg egymás emlékezéseit, hogy szavaik az 1997-es Pünkösdöt keringik körül. Eközben kipattannak a mézelő akácfürtök, és kibontják majd szirmukat a mákvirágok.
A történetről:
Szégyellem bevallani, de amíg el nem olvastam a fülszöveget, semmit nem tudtam Závadának erről a könyvéről, és egész mostanáig abban a tudatban éltem, hogy a Milota egy női főszereplő neve. Megdöbbentem, amikor felismertem a tévedésem - hiszen az egyik elbeszélő Milota György, s mivel ez családregény, a Milota-családról szól a történet.
A történet két fő szálon fut, az egyikben az öreg Milota György beszél magnószalagra, a másik szálon pedig Roszkos Erka naplójába és életébe olvashatunk bele. Teljesen más stílusú, hangulatú és színvonalú volt a két szál, egyszerűen lenyűgöző, hogy Závada milyen könnyedén vált "színvonalak" között. Már a Jadviga párnájában is nagyon szerettem a stílusát, s ezt a szeretetet - és tiszteletet - a Milota című könyvével csak erősítette bennem.
A romantikus női lelkemhez nyilván Erka monológjai sokkal közelebb álltak, de egy percig sem untam Milota elbeszéléseit és visszaemlékezéseit, a mézről és mákról folytatott tudományos értekezéseit sem. A két szál kiegészítette egymást, ráadásul azon a csodálatos módon, hogy rendszeresen visszahallgatták/visszaolvasták egymást és korábbi történetekre, kérdésekre, monológokra reagáltak. Az egész könyv mintegy beszélgetve, egymást faggatva írja le a Milota család több generációt átívelő történetét, mindezt elképesztően aprólékos, pontos korrajzzal fűszerezve.
Két fő helyszín a vinyica és a nővérszoba, a két elbeszélő ezeken a helyszíneken örökítette meg a múlt visszaidézését. Ebben a nagy kuszaságban biztos pont az 1997-es Pünkösd, amelybe kapaszkodhat úgy az olvasó, ahogy az elbeszélők is teszik. Időben rendszeresen ugrálunk, van, hogy a két karakter ugyanazon időre emlékszik vissza, s van, hogy éveket ugrunk fejezetek között, mégis rendszeresen említésre kerül az a 97-es Pünkösd, mint egy mankó, hogy legyen mibe kapaszkodni a "závadai kuszaságban".
Nem szívesen ásnám bele magam, hogy vajon Milota vagy a Jadviga párnája jobb-e, mert a szerkezetük, a nyelvezetük, a hangulatuk nagyon hasonló, sőt, mintha ugyanazt a könyvet olvasná az ember, mégis teljesen más érzéseket vált ki az olvasóból - érthetően, hiszen a két könyv főhőseinek élete nagyon különböző volt.
A két beszélő ellenére azért érezhető, hogy a központi szerepben az öreg Milota áll, nem csak több, de tartalmasabb monológok jutottak neki. Kedveltem a karakterét, mert nagyon igazinak hatott. Rengeteg Milota járkál az utcákon a falvakban, talán a városokban is, akik hasonlóképp ezer dolgot éltek át, lenne mit elmesélniük. Ha az ilyen életszerű történeteket Závadától, az ő stílusában olvashatjuk, az pedig - számomra - maga a tökély.
A könyv végére összeáll a teljes történet, a kérdéseink megválaszoltak lesznek, bezárul a kör. Sok fejezet végén azt éreztem, hogy a kérdéseim meg lettek válaszolva, mégis a végéig volt mit elmagyaráznia, volt mire fényt derítenie a szerzőnek. Ezt az érzést kicsit úgy tudnám elmagyarázni, mint amikor kézzel készítek ajándékokat egy egész osztálynyi gyereknek. Boldogsággal tölt el, ha befejezek egyet belőlük, mert az kész, félretehetem, gyönyörködhetek benne, de akkor igazán nagy csak az öröm, amikor az összessel elkészülök.
Külön imádtam azt a fejezetet, amely egy galamb képében kapott egy "belső keretet" (375-376. oldal), s ahogy a galamb körzött a Pünkösd és a ház körül, úgy a fejezet körül is, és mi is, mint galambok köröztünk ebben a az 1997-es évben és körülötte.
Szégyellem bevallani, de amíg el nem olvastam a fülszöveget, semmit nem tudtam Závadának erről a könyvéről, és egész mostanáig abban a tudatban éltem, hogy a Milota egy női főszereplő neve. Megdöbbentem, amikor felismertem a tévedésem - hiszen az egyik elbeszélő Milota György, s mivel ez családregény, a Milota-családról szól a történet.
"Együgyűen egy ügyben hiszel." /40. oldal/
"Nemigen volt a beszélgetésnek menete. Beszélgetés se volt, csak félbeszakadó megszólalások, levegőben hagyott szavak. Mert csak izgalom volt. Szándékosan rosszul leplezett sóvárgás. Céltalanul verdeső mindegy-mondatok, csakis egymás elfúló hangjának élvezetéért. És rohamos lerészegedés egy csepp alkohol nélkül. Pillanatok alatt szétterjedő vágy egyetlen érintés nélkül." /59. oldal/
A romantikus női lelkemhez nyilván Erka monológjai sokkal közelebb álltak, de egy percig sem untam Milota elbeszéléseit és visszaemlékezéseit, a mézről és mákról folytatott tudományos értekezéseit sem. A két szál kiegészítette egymást, ráadásul azon a csodálatos módon, hogy rendszeresen visszahallgatták/visszaolvasták egymást és korábbi történetekre, kérdésekre, monológokra reagáltak. Az egész könyv mintegy beszélgetve, egymást faggatva írja le a Milota család több generációt átívelő történetét, mindezt elképesztően aprólékos, pontos korrajzzal fűszerezve.
"Huszonnégy kilométer. Ennyire vagyunk egymástól. De néha úgy érzem, hogy ennél sokkal távolabb. Hogy beláthatatlanul messzire sodródott el tőlem. Mintha a nélküle múló időm és a minket elválasztó távolság ilyenkor egymást szorozva repítenék el tőlem őt. És ennek a messzeségnek - aminek az érzéseikről szabadon beszélő, normális emberek úgy szoktak hangot adni, hogy "hiányzol" - van bennem egy mérőműszere. Nagyjából itt, a mellem alatt, valahol a gyomorszájam táján. Sajátságos szorítással jelzi elég pontosan, hogy mi a helyzet éppen."/84. oldal/
"Hát igen, kellett volna valaki, aki megjósolja, hogy mindez hosszú éveken át fog így tartani anélkül, hogy jottányit is előremozdulna a remélt "megoldás" felé. Összeomolhat a rendszer, öröknek hitt pártállami struktúrák olvadhatnak szét hetek vagy napok alatt, olyan megbonthatatlan szövetségeket mondhatnak föl, mint a Varsói Szerződés, sőt, még a rendszerváltó győztesek széke is meginog, blokádok bénítják meg a közlekedést, de - hogy a rossebbe?! - Milota János házassága még csak meg se rezdül."/309. oldal/
A két beszélő ellenére azért érezhető, hogy a központi szerepben az öreg Milota áll, nem csak több, de tartalmasabb monológok jutottak neki. Kedveltem a karakterét, mert nagyon igazinak hatott. Rengeteg Milota járkál az utcákon a falvakban, talán a városokban is, akik hasonlóképp ezer dolgot éltek át, lenne mit elmesélniük. Ha az ilyen életszerű történeteket Závadától, az ő stílusában olvashatjuk, az pedig - számomra - maga a tökély.
"Mintha galamb körözne a Pünkösd körül."
/375. oldal/
A könyv végére összeáll a teljes történet, a kérdéseink megválaszoltak lesznek, bezárul a kör. Sok fejezet végén azt éreztem, hogy a kérdéseim meg lettek válaszolva, mégis a végéig volt mit elmagyaráznia, volt mire fényt derítenie a szerzőnek. Ezt az érzést kicsit úgy tudnám elmagyarázni, mint amikor kézzel készítek ajándékokat egy egész osztálynyi gyereknek. Boldogsággal tölt el, ha befejezek egyet belőlük, mert az kész, félretehetem, gyönyörködhetek benne, de akkor igazán nagy csak az öröm, amikor az összessel elkészülök.
Külön imádtam azt a fejezetet, amely egy galamb képében kapott egy "belső keretet" (375-376. oldal), s ahogy a galamb körzött a Pünkösd és a ház körül, úgy a fejezet körül is, és mi is, mint galambok köröztünk ebben a az 1997-es évben és körülötte.
"Köröz a galamb a ház és a kert körül." /376. oldal/
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése