Bukowski: Posta

Szerző: Charles Bukowski
Cím: Posta
Eredeti cím: Post Office
Fordította: Pitz Péter, Bajtai Zoltán
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2006
288 oldal















Fülszöveg:

Charles Bukowski kívülálló volt és az is maradt. Élete első regénye, az 1971-ben megjelent Posta – amit állítólag három hét alatt írt – szintén ennek állít emléket. Többek között. A főhős, az író alteregója, Chinaski „tévedésből” elhelyezkedik a postánál, ahol permanens másnaposságtól szenvedve, kora reggel szortírozza és kézbesíti a leveleket, közben kölcsönösen alázzák egymást főnökeivel, az utcán nők és kutyák rontanak rá, szóval semmi izgalom, csak maga az élet… Nem szokványos regény egy nem szokványos amerikai szerzőtől.

A könyvről: 
Elolvastam életem első Bukowski-könyvét. 

Nagyon nehezen tudtam összeszedni a történettel kapcsolatos gondolataimat, hirtelen annyi minden jutott eszembe, és nem tudtam megfogalmazni.

Az első ilyen, hogy a borítóra egy hatalmas piros 18-ast kellett volna nyomni, és úgy árulni, ahogy az alkoholt: csak személyi igazolvány felmutatása után.

Nagyon távol áll tőlem ez a stílus, mégis bejött! A sztori nem lényeg, de azért valamit mégis:

Bukowski alteregója, Chinaski 11 évig dolgozik egy postán. A történetben ez az egyetlen dolog, ami állandó: a posta. Minden más változik: a környezet, a nők... Chinaski pedig sodródik... Az élete szakaszai: munka, piálás, nők, megint munka, megint piálás... 

Miközben olvastam, végig arra gondoltam, hogy ez a könyv jó! Először nem tudtam, hogy miért, aztán rájöttem: az életet írja le olyannak, amilyen. Léteznek Violák, akik (nem szőke és nem kék szemű) hercegről álmodoznak (nem fehér lovon, hanem feketén), családi idillről, nagy kirándulásokról, közös vacsorákról. Továbbá léteznek Chinaskik a világban, akik néha felkapnak egy (nem vodkás üveget, hanem) Bukowski könyvet, és az előzőleg említett embertípushoz vágják, miközben hanyagul odamondják, hogy "ébreggyé' má' fel, öcsém', nem egy Brontë könyv szereplője vagy"... 

Néha nagyon hangosan felnevettem, néha pedig felháborodtam, viszont mindenképpen dicsérendő, hogy végre egy könyv, amit akkor is szívesen vettem a kezembe, amikor már majdnem leragadtak a szemeim, de mééég pár oldalt, mert addig még nyitva bírom tartani a szememet, vagy akkor, amikor 5 perc múlva kezdődik az órám, de ebben az 5 percben még tudok olvasni egy kicsit... Végre egy könyv, aminél soha nem néztem meg annak az oldalnak a számozását, ahol épp tartottam. 

Az utolsó bekezdésnél megharagudtam Bukowskira. Nem fair így lezárni egy könyvet. Két mondat: ennyi a könyvből, amin senki nem tud megbotránkozni, mert nincs benne semmi sértő vagy durva, és mégis ez volt az a két mondat, amikor igazán megbotránkoztam. Ennyi? Ne már... 

Bukowski 3 hét alatt írta ezt a könyvet. Az élvezhetőségén ez mit sem változtat. Chinaski laza, "beleszarok" viselkedése nagyon tetszik, tipikusan az az embertípus, aki valószínűleg már sokszor elsétált mellettem az utcán, kezében egy táskával, lehet, hogy pont levelek voltak benne, és én fel sem figyeltem rá, mert nem volt mellette egy Bukowski, hogy így megírja az ő unalmas, semmilyen, tengődő életét. 

Az egész könyv keserű, beteg, mint az élet. Felháborodhatnék a stíluson, de minek? Az élet olyan, amilyennek B. leírta. Vitatkozhatunk, szépíthetjük, megmagyarázhatjuk, hogy nem így van, de fölösleges. 

Akinek ajánlom: a korombelieknek (de nem mindnek... ha a párodat csak korom sötétben csókolod meg, olyan prűd vagy, akkor ez nem a Te regényed...) 

A borítóját imádom, nagyon eltalálták. A karakterek is jópofák, egyikre sem szeretnék hasonlítani. :D 

Egyetlen baj talán mégis van ezzel a könyvvel: van utolsó mondata.