Cím: Eredet
Eredeti cím: Origin
Fordította: Turcsányi Jakab
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2018
ISBN: 978-963-406-590-6
573 oldal, 3990 Ft
Fülszöveg:
Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely "mindörökre megváltoztatja a tudományokat". Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek.
ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát.
Langdonnak és Vidalnak meg kell találnia az utat a város labirintusszerű átjáróiban egy olyan ellenséggel szemben, aki minden fordulónál egy lépéssel előttük jár. A nyomot, amelyet követnek, csak rejtélyes szimbólumok és többértelmű modern művek jelölik, de Langdon és Vidal sorra megfejti a nyomravezetőket, és végül szemtől szembe kerülnek egy világrengető igazsággal, amely rejtve maradt - egészen mostanáig.
A könyvről:
Nagyon vártam ennek a könyvnek a magyar megjelenését, s amint lehetőségem adódott, meg is vettem. Ennek ellenére sajnos viszonylag későn, csak hónapok múltán sikerült nekiállnom olvasni, akkor is borzasztó szaggatottan, ugyanis folyamatosan tele voltam munkával. Éppen ezért, ahogy a történet két főhőse, Langdon és Vidal, úgy futottam én is versenyt az idővel, felvettem a harcot az időhiánnyal, s mindig olvastam, amikor akár csak két percem is akadt.
Borzasztó izgalmas volt már az első néhány oldal is, ezért az időhiányom ellenére rendszeresen visszavágytam a regényhez - bár utólag örülök, hogy ilyen sokáig tartott befejezni, mert így hosszabban élvezhettem Dan Brown stílusát, amit egyébként imádok.
Hihetetlen, hogy a szerző stílusa mennyire nem változik az évek folyamán. Annyi új műfajban alkotnak a kortárs írók, költők, annyiféle praktikát kitalálnak, hogy felhívják az olvasók figyelmét műveikre, de Dan Brown marad mindig önmaga, a kedvelői mindig pontosan tudják, mit fognak kapni tőle. Ezt éreztem, amikor először kinyitottam és olvasni kezdtem - az első mondatoknál már. Ugyanaz a kidolgozott, ízléses, izgalmas stílus, ugyanazok a browni alkotóelemek: a szimbólumok, a vallás, egy majdnem tökéletes női főhős, rengeteg menekülés, akció, egy gonosz a háttérből és persze a kihagyhatatlan Robert Langdon. Ami pedig szintén semmit nem változott, az a főhős, Langdon. Ugyanolyan tekervényes észjárású, jószándékú ember, és ahogy először, ugyanúgy dolgozta ki most is az ő személyét a szerző. Lenyűgöző, hogy évek múltán pontosan tudja, hogyan kell írnia a főhőséről, hogy rögtön felismerhető legyen az olvasói számára - akkor is tudtam volna, hogy Langdon a színen van, ha a neve meg sem lett volna említve.
 |
| Joan Miró |
Borzasztó izgalmas volt már az első néhány oldal is, ezért az időhiányom ellenére rendszeresen visszavágytam a regényhez - bár utólag örülök, hogy ilyen sokáig tartott befejezni, mert így hosszabban élvezhettem Dan Brown stílusát, amit egyébként imádok.
Hihetetlen, hogy a szerző stílusa mennyire nem változik az évek folyamán. Annyi új műfajban alkotnak a kortárs írók, költők, annyiféle praktikát kitalálnak, hogy felhívják az olvasók figyelmét műveikre, de Dan Brown marad mindig önmaga, a kedvelői mindig pontosan tudják, mit fognak kapni tőle. Ezt éreztem, amikor először kinyitottam és olvasni kezdtem - az első mondatoknál már. Ugyanaz a kidolgozott, ízléses, izgalmas stílus, ugyanazok a browni alkotóelemek: a szimbólumok, a vallás, egy majdnem tökéletes női főhős, rengeteg menekülés, akció, egy gonosz a háttérből és persze a kihagyhatatlan Robert Langdon. Ami pedig szintén semmit nem változott, az a főhős, Langdon. Ugyanolyan tekervényes észjárású, jószándékú ember, és ahogy először, ugyanúgy dolgozta ki most is az ő személyét a szerző. Lenyűgöző, hogy évek múltán pontosan tudja, hogyan kell írnia a főhőséről, hogy rögtön felismerhető legyen az olvasói számára - akkor is tudtam volna, hogy Langdon a színen van, ha a neve meg sem lett volna említve.
Tetszett, hogy ismét valaki a háttérből a szálakat mozgatja, de azt kedveltem legjobban, hogy ismét nem tudtam rájönni egészen a történet végéig, hogy ki az a gonosz, aki mindig Langdonék előtt jár egy lépéssel.
Egyébként olyan még sosem volt, hogy egy regényben a kedvenc karakterem ne egy személy lenne, most fordult ez elő velem először. Winstont, a számítógépet hamar a szívembe zártam, Langdont kivéve talán az egész történet legkidolgozottabb, legösszetettebb, legszerethetőbb és legérdekesebb karaktere volt. Imádtam, és már most aggódom, mi lesz velem egy új Dan Brown-kötetig. :)
Pontozásom:
Borító: 5/5
Történet: 5/5
Stílus: 5*/5
Karakterek: 5/5
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése