Cím: Ezüst nyírfák
Eredeti cím: Silver Birches
Kiadó: Harmat
Kiadás éve: 2018
ISBN: 978-963-288-195-9
231 oldal, 3200 Ft
Fülszöveg:
Davidnek esze ágában sincs elmenni arra a találkozóra, amelyet régi ismerőse, Angela szervez dél-angliai otthonában, Headly Manorban az egykori gyülekezeti ifjúsági csoport tagjai számára, hogy húsz év után újra összejöjjenek egy hétvégére. David már hónapok óta magába roskadva és zárkózottan él, mióta elvesztette szeretett feleségét, Jessicát.
A harmincas éveik vége felé járó barátok ma már közel sem azok a hamvas ifjak, akik annyi derűvel és optimizmussal néztek a jövőbe. Kit a társa hagyott el, ki a hitét vesztette el, és van, aki évek óta fölgyülemlett haragot és keserűséget hordoz magában.
Mivel kevesebb mint negyvennyolc óra áll rendelkezésükre, elhatározzák, hogy őszintén megnyílnak egymás előtt, és feltárják legmélyebb félelmeiket. A több évszázados, kísértetjárta udvarház a hatalmas kandallókban lobogó tűzzel éppen ideális helyszínül szolgál. Vajon lesz elég bátorságuk a feltárulkozáshoz? És mit vált ki mindez a társaság tagjaiból?
Adrian Plass mély emberismerettel, együttérzéssel és humorral lát az álarcok mögé, és miközben a hétvége eseményei zajlanak, az élet nagy kérdései is terítékre kerülnek - hit, szeretet, veszteség, félelmek, remény. A meghitt beszélgetések, kirobbanó konfliktusok, drámai jelenetek jó alkalmat kínálnak a társaság tagjainak - és az olvasóknak is - arra, hogy új nézőpontból pillantsanak rá az életükre.
A könyvről:
A történet főhőse David, aki felesége elvesztése után nem találja a helyét, nem tudja feldolgozni a gyászt, mindenben élete párját látja, minden rá emlékezteti. Egy napon érkezik egy levél felesége volt osztálytársától, régi, középiskolai barátnőjétől, amely levélben egy hétvégére angliai otthonába invitálja néhány másik régi ismerősével, barátjával együtt.
Davidnek eleinte semmi kedve ehhez a hétvégéhez, ám hezitálni kezd, végül úgy dönt, mégis elmegy, hátha megtudja, mit akart még utoljára elmondani neki elhunyt felesége.
Nincs eseménydús cselekmény, a történetvezetés lassú, ahogy olvasunk, úgy csordogálnak az órák abból a hétvégéből, amelyet együtt töltött néhány fiatal felnőtt. A megfogalmazás igazán szívszorító, kellemes, jól esett olvasni a könyv minden egyes mondatát.
Kissé lassan indultak be az események, a beszélgetések és kitárulkozások, ezért viszonylag lassan ismerhetőek meg a karakterek is, amelyek egyébként jól ki lettek dolgozva, megismerhetők, megkülönböztethetők és elsősorban megszerethetők.
Akadtak bennem kérdések, amelyekre nem kaptam választ, de ez egy regény, így nem is várhattam, hogy mindent világosan megmagyaráz. Vannak dolgok, amelyekkel nem értek egyet, ez azonban se nem a szerző, se nem a kötet hibája, csupán olyan általános kérdéseket fogalmaztam meg magamban például, hogy ha Isten minden embert egyformán szeret, miért elítélendő minden, ami a "normálistól" vagy átlagostól eltérő? Miért csak akkor lehet Isten gyermeke egy meleg férfi, ha önmegtartóztató életet él, hiszen nem mindannyian Isten gyermekei vagyunk?
Az egész történetben a legnagyobb kedvencem a Clareről szóló visszaemlékezés volt. Clare volt a tökéletes barátnője David feleségének. Okos volt, szép, kedves, vicces, úgy összességében tökéletes. Amikor látogatóban volt náluk, David nem gyújtott be felesége többszöri kérésére sem, jóllehet, nagyon hideg volt a nappaliban. Csak később ismerte be David azt, hogy mire gondolt akkor, amikor ez a tökéletes nő ült vele szemben és megvillantotta tudását, intelligenciáját: félt elővenni a begyújtós régi újságokat, mert attól tartott, mit szólna ez az értelmes nő, ha látná, hogy ő szennylapokat olvas. David azt mondta, a munkája annyira leterheli pszichésen, hogy estére már nem vágyik komoly napilapokra, politikára, hírekre, csak valami könnyed kikapcsolódásra - amit szégyellt a tökéletes vendég előtt. Elgondolkodtató, hányszor teszünk mi is így, nap mint nap szégyelljük azt, amilyenek vagyunk, amilyen zenét hallgatunk, amilyen könyveket olvasunk, pedig ez mind hozzánk tartozik, ettől leszünk egyéniségek. Nem gondolom, hogy valaki IQ-ja megtippelhető az alapján, ha látunk az asztalán egy Garfield képregényt.
Összességében nagyon kedveltem, szívesen olvastam, bár nem az én műfajom, sokkal jobban kedvelem a cselekményekben gazdag történeteket. Nem bántam meg, hogy elolvastam, tetszik Adrian Plass stílusa.
A könyvről:
A történet főhőse David, aki felesége elvesztése után nem találja a helyét, nem tudja feldolgozni a gyászt, mindenben élete párját látja, minden rá emlékezteti. Egy napon érkezik egy levél felesége volt osztálytársától, régi, középiskolai barátnőjétől, amely levélben egy hétvégére angliai otthonába invitálja néhány másik régi ismerősével, barátjával együtt.
Davidnek eleinte semmi kedve ehhez a hétvégéhez, ám hezitálni kezd, végül úgy dönt, mégis elmegy, hátha megtudja, mit akart még utoljára elmondani neki elhunyt felesége.
Nincs eseménydús cselekmény, a történetvezetés lassú, ahogy olvasunk, úgy csordogálnak az órák abból a hétvégéből, amelyet együtt töltött néhány fiatal felnőtt. A megfogalmazás igazán szívszorító, kellemes, jól esett olvasni a könyv minden egyes mondatát.
Kissé lassan indultak be az események, a beszélgetések és kitárulkozások, ezért viszonylag lassan ismerhetőek meg a karakterek is, amelyek egyébként jól ki lettek dolgozva, megismerhetők, megkülönböztethetők és elsősorban megszerethetők.
Akadtak bennem kérdések, amelyekre nem kaptam választ, de ez egy regény, így nem is várhattam, hogy mindent világosan megmagyaráz. Vannak dolgok, amelyekkel nem értek egyet, ez azonban se nem a szerző, se nem a kötet hibája, csupán olyan általános kérdéseket fogalmaztam meg magamban például, hogy ha Isten minden embert egyformán szeret, miért elítélendő minden, ami a "normálistól" vagy átlagostól eltérő? Miért csak akkor lehet Isten gyermeke egy meleg férfi, ha önmegtartóztató életet él, hiszen nem mindannyian Isten gyermekei vagyunk?
Összességében nagyon kedveltem, szívesen olvastam, bár nem az én műfajom, sokkal jobban kedvelem a cselekményekben gazdag történeteket. Nem bántam meg, hogy elolvastam, tetszik Adrian Plass stílusa.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése