Szerző: Varró Dániel
Cím: Mi lett hova?
Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2018
ISBN: 978 963 676 565 1
110 oldal, 2999 Ft
Fülszöveg:
"Küldök egy új verset, Óda a haladékhoz címűt, remélem, elég szívhez szóló, mert pár nap haladék még nagyon elkelne..." - írja a költő a kiadónak, aki természetesen meghatva megadja a haladékot, hiszen ez a kötet csupán tizenhét évvel a Bögre azúr, valamint épphogy kilenc évvel a Szívdesszert után készül el, és hát a jó munkához, tudjuk, idő kell. Főleg, ha a költő nem kapkodós. Viszont bámulatos költemények születhetnek épp emiatt arról, hogy nem az, és hogy milyen nem még. Hogy nem kertbarát, nem e-mail- és telefonbarát, ellenben gyerek- és családbarát, illetve hogy mit jelent számára a költői szerep, kiváltképp mikor hitvesi, esetleg létösszegző lírát vagy épp futballkommentátor-ódát, tehenészeti költeményt költ.
Ebben a kötetben minden tiszta sor, mindent ki lehetett mondani, "minden olyan mint minden", és Daniból közben Dániel lesz, mi pedig megtudjuk, "hogy az ő korában / egy rendes költő meg van halva már...". Azonban ő konokul ragaszkodik magánemberi rendetlenségéhez, miközben ha a rímek és ütemek rendjéről van szó, a nyelv és a forma úgy engedelmeskedik neki, ahogy nagyon keveseknek a kortárs költészetben.
A könyvről:
Hozzáteszem, különösen fontos lett számomra ez a könyv, ugyanis egy számomra nagyon fontos ember volt velem a könyvesboltban, amikor megvettem, ám ettől természetesen nem lettem elfogult a versekkel szemben. :)
Varró Dani talán a legmegosztóbb személyiség a kortárs költők között. Vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják, de a nevét mindenki hallotta már. Egy időben népszerűségének legfőbb oka az egyik közösségi oldalon terjengő verse volt, amely miatt a szülők és pedagógusok csokra két táborra oszlott. Erre én magamban egyszerűen csak "Varró Dani-jelenség"-ként gondolok, ami annyit foglal magában, mint "mi a fene ütött az emberekbe?".
"és eltűnődött rajta, hogy letészi
a lantot, mely mint köztudott, nehéz,
de legkivált övé nehéz, a könnyű,
mit minden jöttment medvebocs lenéz,"
/10. oldal/
Annak, aki nem hallott volna még róla: Dani egyik verse, a Hat jó játék kisbabáknak című bekerült egy általános iskolás tankönyvbe, amely láttán a szülők és pedagógusok egy rétege fröcsögni kezdett a közösségi oldalakon, s jóformán "boszorkányt" kiáltottak Danira. Nos, az alapvető probléma itt azzal van, hogy ezek a tanult, ám szűk látókörű emberek úgy gondolják, hogy egy 12-14 éves gyermek egy háromévesnek a szintjén van, és képes lenne belenyúlni a konnektorba azért, mert egy költő leírta, hogy az jó buli. Ezek az emberek nincsenek tisztában a saját gyermekeik/tanítványaik életkori képességeivel, és el sem tudják képzelni, hogy egy gyereknek is lehet humorérzéke - pedig sokszor jobban értik a humort, mint a felnőttek.
"A negyedik kávéját itta aznap, mely az írásba máskor beleránt, de álmosság ült lángeszére attól, mint ugró nyúlra nemvárt elefánt,a vér agyába nem tolult, helyette a test alsó részébe szállt alá, becsukta hát a fájlt, min dolgozott épp, s rég látott hitvesét felszkájpolá -"/20. oldal/
Én már a Varró-balhé előtt is kedveltem Danit, minden versét kivétel nélkül, s ez a nagy hajcihő után sem változott, sőt! Különlegesnek éreztem magam, mert én értem azt, amit sokak nem, én meglátom az értéket ott, ahol néhányan csak butaságot látnak. Ő egy eszement, troll zseni, egy szarkasztikus tollforgató, aki úgy ír, hogy minden érzését, gondolatát viccelődésbe csomagolja, hogy könnyednek, lazának tűnjön, de ott vannak azok az érzések, szinte kézzel foghatóak... és ahogy a feleségéhez szól a verseiben, számomra az az, ami a leginkább lenyűgöző...
"Ádám vagyok, s te nem vitás, hogy Éva, téged kerestelek huszonsok éve, és szeretnélek elhalmozni kinccsel, meg versekkel, amiknek ríme nem kancsal,"/27. oldal/
Talán senki nem fog vitába szállni a következő mondatommal: ahhoz, hogy verset/mesét/bármilyen művet parodizáljunk úgy, hogy megtartsuk az eredeti szerző (vagy az általunk gondolt szerző) stílusát, nagyfokú tájékozottság, hozzáértés, humorérzék és intellektus szükségeltetik. Fokozottan igaz ez akkor, ha külföldi költőt dobunk a munkaasztalra, amit Dani meg is tett, méghozzá fantasztikus szinten: az így született versekben kiérződik a szentháromság - a szerző, a fordító és Dani stílusának ötvözete, ami minden egyes versszaknál, verssornál lenyűgözött.
A Boci, boci tarka című kis ének átdolgozásáról van szó jelen esetben, amelyből Dani megteremtett több változatot is, és egy-egy költő, író stílusán belül is, fordítókkal boncoltatta (a bocit). Személyes kedvencem volt itt a Macuo Basós változat, amelyből készült Kosztolányi-, Illyés-, Tandori- és Faludi-fordítás is.
"Haldoklom. Rizsszedő nők fehér fara virít. A téli réten most követ el épp a tehén harakirit."
/83. oldal/
Egy másik kedvencem volt a kötetben az Arany Lacinak átdolgozás, ami szintén szenzációsra sikeredett, hol megdöbbentem, hol hangosan felnevettem. Az biztos, ez a pasi tud valamit. :) Hamar be kell szereznem egy újabb kötetét a szerzőnek, hogy ne maradjak túl sokáig Dani nélkül.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése