Abbi Glines: Ha az enyém lennél

Szerző: Abbi Glines

Cím: Ha az enyém lennél (A Vincent-fiúk első része)

Eredeti cím: The Vincent Boys

Fordította: Béresi Csilla

Kiadó: Maxim

Kiadás éve: 2013

ISBN: 978 963 261 319 2

298 oldal, 2999 Ft

Fülszöveg:

"Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?"

Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia, alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. 

Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. 

Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél ikább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni... 

Borító: 

Nem voltam elájulva a borítótól, sőt, tulajdonképpen sokáig amiatt nem vettem a kezembe ezt a könyvet, nem is foglalkoztatott. Volt azonban egy pici szabadidőm a munkahelyemen, s ha már egy könyvtár az irodám, gondoltam, belelapozok. Márpedig ha belelapozok egy könyvbe, azt biztosan végig is olvasom, nagyon ritka eset, amikor valamit félbehagyok, nem is igazán volt erre példa mostanában. 

Szegény könyv rosszul indított nálam, mert se a borító, se a fülszöveg nem volt szimpatikus, mégis úgy éreztem, valami ilyesmire van most szükségem, könnyed, csajos, laza kis limonádéra. 

Történet: 

Nem kell nagy irodalmi, stilisztikai magaslatokra számítani ebben a regényben. Sajnos azonban még az ettől a műfajtól elvárt színvonal legalsó határát sem súrolta, valami iszonyatosan egyszerű a nyelvezete, a cselekményről (vagy annak hiányáról) már nem is beszélve. Gördülékenyen haladtam az olvasással, miközben azonban folyamatosan azt éreztem, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme, mondanivalója. Lehangoló volt oldalról oldalra azt tapasztalni, mennyire felesleges időpazarlás ennek a könyvnek az olvasása, ám a végsőkig reménykedtem, hogy vagy a cselekmény beindul, vagy lesz valami mély mondanivalója, esetleg bármi, amire azt mondom, hogy legalább ezért megérte elolvasni. Ám hiába vártam a csodát, mégsem jött... 

Jött azonban a felismerés, mennyire felszínes minden párbeszéd és leírt érzés, megélt pillanat. Számtalan lehetőség lett volna mély érzelmeket vinni a történetbe, a karakterek életébe, és nekem minden ilyen szituáció felületesnek tűnt, megjátszottnak, nem tudtam beleélni magam, mert olyan volt, mintha a szereplők is csak kívülről szemlélnék (vagy épp olvasnák) a történetet. Ezen a téren sajnos a szerző hatalmas lehetőségek mellett ment el, ugyanis akadt bőven olyan történetrész, amelybe bele lehetett volna mélyedni jobban, aminek köszönhetően talán a karaktereket is legalább kicsit sikerült volna megismerni. Kicsit olyan ez, mint amikor a férfiak keresnek valamit, ami ott van az orruk előtt, és ha nem akarják, akkor is meg kellene látniuk. 

Akadtak azért még egyéb problémáim is a kötettel. 
Felfogtam már az első oldalakon is, hogy mit tervez a szerző a történettel és a szereplőivel. Valami olyasmit szeretett volna az olvasóinak adni általuk, ami romlott, piszkos, viszont igazán romantikus. Nos, utóbbit nem sikerült abszolválni - szerintem. Semmi romantikát, semmi szépet nem láttam ebben a regényben, felháborítónak tartottam az egészet. Semmi másról nem szól, csak arról, hogy a középiskolás lány megcsalja a párját annak unokatestvérével, és ezt mindenféle lelkiismeretfurdalás, bűntudat, szégyenérzet nélkül teszi. 

A fordítással sem vagyok megelégedve. Túl sokszor hangzottak el ugyanazok a kifejezések, amelyek egy idő után már igazán bosszantottak. Miért kell minden jókedvű emberre ráaggatni a "dévaj nevetést"? A végére pedig egy gyöngyszem:  Nagy sóhajtással mellékelve teszem fel a kérdést: miért (MIÉRT?) kell lefordítani egy angol dal címét? "Alabama, édes otthonom" - ez irtó gagyi, miért nem maradhatott "Sweet home Alabama"? 

Karakterek: 
Asht nagyon nem kedveltem. Megismerni sem volt nagyon lehetőségem, ennek ellenére a tettei és az, ahogy gondolkodott, nagyon zavaró, abnormális volt, Beauról is hasonlóképp kezdtem gondolkodni, pláne attól a ponttól, amikor megvert egy srácot csak azért, mert flörtölt a főhősnővel. Beleültette az ölébe, ahonnan ő felállt és elment. Nem is értettem, miért kellett ezt úgy lereagálni, mintha megerőszakolták volna. Ráadásul láthatóan Ashnek tetszett is, hogy miatta tört ki a verekedés. 

Sajnos az a helyzet, hogy nem igazán tudok írni a karakterekről semmit, ugyanis jellemtelenek, kidolgozatlanok, egyformák voltak. Egy számítógépes játékban ezerszer több érzelem van, mint ezen könyv karaktereinek gondolataiban, ami elkeserítő. 

Pontozásom: 

Borító: 3/5

Történet: 3/5

Stílus: 2/5

Karakterek: 3/5