Gary Chapman és Ross Campbell: Az 5 szeretetnyelv - Gyerekekre hangolva

Szerző: Gary Chapman és Ross Campbell

Cím: Az 5 szeretetnyelv - Gyerekekre hangolva

Eredeti cím: The Five Love Languages of Children

Fordította: Péter Erika

Kiadó: Harmat

Kiadás éve: 2015

ISBN: 978-963-288-270-3

228 oldal, 2500 Ft

Fülszöveg:

"A gyerekek egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy érezzék szüleik szeretetét."

/Gary Chapman/

A népszerű szerzőpáros arra hívja fel a figyelmet, hogy a nevelésben minden a szülő és a gyermek közötti szeretetkapcsolaton múlik. Ahhoz, hogy gyermekünk az élet bármely területén meg tudja állni a helyét, elengedhetetlenül fontos, hogy betöltsük érzelmi szükségleteit.

Minden gyermek - és felnőtt - alapvetően öt kommunikációs csatorna egyikén fejezi ki és fogadja be a szeretetet. Hiába halmozzuk el például gyermekünket ajándékokkal, ha ő arra vágyik, hogy leüljünk vele játszani. Csak akkor fogja igazán érezni a szeretetünket, ha felismerjük és beszéljük a számára legérthetőbb szeretetnyelvet. A könyv üzenetének alkalmazásában szemléletes esetleírások és gyakorlati útmutatások segítik az olvasót. 

Gary Chapman amerikai pszichológus nevét az általa alkotott "öt szeretetnyelv" fogalma tette világhírűvé. Könyvei, melyeknek fő témája a szeretet kommunikációja a kapcsolatokban, több millió példányban keltek el világszerte. 

Ross Campbell családterapeuta, pszichiáter, nevét a gyermeknevelés és a szülő-gyerek kapcsolat témájában írott könyvei tették ismertté. 

A könyvről, a témáról: 
Már nagyon rég tervezem, hogy erről a könyvről posztot írok, de valahogy soha nem sikerült papírra (monitorra) vetnem a gondolatokat olyan formájukban, ahogy azok bennem megfogalmazódtak. 

"Feltétel nélküli szeretettel kell megtöltenünk gyermekünk érzelmi tankját, hiszen az igazi szeretet mindig önmagáért szereti a gyermeket, nem pedig azért, amit tesz. Függetlenül attól, hogy mit cselekszik (vagy éppen mit mulaszt el), szülei szeretik őt. Sajnos sok szülő feltételekhez köti szeretetét, és gyermeke teljesítményétől teszi függővé."/17. oldal/

A gyermekeinknek nyújtott szeretetünkről nem lehet félvállról beszélni, éppen ez volt az oka annak is, hogy ez a bejegyzés ilyen sokat váratott magára. Próbáltam nekiállni többször is, mégis minden alkalommal úgy éreztem, valami kimaradt belőle. Valami olyasmi, ami a legfontosabb. Aztán pedig rájöttem, mi az, ami hiányzik a mondandómból: a gyermekeim jelenléte. Így hát a jegyzeteimet félredobva inkább személyes képekkel és gondolatokkal gazdagítanám a véleményemet, utóbbi pedig elmondható Chapmanről is, ugyanis az életből vett párbeszédek ebben a könyvében is kitüntetett szerepet kaptak, aminek én igazán örültem, ugyanis ezek a kedvenc bekezdéseim. 
Amikor még az első könyvvel ismerkedtem Chapmantől, már megszerettem a szerző stílusát, azóta pedig akármit olvastam tőle, mind hozta a megszokott színvonalat és hangulatot. 

"A feltétel nélküli szeretet mindentől függetlenül szeret: nem nézi a gyermek külsejét, előnyös vagy előnytelen tulajdonságait, képességeit vagy fogyatékosságait, független a vele szemben támasztott elvárásainktól és - ami a legnehezebb - a viselkedésétől."/20. oldal/

Külön megmosolyogtattak azok a részek, ahol gyerekek szólaltak meg, elmondták, hogy honnan tudják, hogy a szüleik szeretik őket. Voltak nagyon aranyos, szívmelengető válaszok. S mégis, honnan tudják? Onnan, hogy az édesanyjuk vagy édesapjuk az ő szeretetnyelvükön mutatja ki. 
Amikor én egyszer megkérdeztem, honnan tudja Lili lányom, hogy szeretem, a következő választ kaptam: "Sokszor megpuszilsz, megölelgetsz, és alvásnál mindig odaadod a kezemet. Apa is szeret, azt meg onnan tudom, hogy mondta." Emlékszem, sokat mosolyogtam a válaszán, és az ismerősöknek is elmeséltük, hogy a mi háromévesünk milyen szövegekkel döbbent le minket. Akkor még csak azt láttam, hogy aranyos válasz volt, de Chapmannek köszönhetően azóta folyamatosan azt is figyelembe veszem, melyik az elsődleges szeretetnyelve, és hogy változik-e ez az ő fejlődésével. 
Valami okból kifolyólag genetikailag belém van kódolva a gyerekekkel való törődés (tudom, minden anyába, nálam azonban ez hatványozottan van jelen), valószínűleg ezért lettem tanító. Szeretem azokat a gyerekeket, akiket tanítottam/korrepetáltam, és szeretem a sajátjaimat is. Amióta Chapman könyveit olvasom, azóta már azt is tudom, hogyan szerethetem a lányaimat úgy, hogy ők azt a legjobban érezzék is, s erre igyekszem odafigyelni minden nap. 

"A gyermek első és legfontosabb tanítói a szülei. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az első hat életév a legalkalmasabb az alapvető tanulási készségek ösztönzésére. Dr. Burton White, a Harvard Iskola-előkészítő Program igazgatója szerint "az emberben rejlő lehetőségek maradéktalan kibontakozásához nélkülözhetetlen, hogy élete első három évében ingergazdag környezet vegye körül". Ugyanez a meggyőződés vezérelte azokat a szociológusokat és pedagógusokat, akik iskolára felkészítő programokat dolgoztak ki hátrányos helyzetű és kisebbségi gyermekek számára azzal a céllal, hogy ellensúlyozzák a gyermekek családjának és környezetének ingerszegénységét."/137. oldal/

Gondolhatja az ember, hogy neki nincsen szüksége szakkönyvekre ahhoz, hogy szeressen valakit, én azonban úgy érzem, ez a könyv sokat segített nekem a szeretet kimutatásának helyes formájában, a szeretetnyelvek megismerésében, és abban, hogy a lányaim az eddiginél is biztosabban állíthassák: "anya szeret minket".