2016. január 9., szombat

2015-ös összesítő bejegyzés és toplista, képekkel

Egy évvel ezelőtt, amikor írtam a 2014-es év összesítőjét, azt mondtam, elégedett vagyok magammal. Tény, 100 fölött teljesítettem akkor, még Lili mellett is. 
Sajnos a mennyiség idén lényegesen kevesebb lett, de mint tudjuk, nem is az, hanem inkább a minőség számít. Az meg nagyrészt rendben is volt egész évben, kivéve néhány könyvet, amik ezen a minőségen rontottak. Szerencsére az ilyenekből kevés volt, csupán 2-3 könyv, amit soha az életben nem akarok többé látni... :) 
A statisztika, toplista, legek előtt köszönöm, hogy idén is olvastátok a kritikáimat, remélem, 2016-ban is velem maradtok, és abban is bízom, hogy érdemes is lesz velem maradni. 
Boldog, könyvekben gazdag új évet kívánok minden követőmnek, és az íróknak, kiadóknak, akikkel tartom a kapcsolatot! 




Tehát a mennyiségről kicsit hosszabban, azaz a bizonyos statisztika
2015-ben összesen 57 könyvet olvastam el, ebből...
- 39 regény
- 9 mese
- 1 verseskötet (ez ismét siralmas)
- 38-at nő írt
- 17 könyv a Könyvmolyképző Kiadónál, 6 az Álomgyár Kiadónál és 6 a Harmat Kiadónál jelent meg (azért őket említem, mert ők a kedvenc kiadóim)
- 15 recenziós példány 



LEGek: 
- Legszebb borító: Dan Wells: Ruins - Romok 
- Legötletesebb borító: Légrádi Mihály: Endorfin
- Legrövidebb könyv: Te vagy az anyukám? - A kisnyuszi (12 oldal)
- Leghosszabb könyv: Justin Cronin: A szabadulás (834 oldal)
- Legjobb mesekönyv: Bartos Erika: Bogyó és babóca
- Legjobb Vörös Pöttyös: Rachel Vincent: Pride - Falka
- Legjobb klasszikus magyar: Jókai Mór: A tengerszemű hölgy
- Legjobb kortárs magyar: R. Kelényi Angelika: Egy hajszálon múlt
- Legjobb klasszikus külföldi: Charlotte Brontë: Jane Eyre
- Legjobb kortárs külföldi: Justin Cronin: A szabadulás 

- Legjobb romantikus: Anne L. Green: A remény hajnala
- Legrosszabb könyv: Szepesi Nikolett: Orgazmuspontok
- Legunalmasabb könyv: Alyson Noël: Lúzerek és bálkirálynők
- Legérdekesebb könyv: Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv - Egymásra hangolva
- Legmeghatóbb könyv: Francine Rivers: Az ártatlanság gyermeke 
- Legszerethetőbb történet: Borsa Brown: Az Arab 




Blogom statisztikája: 
- 25 blogbejegyzés született a 2015-ös évben (remélem, ez idén több lesz)
- a legtermékenyebb hónapom december volt
- a leglátogatottabb a blogom a decemberi hónapban volt



Top 10-es listám: 
10. Anne L. Green: A remény hajnala 

Amy Avenst Tennessee egyik nyugodt kisvárosából San Francisco zajos forgatagáig űzi zaklatásával egy férfi. Itt kezd új életet: karriert építeni, tanulni és felejteni szeretne.
Jelentkezik álmai cégéhez, de már az állásinterjún szembesül leendő főnöke, Matthew Johnson arrogáns és kiállhatatlan stílusával. Amy úgy dönt, felveszi a kesztyűt, így már az első nap elkezdődik a harc kettejük között. A folyamatos csipkelődések, szurkálódások ellenére vonzalom ébred bennük egymás iránt, amelyet megkísérelnek elnyomni.
A sors is újra meg újra próbák elé állítja őket. Mindkettejük múltja tele van fájdalmas sebekkel, s Matt képtelen megbocsátani önmagának.
Amy hajthatatlan, de vajon a szerelme megadhatja-e a feloldozást Mattnek, hogy végül egymásra találhassanak? 
És a múlt engedi-e a felejtést?

9. R. Kelényi Angelika: Negyven felé pártában - nőcik a pácban

De tényleg, hol bujkálnak az egyedülálló pasik? 
Bori és Cica a negyvenes éveikben járnak, csinosak, intelligensek és humorosak. 
Ja, és szinglik. Ők ketten már tényleg mindent megpróbáltak a hosszú évek alatt, hogy felkutassák a férjnek valót, azonban igyekezetük eredménytelen maradt. Valami mindig hiányzott… a pasikból. Bori nyitott, minden pasiban a nagy Ő-t keresi, Cica viszont válogatós. 
Miért nem lelik a PASIT? 
Elkeseredés helyett humorral élik meg a pasizással teli mindennapokat. A balul elsült randik csajos összeröffenéseik könnyesre nevettető sztorijaiként vonulnak be életük történetébe. 
A két kényszerszingli Isztambulba utazik pihenni, ahol hihetetlen kalandokban van részük, és az is kiderül, végre rájuk mosolyog-e a szerencse. 
R. KELÉNYI ANGELIKA boldog házasságban él, karaktereit valós személyek ihlették, a történetek nagy része valóban megtörtént, még ha néha nehezen hihetőek is. Új regénye ismét megnevetteti az olvasókat, ami gyógyír minden bajra.

8. Cassandra Clare: Mennyei tűz városa

A Végzet Ereklyéi zárókötete. 
Erchomai, mondta Sebastian. Jövök.
A sötétség visszatér az árnyvadászok világába. Miközben minden széthullik körülöttük, Clary, Jace, Simon és a barátaik összefognak, hogy megküzdjenek a nephilimek valaha volt legnagyobb ellenségével: Clary saját bátyjával.
Sebastiant a világon semmi sem győzheti le; – egy másik világba kell talán utazniuk, hogy esélyük legyen? Életek vesznek oda, szerelmeket áldoznak fel, és minden megváltozik a Végzet Ereklyéinek befejező kötetében.

7. Francine Rivers: Az ártatlanság gyermeke

A regényben három generáció nőtagjai néztek már szembe a történet alapjául szolgáló, vagy ahhoz nagyon közel álló belső küzdelemmel, jóllehet egyik sem tudott a másik bajáról. 
Dynah nagyanyja soha nem heverte ki a veszteséget, anyja pedig a becsületét veszítette el azelőtt az ember előtt, akivel leélte fél életét. 
Dynah magára hagyatva vőlegénye, családja, s az egyház által önnön erejére, hitére támaszkodva keresi a megoldást. Hosszú gyötrődés után hozza meg döntését, mintegy a három generáció vezekléseként, az élet javára. 
Nagy árat fizetett, de nincs más választása. Saját élete is ettől a döntéstől függ. 
E könyv története egy szörnyű, és az ember egész rég elfelejtettnek hitt fájdalmai, hazugságai. Dynah Carey, a hívő katolikus, az ígéretes jövő előtt álló diáklány, magára marad rettenetes kételyeivel. Egyedül marad jogával, hogy döntsön életről, halálról. De ami legális, az vajon jogos is egyben? 
Ez a megrendítően gazdag érzelemvilágú regény nem csupán a lehetséges abortusz érzelmi és erkölcsi kérdéseit veti fel. A válaszokat a főhőssel együtt mi olvasók is kutatjuk lelkünkben.

6. Borsa Brown: Az Arab

Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között. 
Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá. 
Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek? 
Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben? És mikor jönnek rá, hogy valami végleges és megváltoztathatatlan Borsa Brown, a több ezer példányban eladott Maffia triógia sikerszerzőjének legújabb és eddigi legizgalmasabb regénye sajátos, erotikával fűszerezett stílusával dolgozza fel a kényes témát. 
Csakúgy, mint eddigi könyveiben, elzárt világba kalauzol, érdekes karaktereket és élethelyzeteket, emberi kapcsolatokat mutat be, melyeket kellőképpen színez csattanós párbeszédekkel. 
Az erotikus részekre tekintettel 18 év feletti olvasóknak ajánlott!



5. Jennifer L. Armentrout: Ónix

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? 
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? 
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

4. R. Kelényi Angelika: Egy hajszálon múlt 

Emma nem fiatal. Szerinte. Nem is valami csinos. Szerinte. Emma elégedetlen. Tulajdonképpen mindennel problémája van; az alakjával, a munkájával, a sűrű hétköznapjaival és a házaséletével is. Azzal különösen.
Komolyan hiszi, hogy jelentéktelen, hiszen negyven fölött, nem sokkal szülés után, kinyúlt mackóban, tundrabugyiban és lógó hajjal a kutyának sem kellene, nemhogy a jóképű, mi több, öt évvel fiatalabb férjének. Szuper feleség, szuper anya és szuper munkaerő akar lenni. Na, de kinek sikerülhet ez?
Hát, Emmának úgy tűnik, hogy nem, hiszen feltűnik a színen a szőke bombázó, s vele együtt a zöldszemű szörny és csak egy „hajszálon” múlik, hogy mindez tévútra nem sodorja. Szerencsére, legalább a humorát nem veszíti el
R. KELÉNYI ANGELIKA harmadik regénye egy újabb humorbomba. Az írónő ismét megnevetteti az olvasókat, noha egy olyan válságos időszakot mutat be, melyet számos nő átélt, átél vagy át fog élni élete során.

3. Rachel Vincent: Pride - Falka 
NAGYON REMÉLEM, HOGY A MACSKÁKNAK TÉNYLEG KILENC ÉLETE VAN
Eljárás alatt állok, a tét az életem. Tévesen, de azzal vádolnak, hogy megfertőztem egykori 
ember barátomat, majd megöltem, hogy eltüntessem a bizonyítékot. Embert megfertőzni a három főbenjáró bűn egyike. A másik kettő a gyilkosság, és a titkaink kifecsegése.
Háromból kettő. Nekem végem.
És ráadásul a hegyekben egy vad kóbor garázdálkodik: egy riadt, tizenéves nőstény macskát kerget. Nekünk kell először megtalálnunk, mielőtt a nyakunkra hozza az embereket. A szerelmem, Marc segítségével, úgy hiszem, meg tudom menteni a sebezhető lányt a nagyratörő kóbortól, és a Területek Tanácsának játszmáitól is.
Amennyiben a saját peremet túlélem…

2. Dan Wells: Fragments - Töredékek
Dan Wells hazánkban is igéretesen mutatkozott be, a külföldön hatalmas sikert aratott Nem vagyok sorozatgyilkos című kötetével, a Partials trilógiája pedig még nagyobb siker kint.
Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.

1. Justin Cronin: A szabadulás 
Rákbeteg felesége halála után dr. Lear, az özvegy tudós elkezdi kutatni a hosszú élet titkát, a betegségek és az öregedés ellenszerét. A hamarosan a hadsereg felügyelete alá kerülő kísérletsorozat eredményeként azonban a 12 kísérleti alany – minden emberi vonását elvesztve – félelmetes, gyilkos lénnyé alakul át. A kutatás utolsó fázisában a tudósnak szüksége van egy hatéves kislányra is, akit szintén beoltanak a kiszámíthatatlan hatású vírussal. Annak ellenére, hogy a Colorado-hegységbeli kísérleti telepet kommandósok őrzik, a kísérleti alanyok, azaz „fertőzöttek” kiszabadulnak. Senki és semmi nem állíthatja meg őket, a fertőzés egyre terjed, s mind több ember válik hozzájuk hasonló vérszomjas szörnyeteggé. Egyedül Amy, a hatéves kislány szervezete reagál másképpen a vírusra. A különös, világító lényekké átalakuló fertőzöttek az Egyesült Államok egész területét ellepik: már csak egy emberi közösség marad valahol Kaliforniában, melynek tagjai jól kiépített erődjük és harcosaik segítségével majd’ száz éven át megakadályozzák a fertőzöttek bejutását. A Kolónia lakói elszigetelten élnek a kaliforniai hegyekben, a régi, vírus előtti világot az idősek beszámolóiból vagy a Hosszú Portyákon látott romokból ismerik. Egy nap fura lány jelenik meg a Kolónia kapujában – Amy. Felbukkanása gyökeres változást hoz a Kolónia életében…
Justin Cronin A szabadulás című poszt-apokaliptikus látomása egy ezer évet átfogó trilógia első része. 
A páratlan reklámkapánnyal beharangozott kötet megjelenését óriási várakozás előzte meg az USA-ban. Ennek megfelelően már a boltokba kerülésének hetében felkerült a New York Times bestsellerlistájára, ahol egészen a negyedik helyig jutott. A regény már megjelenése előtt bő másfél évvel nagy port kavart, ugyanis még kéziratban volt, amikor a megfilmesítés jogát példátlanul magas összegért megvásárolta a Fox 2000 filmstúdió. A feldolgozást a számos óriási sikerű filmet (Gladiátor, Amerikai gengszter, Szárnyas fejvadász, A nyolcadik utas a Halál stb.) jegyző Ridley Scott fogja rendezni.


2 megjegyzés :

  1. Szép kis gyűjtemény! :) Kívánom, hogy a 2016-os éved is ugyanilyen, ha nem jobb, legyen! :)

    VálaszTörlés
  2. Hááát, nagyon keveslem. :) Előző években ennek a kétszerese megvolt mindig. Nem baj, majd 2016-ban talán! :)

    VálaszTörlés