A korábbi iskolában, ahol tanítottam, az egyik olvasás órát a könyvtárban tartottam. Szerettem volna rávenni a gyerekeket arra, hogy olvassanak, így egy játékot találtam ki: ők választanak nekem olvasnivalót, én pedig nekik. A 16 gyerekből ezzel a módszerrel 15-öt sikerült meggyőznöm arról, hogy keresgélni kezdjenek a könyvek között.
Nehéz játék volt, legfőképpen nekem, ugyanis bármit vettek le a polcról - márpedig ők külső alapján válogattak számomra olvasnivalót, - el kellett olvasnom. Másrészt pedig nem volt egyszerű minden gyereknek úgy könyvet választani, hogy minden szempontnak megfeleljen. S hogy hogyan sült el a játék? Erről írok most Nektek egy bejegyzést. :)
Sok szempontot kellett figyelembe vennem, amikor egy tanulóm kezébe könyvet adtam. Nem szabadott megfeledkeznem az életkori sajátosságokról, az érdeklődési körről és arról sem, hogy a könyv valamilyen értéket adjon át - emellett pedig fontos, hogy érdekes, izgalmas, könnyen olvasható kötetet válasszak. Negyedik osztályos, azaz körülbelül tíz éves gyerekeknek válogattam, éppen ezért nem szabadott mellényúlni. Tudtam, elég egyetlen rossz döntés, és nem fogják szeretni az olvasást. Azt is tudtam, hogy muszáj valahogy döntenem, hiszen meg kell ismertetni velük, hogy nem csak kötelező olvasmányok és nehezen emészthető könyvek vannak. Szerettem volna, ha megértik, a könyv nem ellenség, amit kötelező elolvasni akkor is, ha nem értik, ha unják. Meg kellett mutatnom nekik, hogy a könyvek kapuk egy új világba, amikor a sajátunk már kezd unalmassá válni.
A lányokkal viszonylag könnyű dolgom volt, hiszen nekem is van kettő. Bár az én lányaim még kicsik, a nagyobbnak már van kialakult ízlése, és szereti a könyveket. Rendszeresen olvasok nekik fel, és tudtam, hogy a könyvszeretetet legfőképpen Janikovszky Évának köszönhetjük. Könnyen válogattam hát az ő történeteiből néhány tanulónak - volt olyan is, akiknek ugyanazt a kötetet. Szellősen, nagy betűkkel lett kiadva mindegyik történet, aranyos, vicces képek díszítik az oldalakat. Nem annyira szembetűnők, hogy elvonja a figyelmet az olvasásról, mégis, ha az olvasó megáll pihenni kicsit, van mit nézegetni az oldalon. Boldogan nyugtáztam néhány nappal később, hogy bizony ezekkel a történetekkel egyszer sem nyúltam mellé.
Szerencsére azzal az előnnyel indultam, hogy én tartottam nekik az olvasás, nyelvtan és fogalmazás órákat, így tudtam, hogy melyik tanulómat mekkora mennyiségű és milyen komolyságú szöveggel terhelhetem. Akadt, akinek egy nagyon rövid Marék Veronika történetet adtam a kezébe, volt azonban, akiről úgy gondoltam, hogy A két Lottit vagy A padlásszoba kis hercegnőjét nemcsak végig tudja olvasni, de nem fog a hosszabb történet alatt elkalandozni a figyelme.
Szerencsére néhány hatodikosom is kedvet kapott a játékhoz, miután hallottak róla. Így alakult, hogy egy igazán jó képességű fiú kezébe nyomtam A kétévi vakációt, és egy lányt arra kértem, olvassa el az egyik kedvenc Szabó Magda-kötetemet, az Abigélt.
S hogy én mit olvastam? Eléggé vegyes volt a repertoár, de csak hogy néhányat említsek: néhányan úgy gondolkodtak, ami nekik tetszett, az biztosan nekem is. Így jutott a kezembe Böszörményi Gyula jó hosszú kötete, egy Tea Stilton-könyv (amit egyébként imádtam :)). Megismerkedtem Laura titkos társaságával és jónéhány lovas regényt is olvashattam.
Akadtak azonban, akik úgy gondolták, valami felnőttesebbet kellene választaniuk, amiről úgy gondolják, hogy nekem való. Nos, azt kell mondanom, a válogatás egész jónak bizonyult, ugyanis volt itt Vergiliusról is szó, olvastam Kassák életrajzát és Balassi verseit is.
Aztán, amikor a játék végére értünk, tartottam nekik egy könyvtármegismerő órát, ahol elmagyaráztam, mi hol található, mit merre keressenek. Mivel tudtam, A Pál utcai fiúk lesz a következő tanévben a kötelező olvasmányuk, így szándékosan úgy sétáltam el mellette, mintha beszélni sem szeretnék róla. Talán még egy megjegyzést is tettem róla, hogy az mennyire nem érdekes, mire felcsillant a gyerekek szeme, és izgatottan kérdezgetni kezdték, mi az, miért nem akarok beszélni róla?
Azt mondtam, abban a könyvben semmi érdekes nincs, hiszen csak arról szól, hogy velük egyidős gyerekek két csapatra oszlanak és csatáznak egymással. Naná, hogy ennyi kellett ahhoz, hogy a regényből az összes könyvtárban lévő példány ki legyen kölcsönözve. Remélem így, hogy nem volt kötelező elolvasniuk, sokkal jobban fogják élvezni. :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése