Cím: Mesetréning - 31 napos önismereti program
Kiadó: Ad Librum / Expert Books
Kiadás éve: 2018
ISBN: 978-615-5758-18-8
155 oldal, 2990 Ft
Fülszöveg:
Mesés változások 1 hónap alatt – ezt ígéri ez a mesés-önismereti program annak, aki végigmegy a könyvben szereplő népmesék és műmesék útján. Minden napra egy mese(tréning) – egy hónapon át. A mesékhez gyakorlatok kapcsolódnak, amelyek segítik az önvizsgálatot, az önismeretben való növekedést. A mese maga az élet, az élet pedig mese. Ez a Mesetréning alapállása, és ezt mutatja meg Olvasóinak is. Milyen a mesés élet? Olyan, amelyben célokat és vágyakat lehet megfogalmazni, és ezeknek a megvalósulásához el is lehet jutni. Hogyan? Ha végigjárjuk a mesehősök útját. A régi emberek tudták ezt, a ma embere pedig kezdi újra felfedezni. A mesék úgy működnek az életünkben, mint egy jó tréner: segítenek előhozni legjobb önmagunkat, segítenek felismerni a bennünk rejlő lehetőségeket. Utat mutatnak, kalauzolnak, ha elakadunk az élet sűrűjében. Ez a könyv bebizonyítja, hogy a felnőtt embernek is érdemes a mesék felé fordulnia. A mesés élet pedig jön, ha jönni engeded.
A könyvről:
Bajzáth Mária, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója egyszer egy riportban azt mondta: "a mese a nevelés táltosparipája". A Mesetréning szerzője, Végh-Fodor Mónika valószínűleg egyetértene velem, ha azt mondanám: az előző idézet talán kiegészíthető úgy, hogy "a mese a nevelés és a helyes életmódra váltás táltosparipája".
Ez a könyv ugyanis nem hétköznapi módon kalauzol el minket a mesék világába, s rávilágít arra, hogy amellett, hogy a gyermekeinknek megtaníthatjuk a valós emberi értékeket, az empátiát, az igazságosságot, önmagunkat is képesek vagyunk fejleszteni.
A kötet mindennapos használatra készült, 31 napon keresztül olvashatunk napi egy meséhez jegyzeteket, önismeretet fejlesztő gyakorlatokat. A 31 meséből 28 népmese és 3 műmese tanulságán, történetén szeretne a szerző segíteni az olvasóinak, hogy hogyan nézzenek szembe az élettel és annak nehézségeivel.
Kissé szkeptikusan álltam a témához. Mese felnőtteknek? Ugyan, mit tudunk kezdeni mi a mesékkel? Hiszen olyanok vagyunk, mint a gépek, ebben a rohanó, mégis monoton világban - minden nap ugyanolyan; reggel felkelünk, munkába indulunk, ellátjuk a családunk, egy percre sincs megállás, aztán este fáradtan zuhanunk be az ágyba, hogy másnap ismét ugyanazt tegyük, amit mindig. Örökös körforgás, hétköznapibb nyelven egy állandó mókuskerék.
Azonban ahogy haladtam a könyvvel, s eltelt néhány "mesés nap", rájöttem, éppen ez az, amiért szükségünk lenne a mesékre! Hogy kicsit kilépjünk a megszokottból, a szürkeségből és végre elkezdjük másképp látni a világot. Mi más értelme lenne az egésznek, ha nem az, hogy értékeljük az apró boldogságokat az életben? Az emberek szeretnek hangot adni annak, ami bántja őket, ami miatt mérgesek, idegesek, frusztráltak, ám nagyon ritkán beszélünk arról, hogy mi tesz bennünket boldoggá.
Végh-Fodor Mónikának köszönhetően augusztus 4-én elkezdtem "hálanaplót" írni. Egy pici könyvecske, amiben nincs semmi más, csak napokra bontva, pontokba szedve az apró boldogságaim. Néhány nap elteltével azzal szembesültem, hogy várom, keresem a pillanatokat, s amikor elérkeztek, mindig eszembe jutott: ezt bele kell írnom a hálanaplómba. Meséltem egy ismerősömnek erről a kis könyvemről, elmondtam a koncepciót, hogy mi értelme van, és az önmagammal szemben állított egyetlen szabályt: minden nap legalább 5 pontot fel kell sorolnom. Megkérdezte, mi lesz, ha lesz olyan nap, hogy nem sikerül 5 pontot összeszedni? Elgondolkodtam. Ha így lenne, akkor végtelenül szomorú lennék, ám ez nem fordulhat elő. 5 apró boldogság csekélység, egy óra alatt összegyűjthető, nap végén pedig lapozgatni a boldogságaim között elképesztő erőt ad arra, hogy másnap is mosolyogva ébredjek és várjam a "hálapillanatokat" itthon, a gyerekeimmel játszva, a munkahelyen, az emberekkel beszélgetve.
Pedagógusként azt mondom: érdemes lenne az iskolákban, kollektíven alkalmazni néhány gyakorlatot a gyermekeken. Szülőként úgy gondolom, többször előveszem és lapozgatom majd a kötetet, mert tudom, segítséget fog nyújtani akkor, amikor a nevelésben szükségem lesz rá. Emberként pedig azt érzem, a szerzőnek sikerülhet elérni a célját, hogy az olvasói egy másik szemüvegen át lássák a világot - nem feltétlen rózsaszín szemüvegen, de egy hozzánk jobban passzolón. :)
Bajzáth Mária, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója egyszer egy riportban azt mondta: "a mese a nevelés táltosparipája". A Mesetréning szerzője, Végh-Fodor Mónika valószínűleg egyetértene velem, ha azt mondanám: az előző idézet talán kiegészíthető úgy, hogy "a mese a nevelés és a helyes életmódra váltás táltosparipája".
Ez a könyv ugyanis nem hétköznapi módon kalauzol el minket a mesék világába, s rávilágít arra, hogy amellett, hogy a gyermekeinknek megtaníthatjuk a valós emberi értékeket, az empátiát, az igazságosságot, önmagunkat is képesek vagyunk fejleszteni.
A kötet mindennapos használatra készült, 31 napon keresztül olvashatunk napi egy meséhez jegyzeteket, önismeretet fejlesztő gyakorlatokat. A 31 meséből 28 népmese és 3 műmese tanulságán, történetén szeretne a szerző segíteni az olvasóinak, hogy hogyan nézzenek szembe az élettel és annak nehézségeivel.
Kissé szkeptikusan álltam a témához. Mese felnőtteknek? Ugyan, mit tudunk kezdeni mi a mesékkel? Hiszen olyanok vagyunk, mint a gépek, ebben a rohanó, mégis monoton világban - minden nap ugyanolyan; reggel felkelünk, munkába indulunk, ellátjuk a családunk, egy percre sincs megállás, aztán este fáradtan zuhanunk be az ágyba, hogy másnap ismét ugyanazt tegyük, amit mindig. Örökös körforgás, hétköznapibb nyelven egy állandó mókuskerék.Azonban ahogy haladtam a könyvvel, s eltelt néhány "mesés nap", rájöttem, éppen ez az, amiért szükségünk lenne a mesékre! Hogy kicsit kilépjünk a megszokottból, a szürkeségből és végre elkezdjük másképp látni a világot. Mi más értelme lenne az egésznek, ha nem az, hogy értékeljük az apró boldogságokat az életben? Az emberek szeretnek hangot adni annak, ami bántja őket, ami miatt mérgesek, idegesek, frusztráltak, ám nagyon ritkán beszélünk arról, hogy mi tesz bennünket boldoggá.
Végh-Fodor Mónikának köszönhetően augusztus 4-én elkezdtem "hálanaplót" írni. Egy pici könyvecske, amiben nincs semmi más, csak napokra bontva, pontokba szedve az apró boldogságaim. Néhány nap elteltével azzal szembesültem, hogy várom, keresem a pillanatokat, s amikor elérkeztek, mindig eszembe jutott: ezt bele kell írnom a hálanaplómba. Meséltem egy ismerősömnek erről a kis könyvemről, elmondtam a koncepciót, hogy mi értelme van, és az önmagammal szemben állított egyetlen szabályt: minden nap legalább 5 pontot fel kell sorolnom. Megkérdezte, mi lesz, ha lesz olyan nap, hogy nem sikerül 5 pontot összeszedni? Elgondolkodtam. Ha így lenne, akkor végtelenül szomorú lennék, ám ez nem fordulhat elő. 5 apró boldogság csekélység, egy óra alatt összegyűjthető, nap végén pedig lapozgatni a boldogságaim között elképesztő erőt ad arra, hogy másnap is mosolyogva ébredjek és várjam a "hálapillanatokat" itthon, a gyerekeimmel játszva, a munkahelyen, az emberekkel beszélgetve.
Pedagógusként azt mondom: érdemes lenne az iskolákban, kollektíven alkalmazni néhány gyakorlatot a gyermekeken. Szülőként úgy gondolom, többször előveszem és lapozgatom majd a kötetet, mert tudom, segítséget fog nyújtani akkor, amikor a nevelésben szükségem lesz rá. Emberként pedig azt érzem, a szerzőnek sikerülhet elérni a célját, hogy az olvasói egy másik szemüvegen át lássák a világot - nem feltétlen rózsaszín szemüvegen, de egy hozzánk jobban passzolón. :)
Köszönöm szépen a szerzőnek, Végh-Fodor Mónikának a megkeresését, és hogy olvashattam a művet!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése