Nagyon rég készülök már megírni ezt a bejegyzést, ugyanis elég sok gondolat gyűlt össze bennem a mű - és annak feldolgozásai - kapcsán, amit most szeretnék megosztani veletek is.
Ismeretségem a könyvvel valamikor tizenöt évesen kezdődött, amikor a Brontë-nővérek könyvei közül kettőt visszavittem a középiskola könyvtárába, és kértem Vera nénit, ajánljon valami hasonlót. Akkor mutatta nekem Jane Austen műveit, közülük pedig elsőként ezt, a Büszkeség és balítéletet ajánlotta.
Okkal a leghíresebb ez a kötet az írónő könyvei között. Amelyik nő ezt elolvassa, mind vágyni kezd a maga Mr. Darcyja után. Hozzávetőlegesen sem tudom megtippelni, hogy hányszor olvastam végig, vagy hányszor csaptam fel csak úgy valahol.
Pár év elteltével anyuval megnéztük a moziban a 2005-ös filmet, melyben Keira Knightley játszotta Elizabeth Bennetet. Mondanom sem kell, ez a film is szerelem volt számomra, első látásra. Imádtam a film hangulatát, stílusát, a színészeket, a párbeszédeket, mindent! Éveken keresztül nagyon sokszor megnéztem, volt, hogy hónapokig minden este erre a filmre aludtam el esténként. Amikor negatív kritikára bukkantam az interneten, értetlenül ültem a számítógépem előtt, mert nem tudtam, hogy van ennél a filmnél nagyobb szám is. Hallottam már rendszeresen a hat részes sorozatról, de soha nem gondoltam rá, hogy meg kellene néznem, hiszen az én gondolataimban a tökéletes Mr. Darcyt Matthew MacFadyen testesítette meg.
Sokan úgy gondolják, hogy nem is igazi Büszkeség és balítélet rajongó az, aki a fent nevezett sorozatot még nem látta. Nem értek egyet, számomra a könyv felette áll mind a filmnek, mind a sorozatnak - amit azóta sikerült megnéznem, de még mennyire!
Szóval... Megnéztem a hatrészes sorozatot úgy egy hónapja. Az első benyomások igen sokszínűek lettek, nem voltam kibékülve a színészekkel, nem tetszett a karakterek jellemében fellelhető negatív tulajdonságok felerősítése, túlzott kiemelése, és úgy éreztem, hogy a 2005-ös filmben a festői táj sokat hozzátesz ahhoz a feldolgozáshoz, ezért ő viszi nálam az aranyérmet. Másnap azonban estére ismét bekapcsoltam a sorozatot (igen, mindig egy általam már nagyon jól ismertre szoktam elaludni), aztán a következő este ismét.
Hihetetlen méreteket öltött bennem a rajongás. Megszerettem a színészeket is, és megszépültek a szememben. Lassan kívülről tudom az összes jelenet szövegét, és a férjem is - az ő nagy sajnálatára. Meg kell emészteni a sorozatot, ám ha ez sikerül, nem marad el a jutalom, biztosan kedvenccé avanzsál. Lényegesen korhűbb, mint fiatalabb testvére, s általa teljesen átértékeltem Keira szereplését is, nem látom annyira tökéletesnek, mint mostanáig.
A sorozat után a filmet újranézve értetlenül álltam sok-sok jelenet előtt, hogy abban a korban ez nem volt megengedett/elfogadott/elnézhető. Most pedig bakancslistára is vettem az 1940-es megjelenésű amerikai filmet is, aztán elképzelhető, hogy arról is születni fog egy poszt.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése