A hét elején érkezett hozzám a Book A Sloth Club mintadoboza. Izgatottan vártam már, mert igazán kíváncsi voltam, mi lehet a doboz tartalma. Amikor felnyitottam, szembesültem a sok szépséggel. A csomagbontásról fotókat készítettem, hogy ti is lássátok a tartalmát.
A rendelhető dobozok hasonló ajándékokat, apróságokat rejtenek majd, ám a Book A Sloth Club hangsúlyozza, nem csupán ennyi lesz megtalálható bennük, azokat magyar készítők kézműves termékeikkel is kibővítik, ráadásul sokkal témaorientáltabb lesz, tartalmuk lényegesen jobban fog hasonlítani a külföldi dobozok tartalmához. A lényeg: igazán érdemes hamar lecsapni rá, mert az első körben csak 100 doboz lesz megvásárolható.
Ahogy felnyitottam a dobozt, igazán kellemes illatok csapták meg az orromat, s már akkor mondtam a férjemnek: ez már rossz nem lehet!
Ami először feltűnt, az az, hogy a lehetőségekhez mérten igen környezettudatos csomagolást használt a Book A Sloth Club. Számomra ez egyáltalán nem mellékes, és öröm volt látni, hogy két apróság zacskós csomagolásán kívül nincsen más műanyag hulladék.
A mintacsomagunk az "Állati csomag" témamegjelölést kapta. Nem ok nélkül, a könyv ugyanis, amelyet rejtegetett, Lauren Fern Watt: Egy kuyta bakancslistája című könyv volt, ez a Libri gondozásában jelent meg (bolti ára: 3499 Ft). Itt hangsúlyoznám, hogy Molyon utánanézve, ez egy népszerű, várt és jó értékelést kapott kötet, a molyok csillagozásainak összesítője 95%-ot mutat. Számomra - a hulladékmentesség után - ez volt a második pozitívum, ami igazán szimpatikus volt, hiszen nincs az az érzés, hogy valami olyasmit akarnak eladni zsákbamacskaként, amit egyébként nem vennénk meg.
A könyvet kísérte az író levele, amit még gyenge angollal is megmosolyogtam. :) Imádtam, és szerintem ezt fogom a könyvhöz könyvjelzőként használni, habár...
...csodaszép kutyamancsos, mágneses könyvjelző is járt a bizonyos "bakancslista" mellé, ami a Book A Sloth Club szerint - és szerintünk is ;) - elengedhetetlen kelléke egy állati jó kikapcsolódásnak egy állati jó könyvvel. (Itt jegyezném meg, a papír, amelyen a doboz tartalmának listája szerepel, szintén mancsos mintázatú - imádtam!)
A kutyás könyv, levél és könyvjelző mellé egy állati képeslap is dukál, ráadásul borzasztó cuki, amit a kicsi lányom rögtön el is vett, közölve, hogy ez biztosan az övé, itt valami tévedés történt. Nem keseredtem el - annyira -, hiszen maradt nekem is két képeslap, két Roald Dahl könyvborítóval a hátlapján, ezzel tisztelegve az író előtt, aki most lenne 101 éves (s mind tudjuk, a 101-es szám hogy jön az állati csomaghoz... :)))
Kaptunk a könyv mellé egy csomag isteni illatú, vadcseresznye ízű gyümölcsteát, aminél külön öröm, hogy hazai termék. Azt hiszem, egy igazi könyvmoly egy jó teának nem tud ellenállni - nekem eddig sikerült, a poszt megírása utáni első tettem lesz megkóstolni ezt a finomságot. A tea mellől a teasütemény sem hiányozhatott.
A sárga "teniszlabda" valódi fejtörést okozott, hogy mi is az tulajdonképpen. Ami egyértelmű volt: ő árasztja magából a kellemes citromillatot. Megtapogatva már volt egy tippem, s némi utánajárással sikerült is beigazolni ezt a megérzést: fürdőbomba. (Érdekesség, hogy a poszt írása közben kitettem magam elé az asztalra, bejött a négyéves kislányom, s egyből rákérdezett: "Mi ez, fürdőbomba?" - Tehát, csak nekem kellett ezen egy napig gondolkodnom. :))
A Book A Sloth Club matrica már csak hab volt a tortán, két kicsi gyerek mellett a matrica úgy kell nekünk, mint éhezőnek a kenyér. Egy mondattal: imádtam az egész dobozt!
Ne feledjétek: ez nem teljes értékű doboz, ennél többet fognak a megvásárolhatók tartalmazni, azok már magyar kézműves termékekkel is bővítve lesznek.
Érdekel? Szeretnél lefaragni az árából? Egy egyedi kuponkódot ajándékozok most Nektek, amely beírásával az első dobozotokhoz 10%-kal olcsóbban juthattok hozzá. Többen is felhasználhatjátok, de ne feledjétek: összesen 100 db doboz lesz elérhető!
A kód:
VK5GC3F9LZTS
A Book A Sloth Club nyitott volt a bloggerek és vloggerek ötleteire, nagyon pozitív róluk a véleményem. Minden ötletet és felvetést átgondoltak, akadtak a visszajelzések alapján módosítások is (árcsökkenés, csomagszállítási lehetőségek bővítése), semmit nem hárítottak azonnal.
Az első doboz témája: Álom és Varázslat
Megvásárolható október 13-tól november 5-ig.
Ha rendelnél, megteheted ITT.
Dobozok árai:
1 doboz: 6.990 Ft
3 hónap: 19.990 Ft
6 hónap: 39.990 Ft
12 hónap: 76.990 Ft
A blogbejegyzés megszületését az írás alatt elmajszolt teasüteménnyel a Book A Sloth Club támogatta, amit ezúton hálásan köszönök nekik - ahogy a mintacsomag minden más elemét is! ♥
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése